2013. június 6., csütörtök

Tankönyvcsőd és hírzárlat

Sok diák tankönyv nélkül kezdi majd az iskolát szeptemberben. A monopolhelyzetbe került tankönyvkiadó ugyanis értelmetlen új szabályozással rúgta fel a tankönyvrendelés megszokott menetét. 
A tankönyveket ugyanis névre szólóan, külön-külön kell megrendelni minden diák számára. Mivel a szakközépiskola beiratkozás ideje június vége, szakmai képzésekre pedig augusztus, így névsor sincs, egyszerűen nem lehet leadni a rendelést. 
Több új tankönyv pedig még nincs akkreditáltatva, tehát nem is rendelhető.
További rendezetlen kérdés, hogy és mikor kell a szülőnek kifizetni a tankönyveket? Melyek természetesen drágultak is. A tankönyvfelelősök jutaléka pedig csökkent.
Az ingyenes tankönyvre jogosult diákok is bajban lesznek, ugyanis a megszabott 12 ezer forintos normatíva nem mindenhol lesz elég. 
A tankönyvkiadás államosításával csak egyet tudunk érteni, megkönnyíti az egységes, megreformált tananyag bevezetését. Már csak a nemzetérdekű reform hiányzik - ami nem liberális zsidó "írók" tananyagba emelését kellene, hogy jelentse. Eddig inkább a kizárólagos anyagi haszon érvényesül, és a jól megszokott fejetlenség. 
Bányai Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése