Az életünk
szempontjából legfontosabb közgazdasági terület, a makroökonómia
teljesen megbolydult az utóbbi években. A kapitalista világ régi
betegségére a mennyiségi lazítást és a jegybanki útmutatást adjuk mára
gyógyszerül, méghozzá óriási dózisban! Az amerikai jegybank havi szinten
85 milliárd dollárt öntött a világ nyakába és a korábbi vérszegény
próbálkozásaik után a japánok is bekeményítettek. Az öreg kontinens
jegybankárai türtőztették magukat a leginkább, és ha jogos volna az
USA-val való összevetés a válságkezelésben, akkor bizony azt
mondhatnánk, hogy elvesztettük a versenyt 2013-ban.
Mi történt a világ legbefolyásosabb intézményében?
A már 60 éves Ben Bernanke szakálla láthatóan sokat őszült az elmúlt időszakban, de ennek meg is van az oka: az Egyesült Államok a nagy gazdasági világválság óta nem látott akkora recessziót, mint amit a 2008-as pénzügyi válság okozott. 2006-os kinevezésével pedig megkapta azt a nem csekély kihívást, hogy a pénzügyi szféra pánikreakcióját kell lecsillapítania, majd pedig a gazdaság elszenvedett sebeit begyógyítani. Így pedig Bernankenak megadatott a lehetőséget, hogy az akadémiából hozott makroökonómiai elméleteit kipróbálhassa élesben is és ő nem volt rest élni a lehetőséggel! Így a nulla kamatküszöb elérése után a Fed belevágott történetének legagresszívebb lazítási programjába, aminek immár a harmadik körénél járunk és 2013-ban is még csak a lassítás került előtérbe, de a végét még egyáltalán nem látni.
Azt, hogy mennyire egy agresszív programról van szó, mi sem érzékelteti jobban, minthogy a Fed mérlege 2007 augusztusában még pusztán 869 milliárd dollárnyi eszközből állt, ami mára közel 4 billió dollárra hízott. A Fed 2013-ban jó alaposan bevásárolt a másodlagos piaci kötvényekből: nem kevesebb, mint 85 milliárd dollárt "nyomtatott" ehhez fizetségül minden egyes hónapban. Elképesztő mértékű likviditás került a piacra, ráadásul a QE3 jellegzetessége az volt, hogy nem jelentették be előre a végét. A részvénypiacok természetesen óriásit raliztak ennek köszönhetően, amikor pedig május körül mégiscsak felmerült, hogy ennek egyszer márpedig vége lesz, akkor nagyokat bukdácsoltak.
A Fed másik új mágikus fegyvere a kommunikációban bontakozott ki, ami lényegében a hosszútávú elköteleződéseket jelentette. A Fed megígérte, hogy nem fog szigorítani ameddig a munkanélküliségi ráta el nem éri a 6,5 százalékot, azt remélve, hogy emiatt a hosszú hozamok majd nyugton maradnak. Bár voltak megingások, de az általános konszenzus az, hogy ez a "forward guidance" elnevezésű módszer nagyon is sikeres volt a várakozások befolyásolásában. Sőt, egyes elemzések szerint magánál a mennyiségi lazításnál is sok szempontból hatásosabb eszköz lehet, bár a leendő Fed-alelnöknek, Stanley Fischernek vannak ezzel fenntartásai. Mindenesetre 2014-ben a cél ennek a megerősítése lehet (talán újabb célok meghatározása), ami a mennyiségi lazítás visszafogása mellett is fenntartja a piac hitét, hogy laza és felívelő környezet vár rá.
És mit értek el ezzel az egésszel?
Természetesen rengeteg kritika érte a Fedet és Bernanket személyesen is, amiért ennyire erőltették az eszközvásárlásokat. Míg egyesek a program hatástalanságáról beszéltek, addig mások a kockázatokat próbálták hangsúlyozni, újabb eszközárbuborékokat vizionálva. Az nyilvánvalóan látszik, hogy a pénzügyi válságot követő pénzpiaci nyugtalanságot a Fed hatásosan lecsillapította, az is jól látszik még, hogy 2013-ban a munkaerőpiac sokkal egészségesebb képet mutat, mint korábban. Természetesen a látott növekedési többletet nehéz számszerű és oksági kapcsolatba hozni a Fed lépéseivel, de több feltáró elemzés is pozitív összefüggést mutatott ki.
Hogy az egésznek jövőre miként lesz vége, nem tudjuk. Egyáltalán nem biztos, hogy 2014-ben teljességgel kivezetik az eszközvásárlásokat és bizonytalan az is, hogy a pénz- és tőkepiac miként reagál majd az újabb fejleményekre.
Japán viszont még csak most lendül bele igazán
Amikor az USA-ban azon kezdték a jegybankárok törni a fejüket, hogy mikor is kellene már lassítani a pénznyomdát, a japánok még csak éppen kezdtek belelendülni. 2013 áprilisában dörrent el az ágyú és meglehetősen nagyot szólt. Majdnem olyan méretű mennyiségi lazításba kezdtek, mint az USA, csak éppen ők durván harmad akkorák. A cél az volt, hogy végre leküzdjék a sok éve velük élő deflációs szörnyet, illetve az egykor csillogó gazdaságba újra életet leheljenek.
Valami sikerült, de messzinek tűnik még a cél. Olyannyira, hogy a legújabb értesülések szerint a Bank of Japan jövő áprilisban a forgalmi adóemelés után kénytelen lesz tovább növelni az eszközvásárlásait. Már 2013 végén is a jegybanknál pihent a kibocsátott államkötvények 15 százaléka, de hogy hol lesz ennek a vége, azt egyelőre senki sem tudja. A jen óriásit esett a jegybanki csapásra, ugyanakkor a dollárral szembeni 100-as szintet mégsem tudta véglegesen maga mögött hagyni.
A jegybanki szándéknak megfelelően az infláció valóban enyhe emelkedést kezdett mutatni az év második felében, ugyanakkor ezt túlnyomó részt az atomkatasztrófa miatt száguldásnak indult energiaáraknak köszönhette. Az igazán fontos tényező a jövő évi reformfolyamatok lesznek, különösen az adóváltoztatások és a belföldi keresletnek arra adott reakciója. A konszenzus szerint, ha minden így megy mint most, akkor 2014 áprilisban jönnie kell egy még nagyobb monetáris dózisnak.
Az öreg kontinens jegybankja is öreges...
Az eurózóna a válságot követő években egy ponton még hasonló szinten volt az Egyesült Államok makromutatóihoz, de mára már végérvényesen lemaradt. A periféria letört a kontinensről és még 2013 végére is alig látszanak az életjelek. Bár az eurózóna egésze kikerült élete leghosszabb recessziójából negyedéves alapon nézve, de valójában nagyon töredezett a fellendülés. A németek jelentik a motort, de az igazság az, hogy még Angela Merkel kancellárasszony erős keze sem lehet képes a saját hajánál fogva kihúzni magát a mocsárból. Ez alatt azt értem, hogy Németországnak még mindig az Európai Unió jelenti a legfontosabb kereskedelmi kapcsolathálót, és ha ott nem lesz növekedés, akkor a német export sem lesz képes igazán turbófokozatra kapcsolni.
A rendkívül gyenge növekedést természetesen a kereslet alászállása kísérte és így az infláció annyira megszűnt, hogy 2013 negyedik negyedévében már konkrétan attól kezdtek sokan félni, hogy a deflációs rém úgy dönt, Japánból hozzánk költözik át. Mario Draghi, EKB-elnök ezt a lehetőséget természetesen kizárja, de ahogy Barry Eichengreen neves amerikai közgazdász nem túl optimista Európa-képéből kitűnik, ez egyáltalán nem elképzelhetetlen (a termelői árindex például deflációban van).
Mit csinált hát akkor a sok ország bölcs jegybankelnökeiből és sztárszakembereiből álló Európai Központi Bank egy ilyen helyzetben? Lecsökkentette a kamatszintet nulla közeli szintre és visszahozta a halálból a perifériaországok kötvénypiacát. Ez egyáltalán nem tűnik olyan vad viselkedésnek, de érdekes módon már ezért is komoly támadás érte a jegybankot: német bírák azt vizsgálták, hogy nem lépte-e túl a jegybank a hatáskörét. Hát kiderült, hogy nem. Nagyon nem. Bár a jegybank hosszú hiteleket is nyújtott a bankoknak, mostanra már az kis növekmény is kezd eltűnni a mérlegéből (az LTRO-kat akár indirekt mennyiségi lazításnak is tekinthetjük, hiszen olcsó hitelt adott a bankoknak, akik azt szépen betették állampapírba, hogy learbitrálják a kamatkülönbséget. Ennek az egésznek azonban a jelentősége eddig nem volt túl nagy, reálgazdasági hatása pedig még Mario Draghi EKB-elnök szerint sem volt túl sok. Az elnök elmondása szerint a jövőben elképzelhető a részükről hasonló próbálkozás, de azt már sokkal inkább reálgazdasági fókusszal szeretnék csinálni.
Ezen kívül igazából az EKB nem csinált semmi érdekeset. Rendszeresen fenyegetőzött, hogy készen áll a betéti ráta negatív tartományba vágására, ugyanakkor ezt 2013-ban nem merték megtenni. Az is lehet, hogy ők maguk sem gondolták komolyan, csak verbális intervenciót próbáltak csinálni. A nagyon aggasztóan alacsony inflációra (október: 0,7 százalék) elsütött újabb 25 bázispontos kamatvágást decemberben már nem követte újabb. Draghi elégedett hangot ütött meg a kamatvágásra adott reakciók kapcsán a döntést követő sajtótájékoztatóján, és ebből az következik, hogy jövőre sem számíthatunk már semmi igazán merészre az európai jegybankároktól.
2014-ben is folytatódik a laza történet
Az egész évben jellemző volt, hogy a piaci szereplők örömmel fogadtak egy-egy újabb rendkívüli intézkedést (a japán tőzsdeindex 50 százalékot emelkedett, a Dow Jones és az S&P 500 index pedig minden eddiginél magasabb szintre került), holott a gazdasági mutatókban azért nem látunk ezek mértékét indokló előrelépést. Az amerikai gazdaság gyorsabban növekszik ugyan, de a foglalkoztatottsági számok tekintetében minimális az előrelépés, az európai országok többsége pedig továbbra is recesszióban van. Az IMF októberi előrejelzése szerint egyébként a fejlett országok teljesítménye idén rosszabb lehet, mint tavaly.
Éppen ezért sokakban felmerül a kérdés, hogy mennyire végeztek/végeznek jó munkát a központi bankok a világ egyes részein. Még a jegybankok jegybankjaként számon tartott BIS (Bank for International Settlements) is kételkedik a sikerben. A szervezet nyári, éves jelentésében arra kérte a jegybankokat, hogy vegyék számba mindazt a kockázatot, amit "lazaságukkal" okoztak, a Feden kívül azonban eddig egyetlen másik jegybank sem volt, amelyik jelezte volna, hogy iránymutatást kíván adni a rendkívül laza korszak lezárásával kapcsolatban. 2014-ben ezért a történet tovább folytatódik.
Portfolio
A már 60 éves Ben Bernanke szakálla láthatóan sokat őszült az elmúlt időszakban, de ennek meg is van az oka: az Egyesült Államok a nagy gazdasági világválság óta nem látott akkora recessziót, mint amit a 2008-as pénzügyi válság okozott. 2006-os kinevezésével pedig megkapta azt a nem csekély kihívást, hogy a pénzügyi szféra pánikreakcióját kell lecsillapítania, majd pedig a gazdaság elszenvedett sebeit begyógyítani. Így pedig Bernankenak megadatott a lehetőséget, hogy az akadémiából hozott makroökonómiai elméleteit kipróbálhassa élesben is és ő nem volt rest élni a lehetőséggel! Így a nulla kamatküszöb elérése után a Fed belevágott történetének legagresszívebb lazítási programjába, aminek immár a harmadik körénél járunk és 2013-ban is még csak a lassítás került előtérbe, de a végét még egyáltalán nem látni.
Azt, hogy mennyire egy agresszív programról van szó, mi sem érzékelteti jobban, minthogy a Fed mérlege 2007 augusztusában még pusztán 869 milliárd dollárnyi eszközből állt, ami mára közel 4 billió dollárra hízott. A Fed 2013-ban jó alaposan bevásárolt a másodlagos piaci kötvényekből: nem kevesebb, mint 85 milliárd dollárt "nyomtatott" ehhez fizetségül minden egyes hónapban. Elképesztő mértékű likviditás került a piacra, ráadásul a QE3 jellegzetessége az volt, hogy nem jelentették be előre a végét. A részvénypiacok természetesen óriásit raliztak ennek köszönhetően, amikor pedig május körül mégiscsak felmerült, hogy ennek egyszer márpedig vége lesz, akkor nagyokat bukdácsoltak.
A Fed másik új mágikus fegyvere a kommunikációban bontakozott ki, ami lényegében a hosszútávú elköteleződéseket jelentette. A Fed megígérte, hogy nem fog szigorítani ameddig a munkanélküliségi ráta el nem éri a 6,5 százalékot, azt remélve, hogy emiatt a hosszú hozamok majd nyugton maradnak. Bár voltak megingások, de az általános konszenzus az, hogy ez a "forward guidance" elnevezésű módszer nagyon is sikeres volt a várakozások befolyásolásában. Sőt, egyes elemzések szerint magánál a mennyiségi lazításnál is sok szempontból hatásosabb eszköz lehet, bár a leendő Fed-alelnöknek, Stanley Fischernek vannak ezzel fenntartásai. Mindenesetre 2014-ben a cél ennek a megerősítése lehet (talán újabb célok meghatározása), ami a mennyiségi lazítás visszafogása mellett is fenntartja a piac hitét, hogy laza és felívelő környezet vár rá.
És mit értek el ezzel az egésszel?
Természetesen rengeteg kritika érte a Fedet és Bernanket személyesen is, amiért ennyire erőltették az eszközvásárlásokat. Míg egyesek a program hatástalanságáról beszéltek, addig mások a kockázatokat próbálták hangsúlyozni, újabb eszközárbuborékokat vizionálva. Az nyilvánvalóan látszik, hogy a pénzügyi válságot követő pénzpiaci nyugtalanságot a Fed hatásosan lecsillapította, az is jól látszik még, hogy 2013-ban a munkaerőpiac sokkal egészségesebb képet mutat, mint korábban. Természetesen a látott növekedési többletet nehéz számszerű és oksági kapcsolatba hozni a Fed lépéseivel, de több feltáró elemzés is pozitív összefüggést mutatott ki.
Hogy az egésznek jövőre miként lesz vége, nem tudjuk. Egyáltalán nem biztos, hogy 2014-ben teljességgel kivezetik az eszközvásárlásokat és bizonytalan az is, hogy a pénz- és tőkepiac miként reagál majd az újabb fejleményekre.
Japán viszont még csak most lendül bele igazán
Amikor az USA-ban azon kezdték a jegybankárok törni a fejüket, hogy mikor is kellene már lassítani a pénznyomdát, a japánok még csak éppen kezdtek belelendülni. 2013 áprilisában dörrent el az ágyú és meglehetősen nagyot szólt. Majdnem olyan méretű mennyiségi lazításba kezdtek, mint az USA, csak éppen ők durván harmad akkorák. A cél az volt, hogy végre leküzdjék a sok éve velük élő deflációs szörnyet, illetve az egykor csillogó gazdaságba újra életet leheljenek.
Valami sikerült, de messzinek tűnik még a cél. Olyannyira, hogy a legújabb értesülések szerint a Bank of Japan jövő áprilisban a forgalmi adóemelés után kénytelen lesz tovább növelni az eszközvásárlásait. Már 2013 végén is a jegybanknál pihent a kibocsátott államkötvények 15 százaléka, de hogy hol lesz ennek a vége, azt egyelőre senki sem tudja. A jen óriásit esett a jegybanki csapásra, ugyanakkor a dollárral szembeni 100-as szintet mégsem tudta véglegesen maga mögött hagyni.
A jegybanki szándéknak megfelelően az infláció valóban enyhe emelkedést kezdett mutatni az év második felében, ugyanakkor ezt túlnyomó részt az atomkatasztrófa miatt száguldásnak indult energiaáraknak köszönhette. Az igazán fontos tényező a jövő évi reformfolyamatok lesznek, különösen az adóváltoztatások és a belföldi keresletnek arra adott reakciója. A konszenzus szerint, ha minden így megy mint most, akkor 2014 áprilisban jönnie kell egy még nagyobb monetáris dózisnak.
Az öreg kontinens jegybankja is öreges...
Az eurózóna a válságot követő években egy ponton még hasonló szinten volt az Egyesült Államok makromutatóihoz, de mára már végérvényesen lemaradt. A periféria letört a kontinensről és még 2013 végére is alig látszanak az életjelek. Bár az eurózóna egésze kikerült élete leghosszabb recessziójából negyedéves alapon nézve, de valójában nagyon töredezett a fellendülés. A németek jelentik a motort, de az igazság az, hogy még Angela Merkel kancellárasszony erős keze sem lehet képes a saját hajánál fogva kihúzni magát a mocsárból. Ez alatt azt értem, hogy Németországnak még mindig az Európai Unió jelenti a legfontosabb kereskedelmi kapcsolathálót, és ha ott nem lesz növekedés, akkor a német export sem lesz képes igazán turbófokozatra kapcsolni.
A rendkívül gyenge növekedést természetesen a kereslet alászállása kísérte és így az infláció annyira megszűnt, hogy 2013 negyedik negyedévében már konkrétan attól kezdtek sokan félni, hogy a deflációs rém úgy dönt, Japánból hozzánk költözik át. Mario Draghi, EKB-elnök ezt a lehetőséget természetesen kizárja, de ahogy Barry Eichengreen neves amerikai közgazdász nem túl optimista Európa-képéből kitűnik, ez egyáltalán nem elképzelhetetlen (a termelői árindex például deflációban van).
Mit csinált hát akkor a sok ország bölcs jegybankelnökeiből és sztárszakembereiből álló Európai Központi Bank egy ilyen helyzetben? Lecsökkentette a kamatszintet nulla közeli szintre és visszahozta a halálból a perifériaországok kötvénypiacát. Ez egyáltalán nem tűnik olyan vad viselkedésnek, de érdekes módon már ezért is komoly támadás érte a jegybankot: német bírák azt vizsgálták, hogy nem lépte-e túl a jegybank a hatáskörét. Hát kiderült, hogy nem. Nagyon nem. Bár a jegybank hosszú hiteleket is nyújtott a bankoknak, mostanra már az kis növekmény is kezd eltűnni a mérlegéből (az LTRO-kat akár indirekt mennyiségi lazításnak is tekinthetjük, hiszen olcsó hitelt adott a bankoknak, akik azt szépen betették állampapírba, hogy learbitrálják a kamatkülönbséget. Ennek az egésznek azonban a jelentősége eddig nem volt túl nagy, reálgazdasági hatása pedig még Mario Draghi EKB-elnök szerint sem volt túl sok. Az elnök elmondása szerint a jövőben elképzelhető a részükről hasonló próbálkozás, de azt már sokkal inkább reálgazdasági fókusszal szeretnék csinálni.
Ezen kívül igazából az EKB nem csinált semmi érdekeset. Rendszeresen fenyegetőzött, hogy készen áll a betéti ráta negatív tartományba vágására, ugyanakkor ezt 2013-ban nem merték megtenni. Az is lehet, hogy ők maguk sem gondolták komolyan, csak verbális intervenciót próbáltak csinálni. A nagyon aggasztóan alacsony inflációra (október: 0,7 százalék) elsütött újabb 25 bázispontos kamatvágást decemberben már nem követte újabb. Draghi elégedett hangot ütött meg a kamatvágásra adott reakciók kapcsán a döntést követő sajtótájékoztatóján, és ebből az következik, hogy jövőre sem számíthatunk már semmi igazán merészre az európai jegybankároktól.
2014-ben is folytatódik a laza történet
Az egész évben jellemző volt, hogy a piaci szereplők örömmel fogadtak egy-egy újabb rendkívüli intézkedést (a japán tőzsdeindex 50 százalékot emelkedett, a Dow Jones és az S&P 500 index pedig minden eddiginél magasabb szintre került), holott a gazdasági mutatókban azért nem látunk ezek mértékét indokló előrelépést. Az amerikai gazdaság gyorsabban növekszik ugyan, de a foglalkoztatottsági számok tekintetében minimális az előrelépés, az európai országok többsége pedig továbbra is recesszióban van. Az IMF októberi előrejelzése szerint egyébként a fejlett országok teljesítménye idén rosszabb lehet, mint tavaly.
Éppen ezért sokakban felmerül a kérdés, hogy mennyire végeztek/végeznek jó munkát a központi bankok a világ egyes részein. Még a jegybankok jegybankjaként számon tartott BIS (Bank for International Settlements) is kételkedik a sikerben. A szervezet nyári, éves jelentésében arra kérte a jegybankokat, hogy vegyék számba mindazt a kockázatot, amit "lazaságukkal" okoztak, a Feden kívül azonban eddig egyetlen másik jegybank sem volt, amelyik jelezte volna, hogy iránymutatást kíván adni a rendkívül laza korszak lezárásával kapcsolatban. 2014-ben ezért a történet tovább folytatódik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése