2013. december 28., szombat

Államosítás - népátvágás, de van még jövőnk

Sokan még az úgynevezett baloldalon is megelégedéssel hallják, amikor Orbán államosított ezt vagy azt, de valójában ez akkora népámítás, hogy azt csak azok tudják, akik a megfelelő alapállásból szemlélik mindezt.
Alapvetően arra kell felhívnunk a figyelmet, hogy egy állam -beleértve a kapitalista államokat is-, gazdasági stabilitását kizárólag az állami tulajdon és megrendelés, valamint a közszféra adja. A magán -verseny- szektor soha nem stabil. Termelékeny és produktív lehet, de stabil soha. Franciaország meghatározta, hogy mekkorának kell lennie egy kapitalista berendezkedésű országban az állami tulajdon aránynak ahhoz, hogy az ország stabil maradjon gazdaságilag. Ezt ők 35 százalékban állapították meg. Ezt az értéket el is fogadja valamennyi kapitalista ország, és ha megnézzük a kimutatásokban az állami tulajdon hányadot, az atlantista országokban nagyjából ezt az arányt fogjuk látni.
Jelen helyzetünkben, Orbán államosításának kezdetén ez az érték Magyarországon volt az európai államok közül a legalacsonyabb, 6 százalék! Vagyis valamennyi állam közül minket árusítottak ki és loptak szét a legalaposabban. A maradék 6 % pedig nagyrészt inproduktívnak nevezhető tulajdon, olyan értelemben, hogy pénzt nem termelő erdőkben, rossz minőségű földekben, kihasználatlan bányajogokban voltak. Csak kis részben álltak termelő egységekből. Még azokhoz képest is rosszul álltunk, akik alapvetően kapitalista országok. Az egykor 100% állami tulajdonú volt szocialista országokról már ne is beszéljünk. Orbánék államosítása után ez az érték még a 10 százalékot sem éri el.
Mi a leglényegesebb, amit ezzel kapcsolatosan tudnunk kell? Az, hogy Orbánék államosításának szándéka nem az ország szociális irányba való elmozdítása, hanem a kapitalista kizsákmányoló rendszer stabilizálása. Azzal, hogy pár százalékot emelkedik az állami tulajdon aránya, még senkinek nem lesz több munkahelye. Minden marad a régiben, a külsős nyugati cégek gigászi összegekért bedolgoznak, az állam csak felügyeleti tulajdont vásárolt vissza. Nincsenek új gyártó sorok, állami fejlesztések, sem szociális lakásépítés, semmi nincs, csak a bársonyszékben más ül. Így legalább propaganda célokból lehet pár ezer forintot csökkenteni a rezsin, de szigorúan csak addig a határig, amely még csak az extraprofithoz nyúl hozzá, de a profitot nem érinti. Semmi az ég világon nem változik meg. A kizsákmányoló rendszer marad.
Ahogy Thürmerék jelszava nagyon helyesen megállapítja, a rendszerrel van a baj. A mai rendszer helyett pedig teljesen alapjaitól kell egy újat felépíteni, mert a mai rendszer annyira nemzetidegen, hogy gyakorlatilag nincs is rendszer. A rendszer feladata, hogy segítse, támogassa, és felemelje azokat, akik a rendszeren belül élnek. A jelenlegi rendszer célja, hogy profit termelést biztosítsa a kapitalista egyének és konglomerátumok számára. Vagyis a rendszer nem megreformálható, nem javítható, csak lecserélhető, egy népiszocialista rendszerre, mert más nincs. Minden régi elv elcsépelt, tönkrement, lehet az hungarista vagy kommunista. Csak egy új, a népet szisztematikusan és radikálisan képviselő szocialista rendszer lehet a jövő. Nincs más kiút. Vagy ez, vagy az egyre szűkülő szociális háttér, megszűnő kórházakkal és óvodákkal, egyre nehezebben finanszírozható iskolákkal, és egyre nehezebb élettel - vagy pedig leváltani a rendszert. Minden a nyugati kapitalista "Európához" köt minket, de csak látszólag. Mert a valóságban csak a pártjaink kötnek minket Brüsszelhez. Semmi más.

http://www.hidfo.net/2013/12/28/allamositas-nepatvagas-de-van-meg-jovonk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése