Magyarországon a
cigánykérdés korántsem volt olyan horderejű tényezője a közbeszédnek,
mint a zsidókérdés. Bár idénymunkásként, vándoriparosként, kereskedőként
vagy éppen muzsikusként sok tízezer roma kapott fontos szerepet a helyi
közösségek életében, a többségi társadalom egy része sokszor joggal,
előítéletekkel viseltetett a cigányokkal szemben. A Horthy-korszak
cigány-politikája sokban hasonlított a német helyzetre. A cigányügy Magyarországon is közbiztonsági kérdésnek számított, a politikai elit alig törődött vele.
A rendészeti fellépés itt is az ún. "kóbor cigányokra", azaz vándorló,
állandó munkával nem rendelkező cigányokra korlátozódott. A húszas
években hazánkban is születtek új, cigányellenes rendeletek. 1928-tól
évente kétszer előírt országos "cigány-razzia" keretében gyűjtötték
össze a vándorcigányokat, majd kitoloncolták, vagy szigorított
dologházakba zárták őket. 1931-ben megnehezítették számukra az
iparengedélyek kiadását. Radikális javaslatokból Magyarországon sem volt
hiány. A deportálásokat 1944-ben államtitkárként irányító Endre László a
harmincas években még főszolgabíróként követelte, hogy a "bűnöző oláh
cigányokat" zárják koncentrációs táborokba, a férfiakat pedig
sterilizálják. Egy kollégája a német példára hivatkozva minden "élősdi"
cigány családot munkatáborba akart záratni. Volt, aki javasolta, hogy a
cigányokat "hat éves kortól, nemre való tekintet nélkül
eltávolíthatatlan vegyszerrel megjelöljék". Orsós Ferenc akadémikus, a
Magyar Orvosi Kamara későbbi elnöke, a harmincas években a helyszínen
tanulmányozta dr. Ritterék adatbázisát. A harmadik zsidótörvénnyel
kapcsolatos 1941-es felsőházi felszólalásában úgy vélte, hogy a
vérkeveredés a cigányokat, "ezt az alacsonyabb rendű fajt is
tönkreteszi". A német "cigány-kutatásokra" és a nürnbergi fajtörvényre
hivatkozva Orsós javasolta a vegyes házasságok betiltását is. Ravasz
László református püspök 1942. februári prédikációjában így fogalmazott:
"Azt már világosan látjuk, hogy a magyar-cigány keveredés ártalmas,
ennek megfelelő intézkedés még nincs." A faji radikalizálódás az
1938-1941 között visszaszerzett területeken élő zsidókat és cigányokat
is sújtotta, sőt az első deportálási elképzelések is itt fogalmazódtak
meg. 1941-ben a visszafoglalt Délvidéken egy tábornok a betelepedett
szerbek és zsidók mellett a cigányokat is távozásra szólította fel.
Kárpátalja kormányzói biztosa a 18 ezer "hontalan" zsidó mellett
cigányokat is deportáltatott Galíciába.
A
kétségkívül létező hasonlóságok mellett a zsidók és cigányok sorsa
jelentősen eltért. A zsidókkal ellentétben a cigányokat a háború alatt
éppúgy besorozták katonának, mint a többi magyar állampolgárt. Míg
Hitler többször követelte a magyar kormánytól a zsidók deportálását,
addig a cigánykérdés napirendre sem került. A németek
cigány-politikájának következetlenségét jól jellemzi, hogy az 1944-ben a
"végső megoldást" Magyarországon levezénylő Eichmann, nem foglalkozott a
körülbelül 200 ezer fős magyar cigánysággal. Bár kisebb cigány
csoportok az internáló táborok deportálásakor már 1944 tavaszán
Auschwitzba és Mauthausenbe kerültek munkaszolgálatra, a "cigánykérdés"
igazából csak 1944 nyarán vált fontossá. Augusztusban elrendelték 50-60
cigány munkásszázad felállítását, de a kontingenseket nem töltötték fel
teljesen. Az intézkedés ismét elsősorban a vándorcigányokat sújtotta.
Míg tavasszal gyakran a cigánytelepeken állították fel a gettókat a
zsidóknak, most tucatnyi helyen a romák kerültek cigány-gettókba. A
Kárpátokban a honvédség létesített kényszermunkatáborokat a helyi cigány
lakosságnak. Szálasi Ferenc nemzetvezetőnk hatalomátvétele után
megkezdődött a cigányság szervezett összegyűjtése. Az orosz
előrenyomulás miatt ez főleg a nyugat-dunántúli megyékre korlátozódott. A
legnagyobb gyűjtőközpont a komáromi ún. "Csillagerőd" volt, ahová több
ezer cigányt telepítettek szintén munkaszolgálatra. Tehát a
cigányellenes akció nem a cigányság fizikai megsemmisítésére irányult. A
németek a császárságtól és a Weimari Köztársaságtól örökölték a
"cigánykérdést". A német rendőri szervek a 20. század elején már
rutinszerűen üldözték tovább a cigányokat a szomszéd városba vagy
járásba. A "tudósok" már ekkor sürgették "a társadalomra veszélyes"
cigányok elleni fokozott állami fellépést és a vegyes házasságok
betiltását. 1926-ban Bajorországban megszületett "a cigányok, csavargók
és munkakerülők" elleni törvény, majd a porosz kormányzat minősítette
"bűnöző életmódúaknak", de nem általánosítva a cigányokat. Sok helyen
szigorították a vándorkereskedelmi engedélyek kiadását. Ha a cigány
gyermekek nem tudtak németül, akkor szellemi fogyatékosként intézetekbe
kerültek, az állandó munkahellyel nem rendelkező felnőtteket
munkatáborokba, dologházakba zárták. A német cigány-politika lényege
1933-ra adott volt: a cigányokat a hatóságok alsóbbrendű, bűnözésre
hajlamos, a társadalomra veszélyes elemeknek látták. A németek valójában
tehát csak azt folytatták, amit elődeik elkezdtek, és a későbbiek során
azt valósították meg, amit a radikálisok már régóta követeltek. Bár
tervezték, de végül nem készült önálló cigány-törvény. A német
társadalomban túl kevesen voltak jelen, mintegy 28 ezren voltak, így
főleg a zsidóellenes jogszabályok biztosították a jogalapot a cigányok
üldözéséhez. Az öröklött betegségekben szenvedők utódnemzését betiltó új
törvény alapján 1934-ben 500 cigányt sterilizáltak. Másokat "a
közbiztonság veszélyeztetése" címén tartóztattak le. A hontalan
cigányokat kiutasították az országból. Az 1935-ös nürnbergi fajtörvények
alapján az "alacsonyabb rendű" cigányokat is eltiltották a
vegyes-házasságoktól. A cigánykérdés közbiztonsági ügyként a Himmler
SS-vezér alá tartozó rendőri szervek hatáskörébe került. 1936-ban a
berlini olimpia előtt "bűnmegelőzés" jogcímén megkezdődött a renitens
cigányokk módszeres letartóztatása. Az első ún. "cigány-tábort" a
berlini külvárosban, Marzahnban állították fel. A szögesdróttal
körülvett tábort kutyás rendőri őrjáratok őrizték. 1938-ban a bűnügyi
rendőrség szervezetén belül felállították a Cigány Garázdaság Elleni
Harc Birodalmi Központi Ügyosztályát. Hamarosan tucatnyi, a marzahnihoz
hasonló lágert állítottak fel, ezekben a cigányok látogatót nem
fogadhattak, szociális járandóságaikat megszüntették viszont munkájukért
cserébe közellátásban részesültek. Az Anschluss után megkezdődött a 11
ezer osztrák cigány lajstromba vétele is. A gyermekeiket külön
osztályokban képezték képességeiknek megfelelően az osztrák bentlakásos
iskolákban, a családjaikat munkatáborokban illetve utak, hídak
telepítésénél foglalkoztatták. Az európai cigányság sorsát jelentősen
befolyásolta a német fajtudomány. Egyesek idegenvérű ázsiaiként, mások
indiai eredetű, igazi árjaként azonosították őket. Himmler parancsára
1936-ban Dr. Robert Ritter vezetésével megkezdődött egy
átfogó felmérés. 19 ezer cigányt vizsgáltak meg tudományosan. Az
alanyokat faji tisztaság szempontjából több csoportba sorolták, a cigányok mintegy 90 százaléka a fajilag értéktelen keverék kategóriákba került.
Ritter szerint ők "minden forma és jellem nélküli korcsok" voltak,
ezért javasolta, hogy válasszák el őket a "tiszta vérű" cigányoktól.
1938 végétől a bűnügyi rendőrség kérésére a Ritter vezette Fajhigiéniai
Kutatóintézet faji szempontból osztályozta a cigányokat. Hozzáteszem ma a
zsidó professzorok is ezeket a kutatási eredményeket tekintik a
cigánysággal kapcsolatban alapnak, mérvadónak, nem véletlenül, hisz
ismerjük a német alaposságot és precizitást. A német fajtudósok
egyáltalán nem arra tettek javaslatott, hogy minden általánosított káros
populációt ki kell írtani, sem a cigány, sem a zsidókérdésben, hanem az
adott populáció elkorcsosult részére vonatkoztak. Hiszen a fajkeveredés
hozhat és hozott is végzetes hibalehetőségeket jellemben és az ebből
fakadó tettekben egész Európa, de a világ számos részén egyaránt a mai
napig. Sőt, ma csak ez az elkorcsosulás a meghatározó dominancia a
gazdanemzetekre lassú, de egyre gyorsuló ütemű halálos kórságot hozva.
Dr. Madarasi Pál
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése