2013. november 28., csütörtök

‘A fideszesek azt mondták, hogy kicsinálják a családomat’


Tanúvallomás közben
Tanúvallomás közben
Hajdúsámson fideszes vezetői a választási kampányra akartak szerezni kétmilliót egy önkormányzati beruházásból. Az egyik érintettet megfenyegették, bele is mondta helyi tévé kamerájába az előre megírt szöveget, hogy tőle ugyan nem kért vissza senki pénzt.
– Amikor még én is fideszes képviselő voltam, megmondtam a többieknek, hogy ne sumákoljatok, vigyázzatok! Hiszen én nagyon hamar beleláttam a kártyákba, és amikor megláttam a napirendet, már rögtön tudtam, mi hová csúszik-mászik a pénzből. Meg is kérdeztem, hogy az a sok millió forint az én orrom előtt hová tűnt? Össze is vesztem a többi fideszessel, sok konfliktusom volt a frakcióban – ezt vallotta szerdán a Debreceni Törvényszék előtt a 68 éves P. Elek, Hajdúsámson város volt fideszes önkormányzati képviselője, aki jelenleg egy vesztegetési per másodrendű vádlottja. Az elsőrendű vádlott a 38 éves Máthé Attila Gyula, a Fidesz városi elnöke, frakcióvezetője, aki 2006–2010 között alpolgármester volt a településen. Azért kerültek bíróság elé, mert a vádhatóság szerint a 2010-es választás előtt egy beruházás költségeiből kétmillió forintot kértek vissza kampánycélokra. Akkoriban ugyanis az önkormányzat egy egészségház kialakítása céljából meg akart venni egy ikerházat, amelynek két tulajdonosa volt: a 2006-os kampányban fideszes aktivistaként dolgozó Varga Andrea – a botrány későbbi kirobbantója –, valamint a már említett P. Elek egyik lánya, akinek a férje, J. Sándor az elmúlt ciklusban fideszes önkormányzati képviselő volt, de ma már nem közszereplő, hanem a helyi általános iskola igazgatóhelyettese. Az ikerházat a korábban építési vállalkozóként dolgozó P. Elek építette, s mivel az ingatlant jelentős bankhitel terhelte, az ügy minden szereplőjének kapóra jött volna, ha a város megveszi azt. A bevételből Varga Andrea, valamint P. Elek és lánya vissza tudta volna fizetni a banki tartozását, és – legalábbis az ügyészség vádja szerint – jól járt volna Máthé Attila Gyula és a Fidesz is, hiszen a vételárból egy-egy millió forintot költhettek volna a kampányra. Az ikerház tulajdonosai azonban egy forintot sem akartak fizetni a Fidesznek, sőt később Varga Andrea feljelentést is tett az ügyben.
A szerdai tárgyalás legfontosabb mozzanata az volt, hogy a bíróság meghallgatta P. Elek lányát, az ikerház egyik tulajdonosát, valamint az asszony férjét, J. Sándort. P. Elek lánya (aki gyógypedagógiai asszisztensként dolgozik Hajdúsámsonban) közölte:
– A botrány kirobbanása után, 2010 őszén azt nyilatkoztam a hajdúsámsoni televízióban, hogy Máthé nem kért vissza pénzt. De nem mondtam igazat. A nyilatkozatomat ugyanis kikényszerítették a fideszes vezetők, azt mondták, mondjam bele a kamerába azt, hogy tőlem nem kértek vissza egymillió forintot a vételárból. Én akkor ezt elmondtam, de nem mondtam igazat. Igenis, kértek tőlem pénzt, de megfenyegettek, hogy fogjam be a számat. Máthé Attila és más fideszes vezetők azt mondták, hogy kicsinálnak engem és a családomat, ha eljár a szám. Mivel a férjem és a bátyám is a helyi iskolában dolgozik, féltettem őket, sajnos belementem a hazugságba.
A tanú elmondta azt is, hogy a tévés nyilatkozat szövegét a fideszesek írták meg helyette, a kamerát pedig Máthé felesége kezelte, aki azt mondta neki: a nyilatkozata nagyon fontos, ezen múlik a Fidesz sikere. (Végül nem ezen múlt, a Fidesz polgármester-jelöltjeként induló Máthé elveszítette a választást – a szerk.) Az asszony azt vallotta: Máthé Attila Gyula négyszemközt azt mondta neki: „ha összejön a dolog, a pénz jó lesz kampányra”. Ő maga azonban nem akart pénzt adni a Fidesznek, bármennyire jóban volt is a fideszes elnökkel. A két család ugyanis egykor rendszeresen összejárt, voltak együtt 2010-ben egy erdélyi kiránduláson is, ahol – mint az asszony elmesélte – össze is vesztek az ügy miatt.
Az asszony kijelentette: a mai napig nyomás alatt vannak, s félnek a bosszútól. Szavait megerősítette férje, J. Sándor is, aki azt vallotta, hogy 2010-ben őt, a feleségét, és a felesége testvérét magához hívatta a helyi iskola akkori igazgatója, a fideszes László Vilmos, s közölte: „az állásunkkal játszunk, ha az ügyben nem úgy nyilatkozunk, hogy a Fidesznek jó legyen”. J. Sándor hozzátette: kifogásolta, hogy a fideszesek arra kényszerítik P. Elek lányát, hogy az apját meghazudtolja, de ezt hiába tette szóvá, nem törődtek vele.
A tárgyaláson Máthé Attila Gyula tagadta, hogy az ikerház árából pénzt kért volna vissza, s közölte, hogy a tanúk nem mondanak igazat.
(NOL)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése