2013. augusztus 20., kedd

Augusztus 20-i népi játék: Kásler féle ülősztrájk az Astoriánál




Kásler féle ülősztrájk az Astoriánál 2013_08_20 _ Videó részlet KrokoA Szabad Riport információi szerint; a spontán, – vagyis előre be nem jelentett ülő-demonstráció célja, – egyenlőre nem teljesen ismert. Informátoraink azt gyanítják, hogy a tegnapi, a Regnum Marianum keresztnél megtartott “Nemzetgyűlés” folytatása ez, melyen 300-400 fő körüli résztvevő volt. (Bővebben erről a MMO Fb oldalán olvashat.)
Kásler Árpád honlapján röviddel ezelőtt megjelent rendkívüli közlemény, zaklatottan számol be arról, – hogy Kásler Árpádot és titkárnőjét nem fogadta személyesen ma a Köztársasági elnök. Holott, ők előzőleg egy  hozzá eljuttatott dokumentumban világosan kifejtik, hogy “türelmüknek vége!”
Ezért dühösen levonultak a Várból, s ülődemonstrációba kezdtek az Astoriánál. Mert, ha már érdemben nem állt szóba velük senki az elnöki palotában, – akkor az emberek meg ne közlekedjenek keresztül az Astorián. - Tiszta sor. Majd Áder megtanulja, hogy ne kukoricázzon itt Kásler Árpáddal.
Állítólag 20 óráig maradnak. Akkor úgyis elsöpri őket a tüzijátékra érkezett tömeg – De nézzék Kroko tanár úr helyszíni videóját:


Rendkívüli Közlemény (bővítve)

A Haza Nem Eladó Mozgalom és a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete augusztus 19-én megtartotta a meghirdetett és összehívott nemzetgyűlést, amely nemzetgyűlés határozatot hozott és ennek értelmében ezen határozat tartalmát augusztus 20-án egy 500 méter hosszú embertömeg kíséretében, 6 kilométert gyalogolva eljuttatták a Sándor Palotába, a köztársasági elnök részére. A köztársasági elnöki hivatal fogadta két fős delegációnkat. Kásler Árpád a mozgalom vezetőjét és Juhász Szilvia a mozgalom titkárának személyében. A negyed órás megbeszélés alapját az is képezte, hogy két órán belül garanciát akartak kapni a küldöttek arra nézve, hogy konkrétan mikor és hol fogadja a köztársasági elnök a mozgalom vezetőségét.
Erre kitérő választ adtak a küldöttek, mondván, hogy csak hivatali időn belül, és írásban áll módjuk válaszolni. Ezt a Haza nem eladó mozgalom vezetősége nem fogadta el. Ezt már a hivatalok számtalanszor eljátszották.
A köztársasági elnöknek írott dokumentumban világosan a köztársasági elnök tudomására hoztuk, hogy türelmünknek vége! Mert mi soha nem kértünk anyagi segítséget, sem költségvetési hozzájárulást hiteleink törlesztéséhez, mindössze a törvények betartatását és betartatását mindenki által.
Amennyiben a magyar hatóságok, a hatályos törvényeket nem tartják be, úgy minket törvénytelenséggel senki sem vádolhat!
Éppen ezért Kásler Árpád vezényletével a tömeg megindult a Sándor palotától az Astória felé, azzal a szándékkal, hogy bejelentés nélkül az Astória útkereszteződés teljes autós forgalmát fizikailag megakadályozzák, ülő demonstrációt folytatva.
A tömeg most érte el az Erzsébet-híd elejét, a teljes úttestet elfoglalva, eddig rendőri ellenállásba nem ütköztek. Egyenlőre a Haza nem eladó mozgalom vezetősége úgy döntött, hogy este 8 óráig egészen biztosan nem hagyják el az Astóriát.
– A telefonbeszélgetés háttérzajában komoly rendőri felvonulás hangjai szűrődnek be… –
A beérkező információk alapján döntünk a továbbiakról és igyekszünk folyamatosan tájékoztatni a történésekről.
Minnél több embert várunk az Astóriához, de csak olyanok csatlakozzanak, akik a Haza nem eladó mozgalom vezetőségének minden utasítását haladéktalanul teljesítik.
Kásler Árpád

Az RTL Klub Híradó beszámolója…

Az RTL Klub szokásával ellentétben két perces beszámolót közölt a tüntetésről: http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/video/217133

A HÍR TV Híradó beszámolója…

http://mno.hu/belfold/demonstralok-benitottak-meg-budapest-kozlekedeset-1179438

Fotók az Astoriánál folyó megmozdulásról:
A Haza Nem Eladó Mozgalom 16.15-kor elfoglalta a Astoriát!




http://kaslerarpad.hu/?p=4559


Frissítés:
21-én, a kora esti órákban Kásler Árpádot szabadon bocsájtották. 19 óra után a Gyorskocsi utcai fogda előtt sajtótájékoztatót tartott a HírTv és az Echo Tv kamerái előtt. A tévéstábokkal együtt az eseményen körülbelül egy tucatnyian, 12-14-en vettek részt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése