2013. november 26., kedd

Izraeli lapok: Kitörhet a harmadik világháború

Miniválság tört ki az Európai Unió és Izrael között amiatt, hogy Brüsszel elutasította a zsidó állam részvételét a legnagyobb uniós kutatási programban. Közben Obama amerikai elnök védelmébe vette az Iránnal kötött megállapodást. Az izraeli lapok viszont arról írnak, hogy kitörhet a harmadik világháború a rossznak értékelt egyezmény miatt. Válságtanácskozásra hívta össze több miniszterét Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő. Az Európai Unió ugyanis elutasította, hogy Izrael részt vehessen a Horizon 2020 nevű, kutatási keretprogramban.
Az Unió eredetileg azt követelte, hogy ne végezzenek kutatásokat az 1967-ben elfoglalt területeken. Izrael ezt vállalta, most mégis elutasították a részvételét.
Liberman külügyminiszter szerint Izraelnek nem lenne szabad meghajolnia az Unió által kifejtett nyomás előtt, Peri tudományért felelős miniszter szerint viszont mindent el kell követni, hogy a zsidó állam részt vehessen a programban.
Közben Barack Obama amerikai elnök védelmébe vette a megállapodást Irán vitatott atomprogramjáról.
A következő hónapokban a diplomáciai eszközeivel dolgozunk majd azon, hogy az iráni nukleáris fenyegetést egyszer és mindenkorra felszámoljuk – jelentette ki az amerikai elnök arra utalva, hogy a hétvégén kötött egyezmény csak ideiglenes, és mostantól a végleges megállapodáson dolgoznak majd.
Az izraeli sajtó már nem ennyire optimista. A legnagyobb példányszámú izraeli napilapban megjelent publicisztika szerint éppen a megállapodás miatt kényszerülhetnek az iráni atomprogram által leginkább fenyegetett országok megelőző katonai csapásra. Az egyezmény ugyanis lehetővé teszi, hogy az iszlám köztársaság az atombomba előállításának közelébe kerüljön. Netanjahu pedig, ha választania kell a harmadik világháború és Izrael elpusztításának lehetősége között, az előbbit választja majd – írja a Jediót Ahronót.
(atv.hu )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése