2013. április 13., szombat

49 millió dollár a nem-halálos energiafegyverekre

Az amerikai légierő több millió dollárt készül költeni, negyvenkilencet, hogy egész pontosak legyünk, az új fegyverek egyelőre ismeretlen „biológiai hatásainak” feltérképezésére. Ezek a fegyverek a célpontok testét sugárzással és mikrohullámokkal bombázzák és a légierő reményei szerint új egzotikus energiafegyverek kifejlesztéséhez vezethetnek.
A légierő bio-hatás részlege nemrég bejelentette, hogy kutatást indít annak megállapítására, hogy a nem-halálos fegyverek által kibocsátott sugárzás milyen változásokat okoz az emberi testben molekuláris szinten. A légierő elég homályosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen fegyvereket is készül tesztelni. „Irányított energia, zendülés-megfékező segédeszközök, szélessávú fény, akusztikus hangok és tompa ütésre képes tárgyak,” szerepelnek a listán. A 49 millió dolláros szerződés kiírása a tanulmányok, laboratóriumi és éles kísérletek lefolytatására szeptemberre várható, és a tesztek hét évig tartanak majd.
Amennyiben ezek a fegyverek más országokban is kifejlesztésre kerülnek, a légierő tudni akarja, hogy milyen egészségügyi hatással lehetnek a katonákra. A kérdésnek azonban két oldala van. A fegyverek által kifejtett új biológiai hatások a védekezésben és a támadásban is hasznosíthatók, a felfedezések pedig „új irányított energiafegyverek kifejlesztéséhez és bevetéséhez vezethetnek,” áll az anyagban. Hm.
A légierő még adós a megfelelő kutatásokkal, így a bejelentésben leírják, hogy „a proteinekre, a génekre és az anyagcserére vonatkozó tanulmányokat kell lefolytatni, hogy megállapíthassuk, milyen kritikus változások történnek a test biokémiájában és molekuláiban az irányított energiafegyverek bevetése előtt és után.”
A légierő, saját állítása szerint, nem ölni akar az emberi DNS manipulálásával. A kísérletek nem halálos fegyverekre vonatkoznak. A bejelentésben az olvasható, hogy a kísérleteket embereken (és állatokon) végzik majd, de „nem engedélyeznek semmilyen olyan kutatást, ami elfogadhatatlan veszélyt jelent vagy nem felel meg a védelmi minisztérium előírásainak.” [Időkjelei: Illetve amennyiben igen, arról nem fogunk hallani.]
A legtöbb energiafegyver elvileg sértetlenül hagyja áldozatát, miután az elfutott előle, „maximum” hányásrohamot okozhat. Amikor a légierő meg akar állítani egy idegent, például hogy megakadályozza egy támaszpont megközelítését, a hő- vagy hangsugár fegyverek hasznosnak bizonyulhatnak, ha „komolyabb erőszak alkalmazására van szükség,” áll az óvatosan megfogalmazott bejelentésben.
Ez valahol félúton lehet a hangfigyelmeztetés és a főbelövés között. Ráadásul a felsorolt fegyverek közül némelyik nem is olyan új. A hangfegyverek olyan szörnyű hangfrekvenciákat és erős hangokat bocsátanak ki, hogy a célba vett személyeknél hirtelen hányást válthatnak ki. A „fájdalomsugár”, mint az amerikai légierő „Aktív Tagadás Rendszere”, pedig olyan hullámokat használ, hogy az ember úgy érzi, egy kemencébe lépett be. Nagyon fáj, de túl lehet élni. Maximális teljesítményen azonban kórházi ellátást igénylő égési sérüléseket okozhat.
A technológia, annak hátborzongató jellege mellett, komoly diplomácia aggályokat is felvet. Az Aktív Tagadás Rendszer használatát például azért szüntették meg Afganisztánban, mert attól tartottak, hogy USA ellenes munícióként szolgálhat a Talibán számára.
Így bár a diplomáciában nem tűnik túl hasznos eszköznek, az amerikai hadsereg nyilván azért költ milliókat rá, mert használni akarja.
 Forrás: wired.com, Activist Post

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése