2013. június 5., szerda

A felső 1% birtokolja a globális javak 39%-át

A Boston Consulting Group által kiadott új tanulmány szerint a föld legvagyonosabb 1 százalékának tulajdonában van a globális vagyon 39 százaléka. Ehhez képest a legszegényebb 50% mindössze a javak 1 százalékát mondhatja magáénak. A globális pénzrendszert eleve úgy alakították ki, hogy a vagyon felfelé vándoroljon, miközben a gazdagok és szegények közötti szakadék egyre gyorsabb ütemben szélesedik. A globális elit vagyona folyamatosan gyarapszik, miközben a gazdasági nyomor egyre több embert érint a világon.
Hogyan volt képes az elit ilyen mértékű vagyont felhalmozni? Az egyik legkézenfekvőbb módszer mások eladósítása. A teljes globális adósság jelenleg 190.000 milliárd dollár, miközben az egész föld GDP-je csupán 70.000 milliárd dollár. Az adósságalapú pénzrendszer automatikusan a globális elithez tereli a pénzt. Az általuk irányított megabankok és cégek pedig minden értéket bekebeleznek, amit találnak: természeti forrásokat, nyereséges vállalkozásokat, ingatlan vagyont, politikusokat, stb. A pénz, a hatalom, a tulajdonjog és az irányítás egyre kevesebb ember kezében összpontosul a hatalmi lánc csúcsán és ez egy igen veszélyes tendencia az emberiség számára. Amikor túl nagy vagyon gyűlik össze, túl kevés ember kezében az szinte minden esetben elnyomáshoz vezet.
Mi történik, amikor minden vagyon az elit kezében lesz?
Mindenki más csupán hűbéres lesz a vaskézzel irányított rendszerben?
Mi történik, ha ez a kevés ember úgy gondolja, hogy nincs szüksége több milliárd hűbéresre? Vajon szigorú népességszabályozási intézkedéseket vezetnek be, hogy megszabaduljanak a számukra felesleges kenyérpusztítóktól? Kínában és néhány magas szinten központosított társadalomban már így „működik” a rendszer.
Amikor a gazdaság csupán egy maroknyi embernek kedvez, elindul a társadalmi destabilizáció. Amikor az emberektől mindent elvesznek, könnyebben kétségbeesnek. A kétségbeesett emberek pedig könnyebben elfogadnak bármit, ami vagy aki valamiféle megoldást kínál. Jelenleg a teljes globális instabilitás felé haladunk. A düh és a frusztráció pontosan olyan ütemben erősödik, mint amilyenben a gazdagok és szegények közötti szakadék szélesedik.
Vegyük figyelembe a számokat:
  • A világ lakosságának 1%-a birtokolja a globális vagyon 39%-át.
  • Egy tavaly nyáron kiadott jelentés szerint a globális elit hozzávetőleg 32.000 milliárd dollárral rendelkezik off-shore bankokban.
  • A Credit Suisse által készített tanulmány szerint a világ lakosságának szegényebb kétharmada a globális vagyon mindössze 3,3%-ával rendelkezik.
  • Az Egyesült Nemzetek Egyetemének égisze alatt működő Nemzetközi Gazdasági Fejlesztő és Kutatóintézet tanulmánya szerint a világ lakosságának szegényebbik fele a globális vagyon 1%-ával rendelkezik.
  • A becslések szerint a teljes afrikai kontinens a világ vagyonának csupán 1%-ával rendelkezik.
  • Ma a földön egymilliárd ember fekszik le éhesen minden este.
  • Nehéz elhinni, de jelenleg 3 milliárd ember él kevesebb, mint napi 2 dollárból (körülbelül 500 Ft).
A világban a pénz egyenlő a hatalommal, ebből kifolyólag minél több pénz jut a csúcson lévők zsebébe, annál nagyobb hatalomra tesznek szert.
A „Ki irányítja a világot?” című írásban hosszan írtunk a világot irányító maroknyi emberről. Ezeket az embereket kizárólag a hatalom érdekli és ennek megszerzéséért igen hosszú ideje mesterkednek. Reményeik szerint idővel sikerülhet felállítani egy globális hatalmi rendszert, ami egész bolygónk felett uralkodna. Ezt a célt ma már nem is igen titkolják, azonban sokan ennek ellenére sem hajlandóak elhinni, hogy valóban ez történik.
A gazdagok és szegények közötti szakadék az Egyesült Államokban is szélesedik. Sajnos ennek eredményeként a középosztály fokozatosan eltűnik, a szegények száma pedig növekszik.
Természetesen nincs mindenki rossz helyzetben. Egyes részvénytulajdonosok kifejezetten jól jártak az elmúlt hónapokban.
Kik ezek?
A gazdagok természetesen. Az Egyesült Államokban a magántulajdonban lévő részvények 60%-a a felső 5% tulajdonában van.
Az előző recesszió során az amerikaiak 16.000 milliárd dollárnyi vagyont veszítettek. Azóta ennek az összegnek körülbelül 45%-a „megkerült”, leginkább az emelkedő részvényárfolyamoknak köszönhetően. A Washington Post a következőket írta:
16 ezermilliárd dollár tűnt el az amerikaiak szeme elől, a zuhanó részvényáraknak és a romokban heverő ingatlanpiacnak köszönhetően. Azóta ennek átlag 45 százalékát sikerült visszaszerezni, az infláció és a népességnövekedés miatt szükséges korrekciót beleszámolva, áll a St. Louis Fed csütörtökön kiadott jelentésében.
A jelentésből az is kiderült, hogy a javulás leginkább az emelkedő részvényáraknak köszönhető, ami elsősorban a gazdag családoknak kedvezett. Ez azt jelenti, hogy az átlag háztartások számára a javulás ennél is gyengébb volt.
„Az a következtetés, hogy a válság miatti pénzügyi károk helyreállítása nagyjából megtörtént, téves,” írja a jelentés.
A gazdagok és szegények közötti szakadék az Egyesült Államokban is szélesedik és egyre több ember szorul állami segítségre. Hihetetlen, de jelenleg a kormány által folyósított segélyek összértéke meghaladja az állampolgárok által befizetett adók összegét. Ilyenre nem volt még példa.
Minden jel szerint egyenesen haladunk a globális kormány hivatalos hatalomra jutása felé, hadüzenet és teljes összeomlás nélkül is.
Forrás: The Economic Collapse


A gazdagok és szegények közötti szakadék a világ nyolcadik csodája

Az alábbi cikk az ’Onion’ nevű amerikai szatirikus hírcsatorna oldalán jelent meg. Az Onion valós és képzeletbeli eseményeket kommentál szatirikus formában. Az itt olvasható cikk az utóbbi kategóriához tartozik.
Keddi sajtótájékoztatóján a Világörökség Bizottság hivatalosan is bejelentette, hogy a „Gazdagok és szegények közötti szakadék” lett a világ nyolcadik csodája, az „emberiség legkolosszálisabb és leghosszabb ideig fennmaradt művének” nevezve bolygónk vagyonelosztását.
„Az emberi faj epikus alkotásai közül egy sem ilyen megdöbbentő vagy tiszteletet parancsoló,” magyarázta Henri Jean-Baptiste, a bizottság elnöke. „Ez egy fantasztikus, legalább ezer esztendős jelenség, ami csodálattal és alázattal tölt el.”
„Hála a korokon át tartó odaadó gondoskodásnak, ez a hihetetlen méretű relikvia maradéktalanul fennmaradt, félelemmel teli tiszteletet parancsolva magának minden új generációtól,” tette hozzá Jean-Baptiste.
A mérhetetlen gazdagság egész világon áthúzódó szakadéka sok millió csodálót vonz magához évről évre. Az emberiségnek ez a kétséget kizáróan leghatalmasabb sajátkezű alkotása a világ minden pontjáról kitűnően látható, legyen az Kelet-Európa, Kína, Afrika, Brazília vagy az Egyesült Államok.
A legnagyobb csoda
„A világ eredeti hét csodája eltörpül mellette,” nyilatkozta Edwin MacAlister, a bizottság egyik tagja, a Gazdagok és szegények közötti szakadékról Mexikóvárosban készült fénykép előtt pózolva. „Az emberi leleményesség csodája ez, ami elhomályosítja még a Kínai Nagyfalat, a Gizai piramisokat, sőt talán még a Nagy Faji Szakadékot is.”
A régészek szerint sok millió rabszolga és jobbágy egész életen át tartó kemény munkájának köszönhetjük ezt a csodát. A leletek azt mutatják a munkát több ezer évvel ezelőtt kezdték, amikor az első elit meggyőzte alattvalóit, hogy a létesítmény az isteni akarat része. Ez a hit a mai napig fennáll.
Bár a történészek tagadják az állítást, sok szakértő szerint a Gazdagok és szegények közötti szakadékot a zsidók építették.
„Sokszor a könnyekig meghatódom megdöbbentő szélességét látva,” meséli Grace Ngubane, 31 éves Johannesburgi lakos, aki a szakadék legszélesebb része mentén él. „Ezek felfoghatatlan léptékek… nagyon kicsinek érzem magam. Mondhatni jelentéktelennek.”
Az évszázadok során sok ember próbálta átszelni a Gazdagok és szegények közötti szakadékot, de a bizonyítékok azt mutatják, ez csak keveseknek sikerült és sokan belehaltak a próbálkozásba.
A szakadék elismerése, mint a világ nyolcadik csodája, pont 50 évvel az után valósulhatott meg, hogy bizonyos mozgalmak a szakadék bezárását kezdték követelni. Azonban néhány elszánt politikus és iparmágnás fáradhatatlan tevékenységének köszönhetően, úgy 1980 körül hatalmas munkálatok kezdődtek a szakadék megőrzése, sőt kiterjesztése érdekében.
„Lélegzetelállító!” mondja Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs elnök-vezérigazgatója, a szakadék egyik főtámogatója. „Az elmúlt évek nehézségei után nincs nagyobb öröm számunkra, mint látni, ahogy a szakadék napról napra szélesedik. Természetesen vannak ellenzők, akik szerint fennáll a veszély, hogy egy bizonyos szélesség után az egész szerkezet összedőlhet, milliókat rántva magával a halálba, de én személy szerint hajlandó vagyok vállalni ezt a kockázatot.”
„Azonkívül valami azt súgja, hogy nekem nem esne bajom,” tette hozzá.

http://idokjelei.hu/2011/01/a-gazdagok-es-szegenyek-kozotti-szakadek-a-vilag-nyolcadik-csodaja/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése