2013. október 14., hétfő

Soros szerint a piac összeomlott, csak eddig mesterségesen életben tartották

Soros Györgyöt sokan úgy ismerik, mint aki legyőzte az angol központi bankot. Malajzia elnöke szerint egy „gátlástalan nyereséghajhász”, Thaiföldön pedig „gazdasági háborús bűnösként” tartják számon.
1994-ben Soros kijelentette, hogy „éppen ideje, hogy a szovjet birodalmat immár Soros-birodalomnak nevezzék.”
A kétes hírnevű milliárdos befektető a következőképpen határozta meg egy rezsim megdöntésének vagy egy valuta bedöntésének hét lépését:
1. lépés: Árnyékkormány felállítása valamilyen humanitárius támogatás ürügyén.
2. lépés: A rádióhullámok feletti hatalom átvétele. Meglévő rádió és televíziós médiumok finanszírozása majd irányításuk átvétele, esetleg újak létrehozása.
3. lépés: Az állam destabilizálása, a kormány meggyengítése és kormányellenes hangulat megteremtése az országban. Gazdasági válság létrehozása vagy a már létező válság kihasználása. Nyomás gyakorlása fentről és lentről, ami hozzájárul a kormány meggyengítéséhez és a kormányellenes hangulat kialakulásához.
4. lépés: Elégedetlenség szítása.
5. lépés: Választási válság kiprovokálása. Várd meg a választásokat és hirdesd hangosan, hogy csalás történt.
6. lépés: Vedd át a hatalmat. Szervezz hatalmas tüntetéseket, polgári engedetlenséget, ülő- és általános sztrájkokat és támogasd az aktivizmust. Továbbra is hangoztasd, hogy választási csalás történt és saját médiumaidon keresztül mondd meg követőidnek, hogy mit tegyenek. Ebben a fázisban indulhatnak a bujtogató és erőszakos megmozdulások.
7. lépés: Éld túl az ellenfeled.
Soros már 2011-ben arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak hagynia kellene a dollár rendezett módon végbemenő hanyatlását.
Számos alkalommal beszélt a nyilvánosság előtt az „Új Világrend” megalapításának és az amerikai dollár „irányított hanyatlásának” szükségességéről, hogy helyére az új világvaluta léphessen.
Szintén 2011-ben egy londoni interjú során azt mondta, hogy az egész Európát és az Egyesült Államokat is megrázó, 2008 óta tartó globális pénzpiaci válság a Szovjetunió utolsó éveire emlékezteti.
„Ehhez hasonló dolog történik most a nyugaton,” nyilatkozta Soros a Bloombergnek a Szemtől szemben Francine Laqua-val című műsorban. „Volt egy pénzügyi válság és a piac tényleg összeomlott, de a hatóságok életben tartották. Az emberek nem vették észre, hogy a valóságban a rendszer összeomlott.”
Soros György a Globális Gazdasági Szimpóziumon beszél
Múlthét kedden a milliárdos befektető a németországi Kielben tartott Globális Gazdasági Szimpóziumon a következőket mondta:
„Az eurózóna enyhe javulást mutat Németországnak köszönhetően, azonban a súlyosan eladósodott országok jelentősen le vannak maradva. Az eltérés oka a sok adósság és a drága hitel. Mivel ezek visszatérő problémák, az eltérés idővel egyre kiterjedtebb lesz.
Olyan szabályokat hoztak, amelyek határozatlan ideig fenntartják a jelenlegi helyzetet. Ez politikailag elfogadhatatlannak tűnik és teljesen elpusztíthatja az Európai Uniót. Ezt csak a hitelezők akadályozhatják meg, de ők nem tűnnek túl hajlandónak.

A hibák elismerése nem könnyű… de ennek elmulasztása sokkal rosszabb lenne. A hibák egy rémálomba illő helyzetet teremtettek, amiben a jelenlegi politika áldozatai kénytelen mindennapjaikat tölteni.”
Időkjelei: Egyetlen kérdés marad csupán: mikor akarja a hatalmi elit, hogy a rendszer ne csak elméletben, hanem mindenki számára egyértelműen omoljon össze, hogy helyét átvehesse az új világrend. A színpadon lázasan folynak az előkészületek. Vajon mikor libben szét a függöny?
A cikkhez használt források:
investmentwatchblog.com
keywiki.org
youtube.com
bloomberg.com
marketwatch.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése