2013. december 25., szerda

SZABADSÁGHARCOS VEZÉRÜNK KEZÉBEN NINCS HATALOM


Kép: az első kép azt ábrázolja, amikor a vörösiszap ömlés helyszínén kiszáll a kocsiból, közben a gumicsizmáját fölhúzza, a következő Kisalföld kép, a szemle után, ahol látszik, hogy alig 20 centis iszapban gázolt, miközben több méteres iszap öntötte el a házak jó részét



MIÉRT NINCS HATALOM ORBÁN KEZÉBEN?
Rögtön meg is válaszolunk. Ne kelljen törnie a fejét a kedves olvasónak. Azért nincs valódi hatalom Orbán kezében, mert a kommunisták és cionisták markában van. Éppen olyan végrehajtó bábfigura, mint a jól ismert Obama elnök. Alig hogy 2010-ben kormányra került, jött a vörösiszap katasztrófa, ahol 10 halott és regeteg sebesült lett, akiket azóta sem kárpótoltak, a bűnöző cégvezetés sem került a rács mögé! Második képen, ugye emlékszünk? Március 15-én, amikor a hóvihar volt Szeretett Vezérünk a kocsijába fölvett egy fiatal párt, mint életmentő, de intézkedni azt nem tudott, amikor bekövetkezett a katasztrófa. Ez egy újabb tesztüzem volt a társadalom számára, a vörösiszap és a 2006-os Gyurcsány terror után. Az árvíz nem tesztüzem volt, ez természeti jelenség volt, ám Vezérünk állandóan repkedett a gátak között és intézkedett, csak arról hallgattak a  hősi hírekben, ha a lakosság nem segített volna mindenütt, akkor az állam nem védett volna meg bennünket.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/szabads%C3%A1gharcos-vez%C3%A9r%C3%BCnk-kez%C3%A9ben-nincs-hatalom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése