2013. december 26., csütörtök

Kidobta magát a fával együtt: bizarr karácsonyi balesetek

A felgyulladt lakásokat, ételmérgezéseket és részeg ámokfutásokat leszámítva is számos veszély leselkedik az emberekre az ünnepek alatt, különös tekintettel azokra, akik idén se plusz IQ-t kaptak ajándékba.
Ostoba sérülések és halálok tekintetében a britekben mindig lehet bízni. Az emed.com cikke szerint szerint évente 80.000 ember kerül kórházba az ünnepek alatt.
Évente hárman halnak bele abba a próbálkozásba, hogy egy 9 voltos elem működését a nyelvükkel próbálják ellenőrizni, nagyjából 19-20 ember életét követeli a csokoládénak hitt üvegdíszek elfogyasztása, és az elmúlt 15 évben 13! ember vesztette életét amiatt, hogy megöntözték a karácsonyfát, miközben azon be volt kapcsolva az elektromos égősor.
Itt egy vidám karácsonyi videó , ami ugyan már két éves, de legalább elég vicces. 0.45-nél jön a lényeg.
Évente nagyjából nyolcan törik be a fejüket, amikor hányás közben elalszanak a vécén, volt olyan esztendő, amikor 18 személyt szállítottak kórházba súlyos égési sérülésekkel (egymástól teljesen függetlenül) mert úgy próbálták fel karácsonyra kapott új pulcsijukat, hogy közben cigiztek, és felgyújtották magukat.
Több mint ötvenen metélik el valamelyik kezüket, mert csavarhúzó helyett kést használnak az ünnepi dekoráció elkészítéséhez, évente közel 150 ember sérül meg az új ingekben megbújó gombostűktől, míg 1997 óta több mint százan kerültek kórházba a talpukba beleékelődött játékok miatt.
Ebben a videóban az látszik, hogy karácsony másnapjára a rénszarvasok is megkergülnek néha.
Egy német férfi ugyan túlélte az ünnepeket, ám mégis majdnem a karácsony lett a veszte. Willy Thevessen ugyanis annyra meg akart szabadulni az elszáradt karácsonyfától, hogy azza együtt magát is kidobta az ablakon. Késő éjszaka volt, amikor a harmadik emeletről a háza előtt landolt, és nagyon súlyos fejsérüléseket szenvedett. Azonnal kórházba szállították.
(Bors)

Karácsony ide vagy oda-a rendőrök nem unatkoztak!

Részegen ugrabugráló stoppos az autópályán, jogsi nélkül száguldozó autós, süket néniért aggódó szomszédok – mozgalmas karácsonyi napok vannak a rendőrök mögött. Szerdán összesen nyolcvankilenc embert fogtak el, közülük huszonkilencet bűncselekmény közben értek tetten. Az M7-es autópályán próbált meg stoppolni egy férfi, nem is akárhogy: a száguldó autók közé ugrálva próbálta meg elérni, hogy valaki felvegye. Finoman fogalmazva sem volt szomjas, amikor a rendőrök rátaláltak a leállósávban. A férfi elpanaszolta a zsaruknak, hogy a családja beszólt neki, hogy részeg – ezért úgy döntött, világgá megy. De legalábbis külföldre, autóstoppal. Hogy ott mit kezdett volna magával szál ruhában, miután kijózanodik, nem tudni. A rendőrök ezért inkább hazavitték a vedelésért mérges családhoz.
Móron egy filmbe illő autósüldözés zajlott, mert egy autós nem akart megállni a rendőröknek. Sőt, inkább menekülni kezdett, a zsaruk meg utána. A fogócska a vasútállomásig tartott, ott sikerült elállni a menekülő autós útját. Aki kiszállni sem szeretett volna a kocsiból, így a rendőrök szó szerint kirángatták a volán mögül. Mint kiderült, a fickó azért szeretett volna a szélrózsa minden irányába eltűnni, mert nem volt jogosítványa – írja a Havariapress.
Egy békésen reggeliző nénire pedig Tatabányán törték rá az ajtót a rendőrök és a mentők a kemma.hu információi szerint, miután a szomszédok bejelentést tettek, hogy az idős asszony napok óta nem ad életjeleket. Hiába csengettek, kopogtak, a lakásból senki nem válaszolt – így a figyelmes szomszédok rémképeket vizionáltak. Az ajtót feltörő járőröket viszont egy teljesen hétköznapi látvány fogadta. A nyugodtan reggeliző néni meglepődött, mit keresnek nála a zsaruk. Rossz a csengője és szinte teljesen süket, ezért nem hallotta, hogy aggódnak érte a szomszédai. A lakásból pedig azért nem mozdult ki, mert nem volt dolga.

http://balrad.wordpress.com/2013/12/26/karacsony-ide-vagy-oda-a-rendorok-nem-unatkoztak/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése