2014. január 22., szerda

A Lét a Tét! VV Magyarországon

Tény vagy érzéki csalódás a középosztály sokat emlegetett lecsúszása? Miközben a kormány a rezsiköltségek radikális csökkentésével igyekszik növelni a tömegek elégedettségét, sokan mégis egyre bizonytalanabbnak érzik a megélhetésüket. A Fidesz újrateremtette a középosztály fogalmát, de az adatok mégsem azt mutatják, hogy kormányzása alatt ez a réteg szélesebbé vált volna. Arra keressük a választ, hogy kik alkotják a magyar középosztályt, és közülük ki az, akit valóban fenyeget az elszegényedés.

Az Eurostat tavaly decemberi adatai igazolják, hogy az utóbbi időben sokat emlegetett és talán saját bőrünkön is tapasztalt lecsúszás valódi: a magyar középosztály sérülékenysége nőtt az utóbbi években. Az EU 28 tagállama közül Magyarország a 6. legrosszabb helyzetben van a szegénység szempontjából: 2012-ben már a lakosság 32,4 százaléka volt kitéve szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának, míg 2008-ban még 28,2 százalék volt ez az arány. Ha a mérés pontosságában lehetnek is kétségeink, a tendenciában semmiképp.
A régiónkban ezt figyelembe véve nincs ilyen kedvezőtlen helyzetben egyik ország sem. Lengyelországban az itthonival ellentétes tendencia figyelhető meg, ott stabilizálódik, erősödik a középosztály, Csehországban pedig annyira más a társadalom szerkezete, hogy az EU-tagállamok közül a legkisebb, mindössze 15 százalékos a szegénység és kirekesztettség fenyegetésében élők aránya.
Mégis mielőtt tényként kezeljük, hogy Magyarországon a középosztály egy része a szegénység felé sodródik, érdemes definiálni ezt a réteget, meghatározni, ki mindenki tartozhat bele. Bartha Attila, az MTA Társadalomtudományi Központjának kutatója szerint három kritériumnak kell teljesülnie ahhoz, hogy valaki a középosztályba sorolhassa magát.
Az első meghatározó elem magától értetődően az anyagi javak fogyasztása, illetve a jövedelmi- és vagyoni helyzet. Kérdéses, hogy az adott társadalom háztartási medián jövedelméhez vagy egy EU-s átlaghoz viszonyítjuk-e az anyagi helyzetet. (A medián jövedelem a legtipikusabb jövedelem, ugyanannyian keresnek az adott összeg fölött, mint amennyien alatta. A relatív szegénységi küszöböt ehhez mérten – a medián jövedelem 50-60 százalékában – szokták megadni – szerk.) A KSH 2011-es adatai szerint a háztartások fejenként átlagosan 990 ezer forintból éltek évente. A legszegényebb jövedelmi tized átlag 313 ezerből, a leggazdagabbak évi 2,3 millió forintból éltek bő két évvel ezelőtt.
A nettó átlagkereset, amely 2013 első három negyedévében a 150 ezer forintot közelítette a teljes munkaidőben foglalkoztatottak körében, kevésbé ad képet a társadalom valós anyagi helyzetéről, mivel eleve feltételezi, hogy valakinek van munkája. Pedig a magyar családok jövedelmének markáns részét képezik a különböző szociális juttatások és a nyugdíj. Reálisabb képet adnak viszont a jövedelmi-vagyoni helyzetről az ún. deprivációs tényezők (lásd keretes írásunkat).
A második változó, amely meghatározza a középosztályhoz való tartozást, egyfajta életforma, illetve habitus – mondja Bartha Attila. A középosztályba tartozó emberről feltételezhető, hogy érdekli a közélet, a politika, esetleg valamilyen civil tevékenységben is részt vesz. A középosztályra jellemző társasági szokások követése, a kultúrafogyasztás is fontos mutató, ha valakinek a társadalomban elfoglalt helyét vizsgáljuk.
A harmadik kritérium a biztonságérzet: a középosztályba tartozó ember bizonyos mértékig hisz benne, hogy az anyagi helyzete nem fog valamilyen drámai külső hatás eredményeként hirtelen megváltozni. Tehát racionálisan optimista, bízik a jövőjében, uralja az életét: nem túlzó mértékben, de hiteleket is mer felvenni – véli Bartha Attila. Ez a biztonságérzet nem jellemző azokra, akik a középosztály alsó határán élnek, közülük sokan megtapasztalhatták, hogy munkahelyük elvesztése, betegség, válás vagy más sorscsapás miatt milyen könnyű a lecsúszók közé kerülni. A középosztálybeli létformához hozzátartozik az is, hogy van egyfajta kapcsolati háló az egyén körül, amely megtartó erejével képes a lecsúszás kockázatát enyhíteni…
…Amellett, hogy a második Orbán-kormány a retorikában a széles középréteg jólétét állította piedesztálra, az utóbbi évek szimbolikus politikai döntései – például az szja-rendszer átalakítása, a végtörlesztés vagy a családi adókedvezmény – a már meglévő jövedelmi egyenlőtlenségek növekedését segítették elő. Az egykulcsos adórendszer melletti fő érv, hogy ne büntesse, aki többet keres, és többet dolgozik, hanem ösztönözzön munkára. Ám amikor a statisztikusok foglalkozási osztály alapján vizsgálják az egyenlőtlenségek alakulását, azt tapasztalják, hogy egy szakmunkás lehet akármilyen szorgalmas, a jövedelmi lehetőségei nem nagyon fognak változni.
A Tárki 2013-as adatai szerint, míg a legszegényebbek részesedése a társadalom összjövedelméből 3,1-ről 2,5 százalékra csökkent 2009 és 2012 között, a felső jövedelmi tizedbe tartozók részesedése kis mértékben nőtt. (A legfelső és a legalsó decilisek közötti szorzó 7,2-ről 9,0-ra emelkedett.) Ma másfélszer annyian élnek a 2005-ben meghatározott, a legalsó jövedelmi tized felső határánál kevesebb pénzből, mint 8 évvel ezelőtt.
Növekvő egyenlőtlenségek
Félreértés lenne azonban szimplán a Fidesz-kormány tehetőseket támogató intézkedéseivel magyarázni a társadalmi polarizálódást. A rendszerváltás idején erősödött meg az a tendencia, hogy eltűntek az egyenlőtlenségek alsó és felső korlátjai, amelyek a kádárizmusban még szilárdan álltak. 1990 után könnyebben lehetett lecsúszni, ahogy egy ideig egyszerűbbé vált a kiemelkedés is, ami azt is eredményezte, hogy a középen lévő tömeg csökkent. Bartha Attila szerint ugyanakkor a mobilitási csatornák a rendszerváltás után fokozatosan beszűkültek. Az oktatás, ami a késő Kádár-korban még segítette a feljebblépést, mára gyakorlatilag sokkal erősebben konzerválja a társadalmi hátrányokat, ahelyett, hogy oldaná.
Hazavágta a középosztályt a gazdasági válság is – ez a világszerte érzékelhető tendencia különböző mértékben éreztette hatását, Görögországban például tömeges elszegényedést hozott az elhúzódó válság, míg Lengyelországnak e nehéz időszakban is sikerült erősítenie a középosztályát. Ennek ellenére a középosztály stabilitása nem elsősorban a gazdaság teljesítményétől és méretétől, hanem a társadalom szerkezetétől, a belső egyenlőtlenségektől függ – figyelmeztet az MTA kutatója. A magyar társadalom igen sebezhető, a szociális juttatások szerepe jelentős a családok jövedelmében.
A megkérdezett, részben név nélkül nyilatkozó szakértők egyetértettek abban, hogy a státuszukat legjobban az utóbbi évtizedekben a politikusok egyik fő célcsoportját jelentő nyugdíjasok őrzik, köszönhetően az inflációkövető nyugdíjemelésnek és a 13. havi nyugdíj bevezetésének. A közalkalmazottak rétegéből viszont sokakat fenyeget a lecsúszás. E nagyszámú csoportnál a felsőfokú végzettség és a stabil munkahely sem biztosíték egzisztenciájuk fennmaradására. Kulcskérdés, hogy mennyire képesek alkalmazkodni a változásokhoz, mernek-e váltani, esetleg külföldön szerencsét próbálni.
(HVG)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése