2013. december 26., csütörtök

A dagadó korrupciós botrány miatt a 26 fős török kabinetből Erdogan tíz miniszter leváltását jelente

        “Ne hozd magad kellemetlen helyzetbe haver! Gyere el hozzánk, és megtanitalak néhány fogásra!” Nagyarányú kormányátalakítást hajtott végre Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerdán, azt követően, hogy három fontos minisztere lemondott egy kiterjedt megvesztegetési botrány miatt, amelyben vizsgálat indult fiaik és más, a kormányfőhöz közel álló személyek ellen.
A 26 fős török kabinetből Erdogan tíz miniszter leváltását jelentette be az éjjel, miután az ország legnagyobb városaiban az este tüntetők ezrei követelték távozását. A kormányfő Abdullah Gül államfővel tartott késő esti találkozóját követően állt a török televízió kamerája elé.
A nap folyamán lemondott Zafer Caglayan gazdasági, Muammer Güler belügy-, valamint Erdogan Bayraktar környezetvédelmi és várostervezési miniszter mellett a miniszterelnök menesztette az Európai Uniós ügyek befolyásos miniszterét, Egemen Bagist – akinek neve szintén felmerült a botrányban -, s három olyan tárcavezetőt is, akik indulnak a márciusi önkormányzati választásokon.
A kormányfőt is magukkal rántják?

Lemondása bejelentésekor Caglayan kétségbe vonta, hogy jogszerű lenne a nyomozás, amelynek középpontjában építőipari megrendelések érdekében Iránba utalt, állítólag törvénytelen pénzek állnak. Ő és Güler egyaránt politikai összeesküvés áldozatának nevezte magát. Bayraktar azonban – két társától eltérően – nem csak ártatlanságát hangoztatta, de a felelősségben való osztozásra szólította fel a miniszterelnököt, azt sugallva, hogy neki is le kell mondania, mivel minden lépéséről tudott.
Az utóbbi napokban nem egy török elemző hívta fel a figyelmet arra, hogy a városi építési projektekkel kapcsolatos korrupció legtöbbször az Erdogan közvetlen ellenőrzése alatt álló állami lakásalaphoz kötődik.
Többezres tüntetések a nagyvárosokban

Szerda este Isztambulban, Ankarában, Izmirben és további hét török városban ezrek tüntettek a miniszterelnök lemondását követelve. Az Isztambul ázsiai felében összegyűlt mintegy ötezer tüntető egy része összecsapott a kivezényelt rohamrendőrökkel.
A pályázati csalások és megvesztegetések gyanújával 14 hónapja indult, nagyrészt titokban lefolytatott vizsgálat eredményeképpen a hatóságok közel ötven embert, köztük Erdoganhoz közel álló, ismert üzletembereket vettek őrizetbe december 17-én, s 24 ellen vádat is emeltek, köztük a szerdán lemondott három miniszter fiai ellen.
Politikai elemzők egyetértettek abban, hogy az őrizetbe vételek mögött a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és Fethullah Gülen hitszónok befolyásos vallási mozgalma közötti rejtett harc állhat. Mindkét tömörülés iszlamista, de éveken át tartó szoros szövetségük az utóbbi időben felbomlani látszik.
“Mocskos művelet”

Mindazonáltal ez az első eset, hogy ilyen méretű botrány érinti Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök közvetlen környezetét, ráadásul teljesen váratlanul, néhány hónappal a jövő év első erőpróbája, az önkormányzati választások előtt. Erdogan összeesküvésről, a kormánya ellen bel- és külföldi erők által folytatott “mocskos műveletről” beszélt, s a múlt hét keddi őrizetbe vételek után a kormány mintegy száz rendőrfőnököt menesztett vagy helyezett át máshová. Köztük volt Isztambul rendőrfőnöke is, aki a háttérben Iránnal illegális aranyügyleteket bonyolító Halkbank elleni vizsgálatot felügyelte.
Az elbocsátott tiszteket “hatalommal való visszaéléssel”, “állam az államban” típusú viselkedéssel vádolta a kormányfő, arra hivatkozva, hogy nem tájékoztatták a politikai hatóságokat az ellenük folyó vizsgálatról. A kormány ezért rendeletben tiltotta meg, hogy a jövőben a legfelső politikai vezetés előzetes tájékoztatása nélkül rendőrségi vizsgálat indulhasson, ügyészi utasításra. Az újságírókat pedig kitiltották a rendőrkapitányságokról.
Az Erdogant bíráló Today’s Zaman című lap szerdán arról számolt be, hogy Isztambulban újabb 400, a nyomozásban részt vevő rendőrt helyeztek át.
A kormánnyal szemben kritikus médiumok ugyanakkor úgy kommentálták a rendkívüli intézkedéseket, mint amelyekkel a kormány akadályozni próbálja a vizsgálatot, hogy eltussolhassa az Erdogan hatalmát megrengető megvesztegetési ügyet.
(hir24)

Bal-Rad komm : A “félázsiai” Törökországban-melynek miniszterelnöke Döbrögink kiváló haverja-”A pályázati csalások és megvesztegetések gyanújával 14 hónapja indult, nagyrészt titokban lefolytatott vizsgálat eredményeképpen a hatóságok közel ötven embert, köztük Erdoganhoz közel álló, ismert üzletembereket vettek őrizetbe december 17-én, s 24 ellen vádat is emeltek, köztük a szerdán lemondott három miniszter fiai ellen.”
Tehát ebben a “félázsiai” országban-még ha “titokban is”-de nyomoztak-eredményesen a jelek szerint-a hatalommal birók ELLEN!
(Döbrögisztánban az ilyesmi elképzelhetetlen!)
A haver most menti a még menthetőt-a HATALMÁT! Minisztereket meneszt-és újakat nevez ki! Csakhogy ő maga maradhasson!

Döbrögisztánban ilyesmi elképzelhetetlen!
Döbrögisztán a keresztény erkölcsiség szilárd alapjai épül-és teljesit jobban!
Ha valakinek van tanulnivalója az ügyben, az Recep Tayip Erdogan. Török Főnök!
Akitől tanulhat: a Jobban teljesitő Döbrögisztán Ura és Parancsolója, a mélyen keresztény, és izig-vérig magyar miniszterlnök! Aki gátat vetett mindenféle mismásolásnak és korrupciónak!

DÖBRÖGISZTÁNBAN CSAK LOBBITEVÉKENYSÉG LEHETSÉGES! AZ VISZONT TÖRVÉNYES!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése