2014. január 14., kedd

Érdekes miskolci rendőrségi jelentés

Az Érpataki Modell (amit amúgy sem jó szemmel néznek hatóságék) lyukói bázisvezetője miután a telkét rendszeresen "meglátogatják" arra illetéktelenek, - személyesen - feljelentéssel élt a Miskolci Rendőrkapitányságon, konkrét személyek ellen. Mivel látták a "komplett családot", mint szorgoskodnak össze a telken fellelt javakból. Mondanom sem kell vittek mindent. A sértett tehát feljelentette a szülőket bűncselekményre való felbujtásért és gyermekveszélyeztetésért. Várta a lefolytatandó  rendőrségi vizsgálatot, de nem történt semmi. Azaz mégis! Halljatok csodát a nyomozást arra hivatkozva megszüntette, hogy a gyerekek "valószínűleg nem tudták, hogy lopnak", így a szülők nem is veszélyeztették őket! Erre kössetek csomót!

A gyermekvédelmi (nem mintha mi azért kardoskodnánk most, hogy ezeket az érzékeny-lelkűeket olyan nagyon meg kívánjuk menteni, de ma a démon-kratikus rendszer ilyen jogi utakat biztosít csak - na nálunk ez nem így lesz!) törvény kimondja,

"...mely szerint a szülőknek kötelességük biztosítani gyermekük testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését."

Tehát a rendőrség vagy cinkos a környék ellehetetlenítésében, vagy a lopás és az arra való szisztematikus nevelés ma nem minősül bűnnek és a kihágás kategóriát sem éri el! Ezek mellett Miskolc városban a bűnözés egy év alatt 80 százalékkal nőtt a gyermekkorú bűnelkövetők között. Hol van akkor az ingerküszöb? Ilyen magason van már a léc? Akkor reszkessetek magyarok! Jön a sáskajárás! Gond nélkül özönlik majd lassan a cigány-horda!


Dr. Madarasi Pál

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése