2013. november 26., kedd

Hivatalos felszólítást kapott a Sabbat maffia...

Az alábbi figyelmeztetés és kérdés érkezett a tokiói amerikai nagykövetséghez Japánban két héttel ezelőtt:

"Befolyásos ázsiai családok egy csoportja nagy mennyiségű amerikai államkötvény birtokában van, valódiságukat a BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) igazolta, névértékük sok trillió dollár. Ezeket a kötvényeket az 1930-as és 40-es években bocsátották ki, az Egyesült Államokba ezekben az évtizedekben evakuált ázsiai aranyért cserébe. Azt szeretnék, ha kifizetnék ezeket a kötvényeket, hogy a pénzből egy hatalmas kampányt finanszírozzanak a szegénység és a környezeti pusztítás felszámolása érdekében. Vajon az amerikai kormány támogatja ezt a tervet? "

Mindeddig nem került sor válaszra.

Ugyanebben az időben részletes információk lettek elküldve Shinzo Abe japán miniszterelnöknek, elmondva neki, hogy pontosan hogyan kell életbe léptetni a 700 trillió dollár kibocsátását az emberiség javára. Nem érkezett válasz tőle sem.

Emiatt a két illegális rezsim elleni nyomás - mindkettőt csalással választották meg - addig fog növekedni, amíg egyet nem értenek ezzel a céllal. Ezért Kína bejelentette a múlt héten, hogy nem vásárol amerikai dollárt. Ez az oka annak is, hogy egyre nagyobb katonai nyomás van Japánon és az Egyesült Államokon a vitatott japán szigetek miatt.

A következő nagy lépés ezen rezsimek ellen, várhatóan a Koreai-félsziget újraegyesítése. Ebből a célból jelentős katonai mozgások voltak Kínán belül, kínai kormányzati források szerint. A kínai hadseregen belül is volt egy tisztogatás, mondta a forrás. Egy hatalmas kampány kezdődött a kommunista egypártrendszer ellen, de a kommunisták határozottak abban, hogy azt leverjék, mondta. A kínai sovinizmus közelmúltbeli növekedése azt is jelenti, hogy növekszik a politikai egység Kínán belül, a külső fenyegetésekre összpontosítva, tette hozzá.

A következő lépés, hogy kikényszerítsék Korea egyesítését, egy hatalmas hadsereg észak-koreai határon történő összpontosítása. Mindenekelőtt Kína biztos a győzelemben, a számokban mutatkozó nyomasztó fölénye okán. Másodszor az Egyesült Államok nem hajlandó kockáztatni egy nukleáris háborút a dél-koreai rabszolga rendszer védelme érdekében.

Kína nem fog beleesni egy összeesküvés csapdába, és harcolni apró szigetekért egy olyan ellenség ellen, amely még mindig kiváló légi és tengeri hatalom.

Korea újraegyesítése el fogja vágni az összeesküvést egyik fő jövedelemforrásától. Ez is segít rákényszeríteni a jelenlegi Abe rabszolga rendszert Japánban a megállapodásra, hogy támogassák a Császári családot és a Shinto Szentélyek Szövetséget (Association of Shinto Shrines: http://www.jinjah....or.jp/en/), és elkezdjék a szegénység és a környezet pusztulásának megállítására tervezett hatalmas kampányt.

A másik lépés az összeesküvés ellen a Közel-Keleten zajlik, ahol az öböl exportáló államok elvben egyetértettek, hogy nem helyezik letétbe az olajból származó pénzt az összeesküvés irányította bankokban.

A nyugati hatalmak lépése, hogy egy alkut érjenek el Iránnal, szintén az összeesküvés vereségének az egyik jele. A cionisták által irányított média több mint 30 éve tartó tömeges, ismétlődő jelentései, a kísérletek, hogy háborút provokáljanak Iránnal, miközben Iránnak sohasem voltak nukleáris fegyverei. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Bush rezsim neutronbomba végű rakétákat adott évekkel ezelőtt Iránnak, állította az egykori iráni sah egyik rokona, akivel szemtől szembe találkoztunk. Irán nem volt hajlandó elfogadni azokat. A valódi történet az, hogy Irán megy előre, és alternatív energia technológiákat fejleszt, mely elavulttá tenné az olajat, mint energiaforrást. Ez az összeesküvés pénzügyi rendszerének olaj ellenőrzésén keresztüli irányítása elleni fenyegetés volt.

A kínaiak is teljes gőzzel folytatják az új energetikai technológiák fejlesztését.

Ez azt jelenti, hogy a New York és Los Angeles székhelyű összeesküvők, akik felelősek a 911 és a 311 tömeggyilkos terrortámadásokért, teljesen körül lettek véve, és el lettek szigetelve. Az olajdollár irányításuk véget ért. Ezért van, hogy az összeesküvés mérsékelt frakciói most 700 trillió dollárt próbálnak kínálni a világ népességének.

Ugyanakkor bűnügyi vizsgálatok azt mutatják, hogy a dollár rendszer irányítása most Barack Obama és az amerikai pénzügyminisztérium kezében van. Bár ez egy helyes irányban történt lépés, az amerikai dollár nem, és soha nem is volt egy igazi amerikai valuta. A legtöbb amerikai dollár, amit valaha is gyártottak, nem az Egyesült Államokban van, hanem olyan országok birtokolják, melyek aranyat, fogyasztási cikkeket, olajat stb. küldtek az USA-ba, és amiért soha nem fizettek a 'Tartozom nekeden' kívül semmivel. Ezért Obama elnöknél és a pénzügyminisztériumnál nincsenek ott az amerikai dollár rendszer jogai.

A dollárhoz való jog elsősorban a Sárkány családhoz tartozik, mivel ők a világ legtöbb aranyának és kincseinek hagyományos tulajdonosai, melyeket a dollár rendszer támogatására használtak elsősorban.

Az amerikai nép azonban teljesen szabad, hogy helyreállítsák az Egyesült Államok Köztársaságát, és elkezdjenek kibocsátani amerikai kormányzati valutát, amely más, mint a rosszul elnevezett amerikai dollár. A létező amerikai dollárt át fogják keresztelni egyszerűen csak dollárra. Egyéb devizák, mint a Bitcoin, a japán jen, stb. egymástól függetlenek.

Mivel az AI kapcsolatba lépett velem pár héttel ezelőtt azt állítva, hogy 69 számjegy értékű számítógép alapú dollárja van, és biometrikus azonosítást akart tőlem, ezen a héten ajánlok valamit.

Az e heti jelentéshez csatolva találhat egy Sárkány család jogi dokumentumot, melyet ennek a jelentésnek a szerzője készített Benjamin Fulford, a Sárkány család tisztviselő tagja. A dokumentum törvényes megfogalmazása alapvetően ebben összegezhető: A Sárkány család egységes a küzdelemben, hogy megvédje Isten eredeti teremtését, és megőrizze azt. Ezenkívül a Fehér Sárkány Társaság fenntartja magának a jogot, hogy megvédje magát, de nem ő fogja mérni az első ütést.

Csak két példánya létezik ennek a dokumentumnak, és a mai napig digitális változata nem létezett. A digitális verzió nem tartalmaz emberi DNS-t és valódi emberi ujjlenyomatot, mint az eredeti. Az eredetit be lehet mutatni egy banki azonosítás céljából.
kepfeltoltes.hu/131126/CCF20131125_00011-page-001_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


kepfeltoltes.hu/131126/CCF20131125_00002-page-001_www.kepfeltoltes.hu_.jpg



Ha a pénz felszabadul a Fehér Sárkány Társaságon keresztül, az csak a nagyobb jó érdekében használható. Így a Sárkány család és szövetségesei továbbra is fokozzák a nyomást, amíg az utolsó összeesküvő is megadja magát.

Benjamin Fulford
http://benjaminfu...
http://ujvilagtud...pUDFdLuLg4


Előzmények:

Az összeesküvés lemondási tárgyalásokban van; azt mondták, hogy 700 trilliót, vagy minden embernek 10,000 dollárt adnak át

Egy 15 személyből álló bizottság képviselői, akik azt állítják, hogy felelősek az amerikai dollár, és a többi magántulajdonban lévő központi banki deviza előállításáért és elosztásáért, megpróbálnak egy békemegállapodásról gondoskodni az összeesküvéssel. A múlt héten a Fehér Sárkány Társaság képviselőivel egyetértettek, hogy kezdetben 700 trillió dollárt, vagyis minden embernek 10,000 dollárt bocsátanak ki, férfiaknak, nőknek, gyerekeknek a Földön, melyet árucikkekben és szolgáltatások formájában kézbesítenek. A minden nemzetre vonatkozó adósságelengedésben is megállapodtak, amelybe, ahogy mondták, beletartozik néhány adósság az 1700-as évekig visszanyúlóan. Abban is megállapodtak hogy a legtöbb egyéni adósságot is törlik.

A bizottság azt állítja, hogy élükön két ázsiai férfi, mindketten 90 év felettiek, öt ázsiai, hét európai és egy orosz család áll.

Volt még egy találkozó a múlt héten az ázsiai banki klánok és a FST között. Ezek a klánok bejelentették jogukat a világ legtöbb aranyára. Ők is egyetértőek voltak az javaslattal, hogy szétosszanak 700 trillió dollárt az embereknek, és a világ nemzeteinek.

Azonban még mindig vannak erős csoportok, melyek továbbra is az Armageddon eljövetelének cionista rémálmába kapaszkodnak, nevezetesen a Cohen bűnöző család New Yorkban, és egy P2 Páholy tag, név szerint Giuseppe Di Antonio, egy magas rangú P2 tisztviselő szerint. Di Antonio az az ember, aki az újabb fenyegetések mögött áll, hogy megölik Ferenc Pápát, mondta el. Ez a csoport egy jól szervezett frakció a Moszadon belül, és ött ülnek a New York-i és Los Angeles-i székhelyű média-konglomerátumok tetején, jegyezte meg. A fő pénzügyi eszközük a Leumi Bank, tette hozzá. Ők különféle Pünkösdi Keresztény szektákat is működtetnek, mondta. A fent említett családok képviselői megerősítették ennek a csoportnak a létezését, és azt mondták, hogy segítségre van szükségük, hogy foglalkozzanak velük.

Az igaz, hogy New York egy gengszterektől nagyon szennyezett város, amit az a tény is bizonyít, hogy az olyan tömeggyilkosok, mint az utálatos, szörnyeteg varangy Henry Kissinger, és Larry Silverstein még mindig úgy járkálnak körbe, mint a pávák. Szükség lehet rá, hogy a milíciát Minnesotából beküldjék New Yorkba, hogy letartóztassák ezeket a bűnözőket, és bilincsbe verve mutogassák őket a vállalati média kamerái előtt, hogy mindenki láthassa, nem maradhat többé itt ez a söpredék. Ha a minnesotaiaknak segítségre van szükségük, a kanadai fegyveres erők igénybe vehetők egy meghívással.

A kaliforniaiaknak is fel kell hajtaniuk a Cohen banda tagjait Los Angelesben, és biztosak lehetnek benne, hogy a latin-amerikaiak segítségükre lesznek.

Ha ez nem történik meg, akkor ez bizonyíték valamennyi ember számára a Földön, hogy az egykor szuverén Egyesült Államok Keresztény Köztársasága a Sátánimádó babiloni (nem Zsidó) gengszterek által működtetett állam rabszolgájává vált.

A franciák a maguk részéről a múlt héten a FST-nak segítettek papír dokumentumok segítségével feltárni az összes Google, NSA, Facebook stb. számítástechnikai központ pontos koordinátáját az Egyesült Államokban. A ki nem mondott fenyegetés ezekben az információkban az, hogy ezek az adatközpontok interkontinentális ballisztikus rakétákkal elérhetők. Az európaiak is előkészületeket tettek, hogy elvágják az összes interkontinentális kommunikációs kábelt az Atlanti-óceán fenekén, ha szükséges. Ez egy válasz az európai pénzügyi és más számítógépes hálózatok NSA általi feltörésére. Azt is világosan jelzi, hogy a gazember amerikai rezsim mennyire elszigetelődött.

Az amerikai szélhámos rezsimről szólva, van egy új nevünk a 2011 március 11-i japán nukleáris és szökőár tömeggyilkos támadás résztvevőinek listájához: Richard Meyer tábornok, ügynökségi források szerint. Meyers tábornok lett a vezérkai főnök a Pentagonban a 911-es tömeggyilkosság után.

Ha az amerikai emberek nem indulnak kézrekeríteni az olyan bűnözőket, mint Meyers tábornok, és nem juttatják őket börtönbe, a nemzetközi pénzügyi hurok az ország körül egyre szorosabb lesz. A különböző híradásokból ítélve, az úgynevezett Obamacare egészségügyi biztosítási rendszer például úgy tűnik, hogy csak egy újabb törekvés a Washington-i vállalati kormány részéről, hogy ellopjon biztosítékként annyi pénzt, hogy még egy pár hétig elkerüljék a bukásukat.

A Pentagon frakció azt állítja, hogy Obamát használják mint képviselőt, hogy meginduljanak New Yorkban, és elindítsák a Wall Street bűnözőinek letartóztatását amilyen gyorsan csak lehetséges, ha ki akarnák menteni magukat.

Mindenesetre, amíg az összeesküvés ellenállás utolsó zsebeinek kitisztítása folytatódik, javaslatok kerülnek az asztalra, hogyan osszák szét az ígért 700 trillió dollárt.

A FST azt javasolta, hogy a következő létező szervezetek és csoportok lennének jogosultak a 700 trillió dollár szétosztására nem korrupt, és inflációt nem gerjesztő módon:

A Kínai Kormány, köztük Tajvan képviselői, A Római Katolikus Egyház, Dél- és Közép-Amerika kormányai, a Japán Kormány és az ASEAN, a Nemzetközösségek (feltéve, ha egy indiai lesz a megbízott), Franciaország és Frankofón Afrika, az Egyesült Államok Köztársasága és Kanada kormánya , Észak-Európa, Oroszország és az Iszlám világ.

Ez csak egy kezdeti javaslat, ami azon a tényen alapul, hogy ezek a szervezeti struktúrák már léteznek, és bizonyították, hogy viszonylag korrupciómentesek. Természetesen az Iszlám nemzeteknek rendezniük kell a különböző történelmi vitákat, és ki kell választaniuk egy képviselőt, mielőtt a támogatás megindul az irányukba.

Ez a FST javaslat csak a meglévő amerikai dollár rendszerre korlátozódik, és nem zárja ki az új, kormányok által kiadott devizákat, helyi valutákat, mint a Bitcoin, vagy más független csoportok bármiféle terveit. A javaslat csupán azt a tényt tükrözi, hogy ezek a már meglévő csoportok lennének képesek kivitelezni a nagy projekteket szinte azonnal, amint a pénz elkezd folyni.

Nem bocsátkozunk jóslatokba arról, hogy milyen hamar kezd ez megtörténni, de bátran állíthatjuk, hogy a komoly játékosok már találkoztak, és hogy általános egyetértés van egy hatalmas kampány megkezdésére, hogy "megmentsük a bolygót".
http://ujvilagtud...pULmNLuLg4

Kennedyt azután ölték meg, hogy leállította a Rothschild-ok Federal Reserve-jét
http://ujvilagtud...-hogy.html
livedoor.blogimg.jp/turuhageoyaji/imgs/a/c/ac367a92.jpg
http://magyarnemz...607#c55978



Az összeesküvés eltávolításához lassan minden a helyére kerül!
http://magyarnemz...;c_start=0

Az arany csak egy sárga fém, amit nem lehet megenni - Fulford
http://magyarnemz...;c_start=0

Számos nagy lépés történt... - David Wilcock és Benjamin Fulford (2013.okt.28.)
http://magyarnemz...dmore=5774

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése