A
hadsereg napja alkalmából Bashar al-Assad elnök a frontra látogatott
katonáihoz. Damasacus külvárosában látogatta meg csapatait. Az elnök
megköszönte a katonáknak azt a harcot, amit a becsületes szír
állampolgárok megvédése céljából vívnak meg nap, mint nap. Assad
kijelentette, hogy a szír emberek sosem fogadták el a rabszolgaságot a
történelem folyamán. Az elnök elmondta, hogy nem fogják hagyni, hogy a
külföldiek által pénzelt terroristák a népet elnyomják és ezért a végső
győzelemig fogják folytatni a harcot. Beszélt a frontvonalban lévő
katonákkal is, akik nagy örömmel fogadták vezetőjüket a harctéren. Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2013. augusztus 3., szombat
Folytassátok a harcot hazátokért, győzni fogunk
A
hadsereg napja alkalmából Bashar al-Assad elnök a frontra látogatott
katonáihoz. Damasacus külvárosában látogatta meg csapatait. Az elnök
megköszönte a katonáknak azt a harcot, amit a becsületes szír
állampolgárok megvédése céljából vívnak meg nap, mint nap. Assad
kijelentette, hogy a szír emberek sosem fogadták el a rabszolgaságot a
történelem folyamán. Az elnök elmondta, hogy nem fogják hagyni, hogy a
külföldiek által pénzelt terroristák a népet elnyomják és ezért a végső
győzelemig fogják folytatni a harcot. Beszélt a frontvonalban lévő
katonákkal is, akik nagy örömmel fogadták vezetőjüket a harctéren.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése