Délvidék, 1942 januárja-februárja – „Hideg napok”

Természetesen az ártatlan emberek kivégzése semmilyen indokkal nem magyarázható. Ebben a háborúban azonban milliószámra estek áldozatul ártatlanok, civilek, anélkül, hogy egyetlen nemzet is bűnbánatot gyakorolt volna bármilyen szerve rendellenes cselekedetéért. A Magyar Királyi Csendőrség viszont lefolytatott ilyen eljárást a bizonyított esetleges kihágásokkal szemben, és el is marasztalt, míg más esetekben/nemzetek szerveiben ilyenről nem tudunk, kedves népnyúzó/népirtó marxista liberális kétszínű köpönyegek ki- és tollforgatói. Márpedig a magyar honvédség és csendőrség adott helyi és időbeli reakciója helyénvaló volt.

A terrorisztikus atrocitásokat a szerb, bolsevik befolyás alatt álló, úgynevezett „partizánbandák” kezdték, indokolatlan orvtámadásaikkal, egyaránt a civil és katonai célpontok rovására. Az 1941 tavaszán jogosan visszacsatolt Délvidék nem nagyon rendelkezett közbiztonsággal azokban a hónapokban így elharapódzott a bűncselekmények száma illetve az illegális mozgalmak tevékenysége felerősödőben volt. Ezért a kommunista érzelmű szerb (szláv vérségi alapon szolidaritásból, nem meggyőződésből) lakosságtól támogatott erős etnikai partizántevékenység kezdett kibontakozni. Eleinte különböző szabotázsakciókat hajtottak végre vasutak, telefonhálózatok ellen, majd felégették a magyarok terméseit és az egyszerű békés őshonos nemzetiségi lakosokat egyre többször és intenzitással, bestiális brutalitással folyamatosan zaklatták. Ezek a terrorisztikus cselekmények egyre csak szaporodtak és súlyosbodtak a tűrhetetlenségig. Például Újvidéken történt, hogy Novákovics Béla altábornagynak, a katonai közigazgatás vezetőjének házára kézigránátot dobtak, felrobbantották a laktanyai gépjárműgarázst és az üzemanyagraktárat, majd orvul agyonlőtték a nyomozótiszteket. Aztán szintén itt a nyílt utcán hátulról agyonlőttek egy csendőrjárőrt, amiért egy Csirparov nevű szerb kommunista vállalta a felelősséget, ezért a „hőstettéért” még ma is ez a hely az ő nevét viseli. A tetteseket a csendőrségnek csak részben sikerült kézre kerítenie a nagyfokú népi támogatottság miatt és törvényes ítéleteket hozni. Ezek azonban nem tudták 100%-ig visszaállítani a megfelelő közbiztonságot, sőt inkább csak átmenetileg sikerült.

- 1941 karácsonyán a söregi csendőrőrsöt megtámadták és az állományt kegyetlenül lemészárolták. A felderítés során kiderült, hogy csetnikek szivárogtak át a befagyott Dunán és innen indították a merényletet.
- 1942. január 4.-én Zsablya határában tűzharc alakult ki a határvadászokkal megerősített csendőrség és a szerb bandák között. A fejvesztett partizánok Csurogó felé menekültek el. Alakulataink lezárták a Zsablya-Sajkásgyörgye-Sajkásszentiván-Dunagárdony körzetet, de nem sikerült elfogni a banditákat. Január 5.-én érkezett még erősítésnek több lövész és géppuskás század valamint egy páncélos üteg is, de így is jelentős veszteség érte a rajtaütést. Ezért még ezen a napon elrendelte vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes az egész vidék razziaszerű átfésülését. Ezzel Feketehalmy-Czeydner Ferenc hadtestparancsnokot bízta meg, aki január 6.-án át is vette és meg is kezdte a tisztogatás irányítását vitéz Deák László ezredessel. A főhadiszállás Csurogón volt és a házról házra történő átvizsgálás után a szerb nevű, magát igazolni nem tudó személyeket összegyűjtötték és rögtönítélő bíráskodás után kivégezték.

Január 7.-én és 12-én azt jelentették, hogy a még menekülő banditák Újvidékre húzódtak be. Szombathelyi, Bartha honvédelmi miniszter és Keresztes-Fischer belügyminiszter úgy határozott, hogy a razziát ki kell terjeszteni ezen területekre is, és felszámolni az ellenállást. Január 17-19.-én vitéz Grassy József v.k. ezredessel és dandárjával kiegészültek a kirendelt csapatok. 18.-án a szerb lakosság vezetői utasítva lettek, hogy csillapítsák le a kedélyeket és térjenek jobb belátásra, azonban erre a lakosság nem volt hajlandó. 20.-án megkezdődtek a várost körülzárások, ez azt jelentette, hogy csak az távozhatott el Újvidékről, aki igazolni tudta elutazását alapos indokkal. 21.-én hajnalban már hangosbemondók és plakátok hirdették ki a razzia menetét és az az alatti magatartási rendet. Kijárási tilalom, boltzár és egyebek. Aki nem tudta magát igazolni, azt a leventeotthonba kísérték és az ott felállított igazolóbizottság (!) egyaránt szerb (!) és magyar tagjai nem tudták az adott személyt igazolni, akkor azt halálra ítélték. Eddig törvényes volt minden, de 23.-án reggel már túlkapásokról érkeztek hírek. A nagy hidegben lélekmelegítőnek nagyobb mennyiségű rumot osztottak ki a kelleténél a szolgálatban lévőknek. Így a lerészegedett járőrök minden gyanúsnak vélt személyt nem az igazolóbizottság elé vitték, hanem a kivégző osztagokhoz egyenesen, illetve önkényeskedésről is beszámoltak szemtanúk. Még ezen az estén felsőbb utasításra Feketehalmy-Czeydner elrendelte a város és a térség egészére a razzia beszüntetését. Ennek ellenére még 25-26.-án is folytak helyenként kivégzések. Január 30.-án Szombathelyi a teljes működést felfüggesztette és kihelyezett csapatait békehelyőrségeikbe vonultatta vissza. Ez február 5.-én fejeződött be véglegesen. A szerb nemzetiségű lakosság köréből 3340 fő vesztette életét. Az áldozatok közül, hogy mennyi lehetett valós fegyveres partizán, az már nem állapítható meg manapság. Azonban bizonyos, hogy jelentős részük ezekhez a bandákhoz tartozott, de kétségtelen hogy ártatlan civilek is eshettek áldozatul. Hozzáteszem, hogy a dunaparti kivégzéseket nem a csendőrség tagjai követték el, hanem a Korompay Gusztáv főhajónagy vezette honvédség és folyamőrség tagjai.

Amit sokan már elfelejtenek hozzátenni a történeti kerekség kedvéért az, az, hogy a háború befejeztével Tito őrmester nyílt parancsának terhe mellett, helyettese Mojse Pijade 40-45 ezer ártatlan és valóban ártatlan magyart (nem fegyvereseket) gyilkoltatott le megtorlásként aljas banditái életéért. Ez a szám több, mint tízszerese a szerb halottakénak. Akik nem kutathatóak, nem újratemethetőek és csak az Eu-ba igyekvés kedvéért lehet ma egyáltalán Délvidéken szóba hozni vagy egy mécses mellett megemlékezni. Dörgölőznek, édesgetnek, de jó szemmel viszont nem nézik!
Míg ma is a nemzetidegen bolsevikcsökevényeknek a szerbek fájnak, addig számunkra ezek a magyarok az igazi vértanúk e jegesre dermedt rianásban! Az aljas tetteket mindkét fél részéről lojálisan elítélve. Nyugodjatok békében!

Várhegyi Kálmán