Volt itt
sokkal durvább dolog is, mint a holokamuszt. Sokkal több áldozattal!
Pont a judeo kommunisták vitték végbe, akik most a Palesztinokat irtják
éppen. Ezekről a dolgokról elfeledkezünk, mert a média vezetésének nem
áll érdekében, hogy az igazságot közvetítse. Csak a saját népük
gazságait fényezik.
Novemberben
Ukrajna gyászba borul, országszerte több ezer emlékműnél helyeznek el
virágokat, gyújtanak gyertyákat és hajtanak fejet a nyolcvan évvel
ezelőtti tragédia milliónyi áldozatai emlékére.
Az 1932–33-as nagy éhínséget, a Holodomort nem természeti katasztrófa okozta, hanem a judeo bolsevik hatalom. Az időjárás és a termés nem volt rosszabb, mint máskor, a Szovjetunió több millió tonna élelmet exportált miközben a propaganda a „munkások és parasztok paradicsomjáról” zengett.
1928-ban Sztálin szakított a leninista gazdaságpolitikával, s a gyors iparosítást és a mezőgazdaság kollektivizálást erőltette ötéves tervek révén. Csakhogy a kolhozosítás lassan haladt az ukránoknál. Míg az oroszoknál hagyományosan a faluközösség használta a földeket, az adókat is arra szabták ki, s a kolhoz ötlete is abból fakadt, addig az évszázadokig Lengyelországhoz tartozó Ukrajnában az európai magántulajdon gyökeresedett meg, a parasztok szívósan ragaszkodtak saját földjükhöz, idegenkedtek a közösködéstől. Megtörésükre a valós termést lényegesen meghaladó beszolgáltatási kvótákat szabtak ki, mindenüket elvették a parasztoknak. A legkisebb mennyiség elrejtése (egy tojás vagy a szó szoros értelmébe vett maréknyi liszt) szabotázsnak minősült, azonnali halálbüntetéssel sújtották. A városba menekülés sem volt megoldás, kiszűrésére akkor vezették be a személyi igazolványt, melyben a lakcím is szerepelt, élelmiszerjegyeket pedig csak városi lakcím esetén adtak ki.
Mindezek
precedens nélküli csapást mértek a szerencsétlen ukránokra, a
Holodomort ezért is nevezik Ukrán Holocaustnak. Az éhínség által
őrületbe kergetett parasztok között még a kannibalizmus is felütötte
fejét.
A judeo kommunista Szovjetunió csak hosszas tagadás után, 1988-ban, a gorbacsovi nyitás éveiben ismerte el az éhínséget, részletei az archívumok részleges felnyitása ellenére azóta is vitatottak. Az áldozatok számát, például, még milliónyi pontossággal sem lehet megállapítani! A hatóságok ugyanis nem az éhséget, hanem különböző betegségeket jelöltek meg a halál okának. Így hát a hatalmas szakirodalomban a számok között jelentősek az eltérések: leginkább 5 és 11 millió közöttire becsülik az áldozatok számát, egyesek azonban 20 millióig mennek, szélsőséges baloldali nézetek viszont 2,5 millióra szűkítik le. Gorbacsov 10 millióra teszi az áldozatok számát, (közöttük legalább 3 millió gyerek), s ugyanannyit ismert el az Ukrán Legfelsőbb Bíróság is. Az ENSZ határozata – melyet Oroszország, Ukrajna és az USA is aláírt – 7 és 10 millió közötti áldozatról szól. Viktor Juscsenko, Ukrajna volt államelnöke, viszont 20 millióra teszi a kollektivizálás összes áldozatát, beleértve az élelem elrejtése miatt kivégezett szabotőröket és a Gulagban elpusztultakat, nemcsak ukránokat, hanem más nemzetiségűeket is. A szörnyűség mérete még a kommunista pártvezetőket is sokkolta, amikor 1987–88-ban betekinthettek az archívumokba.
Népirtás volt-e a Holodomor? A kérdés erősen megosztja az oroszokat, ukránokat és a külföldi történészeket egyaránt. Moszkva – és az oroszok testületileg – a bolsevik osztályharc számlájára írja az éhínséget, tagadván az etnikai indíttatást. Ukrajna hivatalosan – és az ukránok kétharmada – viszont népirtásnak, az ukrán nemzet megsemmisítésére tett kísérletnek tekinti, s 10 ország (köztük Lengyelország és az USA) is annak minősíti a történteket, további 25 – és az EU – azonban „csupán” a kommunizmus emberiség elleni bűnének.
Mert az éhínség nemcsak szovjet-Ukrajnát sújtotta, hanem a szomszédos területeket is, az áldozatok sem voltak kizárólag ukránok, hanem kisebb részben oroszok és más nemzetiségűek is. Csakhogy Sztálin éppen akkoriban számolta fel a népek felkarolásán alapuló lenini nemzetiségpolitikát az oroszosítás javára, s az ukrán értelmiségi elit megsemmisítése is akkor kezdődött el, majd 1936–38-ban, a nagy koncepciós perek idején csúcsosodott ki. Vagyis két légy egy csapásra: a kollektivizálást ellenző osztályellenség (kulákok) elpusztításával az ukrán nemzet gerincét is megtörte. Közismert Sztálin ukrángyűlölete. Hruscsov szerint az ukránok csak azért úszták meg a deportálást Szibériába, ahogy kisebb nemzetiségekkel (volgai németek, krími tatárok, csecsenek stb.) történt, mert kivitelezhetetlen volt 30 millió ember szülőföldjéről való erőszakos kiszakítása.
Hogy népirtás történt-e, s hogy hány millió ártatlan áldozatot követelt, azt bizonyára még sokáig vitatják. Tény, hogy 80 évvel ezelőtt a kommunizmus végtelen gonoszsága óriási csapást mért az ukránokra, a nép hatalmas véráldozatot fizetett a reá erőszakolt diabolikus eszme oltárán.
A judeo kommunista Szovjetunió csak hosszas tagadás után, 1988-ban, a gorbacsovi nyitás éveiben ismerte el az éhínséget, részletei az archívumok részleges felnyitása ellenére azóta is vitatottak. Az áldozatok számát, például, még milliónyi pontossággal sem lehet megállapítani! A hatóságok ugyanis nem az éhséget, hanem különböző betegségeket jelöltek meg a halál okának. Így hát a hatalmas szakirodalomban a számok között jelentősek az eltérések: leginkább 5 és 11 millió közöttire becsülik az áldozatok számát, egyesek azonban 20 millióig mennek, szélsőséges baloldali nézetek viszont 2,5 millióra szűkítik le. Gorbacsov 10 millióra teszi az áldozatok számát, (közöttük legalább 3 millió gyerek), s ugyanannyit ismert el az Ukrán Legfelsőbb Bíróság is. Az ENSZ határozata – melyet Oroszország, Ukrajna és az USA is aláírt – 7 és 10 millió közötti áldozatról szól. Viktor Juscsenko, Ukrajna volt államelnöke, viszont 20 millióra teszi a kollektivizálás összes áldozatát, beleértve az élelem elrejtése miatt kivégezett szabotőröket és a Gulagban elpusztultakat, nemcsak ukránokat, hanem más nemzetiségűeket is. A szörnyűség mérete még a kommunista pártvezetőket is sokkolta, amikor 1987–88-ban betekinthettek az archívumokba.
Népirtás volt-e a Holodomor? A kérdés erősen megosztja az oroszokat, ukránokat és a külföldi történészeket egyaránt. Moszkva – és az oroszok testületileg – a bolsevik osztályharc számlájára írja az éhínséget, tagadván az etnikai indíttatást. Ukrajna hivatalosan – és az ukránok kétharmada – viszont népirtásnak, az ukrán nemzet megsemmisítésére tett kísérletnek tekinti, s 10 ország (köztük Lengyelország és az USA) is annak minősíti a történteket, további 25 – és az EU – azonban „csupán” a kommunizmus emberiség elleni bűnének.
Mert az éhínség nemcsak szovjet-Ukrajnát sújtotta, hanem a szomszédos területeket is, az áldozatok sem voltak kizárólag ukránok, hanem kisebb részben oroszok és más nemzetiségűek is. Csakhogy Sztálin éppen akkoriban számolta fel a népek felkarolásán alapuló lenini nemzetiségpolitikát az oroszosítás javára, s az ukrán értelmiségi elit megsemmisítése is akkor kezdődött el, majd 1936–38-ban, a nagy koncepciós perek idején csúcsosodott ki. Vagyis két légy egy csapásra: a kollektivizálást ellenző osztályellenség (kulákok) elpusztításával az ukrán nemzet gerincét is megtörte. Közismert Sztálin ukrángyűlölete. Hruscsov szerint az ukránok csak azért úszták meg a deportálást Szibériába, ahogy kisebb nemzetiségekkel (volgai németek, krími tatárok, csecsenek stb.) történt, mert kivitelezhetetlen volt 30 millió ember szülőföldjéről való erőszakos kiszakítása.
Hogy népirtás történt-e, s hogy hány millió ártatlan áldozatot követelt, azt bizonyára még sokáig vitatják. Tény, hogy 80 évvel ezelőtt a kommunizmus végtelen gonoszsága óriási csapást mért az ukránokra, a nép hatalmas véráldozatot fizetett a reá erőszakolt diabolikus eszme oltárán.
http://erdely.ma/publicisztika.php?id=152972&cim=holodomor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése