2013. október 14., hétfő

Tarlós még az idén kitiltaná a hajléktalanokat

A főpolgármester szerint a műemlékvédelmi területek mellett aluljárókból, felüljárókról, lépcsőkről és játszóterekből fogják kitiltani a hajléktalan embereket.

A főpolgármester szerint novemberre elkészülhet az új rendelet, amely a szabálysértési törvény módosítása nyomán meghatározza azokat a területeket, ahol tilos lesz életvitelszerűen tartózkodni.

Tarlós szerint a tervezetben felsoroltak bizonyos területeket, amelyeken tilos lesz életvitelszerűen tartózkodni, idetartozik egyebek mellett 29 kiemelt aluljáró, hidak, felüljárók, az azokhoz vezető utak, lépcsők, de a lista a kerületek véleménye alapján változhat. Ezek mellett gyermekjóléti, köznevelési feladatokkal összefüggő területeken, játszótereken tiltanák meg az életvitelszerű tartózkodást.

A főpolgármester a parlament által a múlt héten elfogadott szabálysértési törvénymódosítással kapcsolatban kiemelte, hogy az nem csak a hajléktalanokra vonatkozik, és hozzátette: nem biztos, hogy ez “tökéletesen” megoldja a kérdést, de Budapest helyzetét megkönnyítette, mivel olyan világörökségi területeket jelöl meg, amelyeken törvényileg tiltják az életvitelszerű tartózkodást, és ebbe beletartoznak Budapest egyes részei is.

Hozzátette, hogy a fővárosi rendelet ezt egészíti ki. Szabálysértést akkor követ el valaki, ha az életvitelszerűség vélelmezhetősége mellett védett területen tartózkodik és onnan hatósági személy felkérésére nem távozik.

Nem adna lakást a hajléktalanoknak

A főpolgármester kitért a 2010 őszén elindított hajléktalanprogramra, ezzel kapcsolatban megjegyezte: e szerint a hajléktalanokról gondoskodni kell; az nem humánus, hanem álságos álláspont, hogy hagyják őket szenvedni, ezzel egyetlen emberen nem segítenek.

Az azonnali lakáshoz juttatás Tarlós István szerint kezelhetetlen felvetés, mivel sokan olyan mentális helyzetbe kerültek, hogy nem kezelhetők úgy, mint egy “konszolidált” életet élő ember. Ha ingyenlakást adnának mindenkinek, akkor felvetődik a kérdés, hogy pár hónap után ki fogja fizetni a lakás költségeit – mondta.

Tarlós István hangsúlyozta, hogy a város lehetőségeihez mérten javítani kell az ellátás volumenét és minőségét. Kitért arra, hogy korábban hétszáz új férőhelyet adtak át, hajléktalankórházat, valamint egy konzorciumot hoztak létre, amelyet a főváros módszertani szociális központja és intézményei, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Menhely Alapítvány alkot. Kiemelte, hogy a fővárosi közműcégek közmunkaprogram keretében több száz nehéz helyzetben lévő embernek biztosítanak munkát, akik közül többen hajléktalanok.

Bal-Rad komm : Jellemző! Nem lepődünk meg az ilyen húzásokon, tipikusan a mai rendszer sajátossága az ilyen megoldás, seperjük a szőnyeg alá a problémát ! A felelősség vállalása természetesen eszükbe sem jut, nagyon jól tudjuk minek a következménye a hajléktalan tömegek jelensége, elvégre sikerült egy országot gazdaságilag, morálisan és még sorolhatnánk milyen módon tönkre tenni. Egy valódi szocialista, a nemzetért működő rendszer természetesen nem tüneti kezelésekkel orvosolná a kérdést, hanem a dolgokat a gyökerüknél ragadná meg !


A Város Mindenkié szerint a október 15-én a magyar állam végérvényesen kiírta magát a demokratikus társadalmak sorából.
2013. október 15-ével lépett életbe a szabálysértési törvény módosítása, amely már alaptörvényi felhatalmazással bünteti a szegénység egyik legszélsőségesebb megnyilvánulását, a hajléktalanságot – emlékeztet a hajléktalanok jogaiért, a hajléktalanság felszámolásáért küzdő csoport, amely szerint a törvény egy korábbi, a mostanival tartalmilag lényegében megegyező változatát az Alkotmánybíróság megsemmisítette. A szabályozást élesen bírálta a magyar és a nemzetközi szociális szakma, elítélte az ENSZ és az EU több képviselője, a Fidesz-KDNP 240 képviselője mégis igent mondott “az embertelen szabályozásra”.
50 ezres büntetés
Az új törvény értelmében az, aki kimeríti az „életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás” definícióját, és ezzel rendőri felszólításra sem hagy fel, szabálysértést követ el, amiért közérdekű munkára büntethetik. Ha ezt nem végzi el (például rossz egészségi állapota miatt vagy azért, mert nincs olyan lakcíme, ahol biztosan megkapná a bírósági határozatot), akkor pénzbírságot szabhatnak ki rá. „Ha ezt az akár 50.000 forintos összeget nem tudja kifizetni (miből is tudná?), akkor börtönbe kerülhet. Ha pedig valakit fél éven belül harmadszor kap rajta a rendőr, hogy az utcán él, elzárással is büntethetik.”
Nem hisznek Pintérnek
A törvény jelen változatának szerzője – Pintér Sándor belügyminiszter – azzal próbálta elvenni a kritikák élét, hogy formailag „csak” meghatározott indoklással és bizonyos területeken engedi tiltani a hajléktalanságot. A lehetséges indoklások köre azonban túl széles („a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme”), a tiltott területek köre még ennél is tágabb: minden világörökségi terület (tehát például Budapest és Pécs szinte teljes belvárosa) automatikusan ilyen területnek minősül, amit az önkormányzatok tovább bővíthetnek. Budapesten csak a fővárosi önkormányzat alkothat ilyen tiltó rendeletet, de a kerületek által megjelölt zónákat a rendeletalkotáskor köteles figyelembe venni.
Több ezer törvénysértő
Az utcán alvás büntetésén kívül a törvény elzárással büntethető szabálysértési tényállássá nyilvánította az engedély nélküli építmények építését közterületen. Ennek célja egyértelműen az, hogy megteremtse az alapját a saját építésű kunyhóban élő emberek hatósági üldözésének. Ezzel a törvénnyel az a több ezer ember válik törvénysértővé, aki az állami lakáspolitika szinte teljes hiánya mellett saját erőből, külső segítség nélkül teremti meg nagyon szerény, de számára annál fontosabb otthonát és méltóságát – emlékeztet a Város Mindenkié.
Kegyetlen törvény
A törvény – noha jogilag végtelenül kidolgozott – különösen kegyetlen. Egyértelműen azt nyilvánítja szabálysértésnek, ha valakinek nincsen hol laknia, a mások által otthon végzett dolgokat ő az utcán kénytelen megtenni. Ezzel a törvény egy olyan állapotot büntet, ami nem rendészeti kérdés, hanem rendszerszintű gazdasági, politikai folyamatok következménye. Ez önmagában is súlyos jogfosztottságot jelent. A törvény nemcsak a hajléktalanok életét sodorja veszélybe azzal, hogy száműzi őket a látható, központi területekről – ahol a segítség is könnyebben éri el őket –, hanem a magyar demokráciát is súlyosan károsítja: úgy rekeszt ki felnőtt polgárokat a politikai közösségből, hogy ők semmilyen, a társadalomra veszélyes tettet nem követtek el. Ez pedig egy demokráciában elfogadhatatlan – írta Facebook-oldalán a csoport.
Jönnek a tiltott zónák
A főváros a szabálysértési törvény módosítása alapján meghatározza azokat a területeket, ahol tilos lesz életvitelszerűen tartózkodni. A főpolgármester azt szeretné, ha a rendelet még idén hatályba lépne. Tiltott zóna lenne 29 kiemelt aluljáró, hidak, felüljárók, az azokhoz vezető utak, lépcsők. Ezek mellett gyermekjóléti, köznevelési feladatokkal összefüggő területeken, játszótereken tiltanák meg az életvitelszerű tartózkodást. A lista a kerületek véleménye alapján változhat. Tarlós István azt mondta: a törvénymódosítás nem biztos, hogy “tökéletesen” megoldja a kérdést, de Budapest helyzetét megkönnyítette, mivel olyan világörökségi területeket jelöl meg, amelyeken törvényileg tiltják az életvitelszerű tartózkodást, és ebbe beletartoznak Budapest egyes részei is.
(hir24)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése