2014. január 14., kedd

Szíriai helyzetjelentés

A hétvége során nagy számban adták meg magukat a kormány ellen harcoló banditák Szíria több térségében. Damaszkusz mellett, miután a terrorista bandák valamennyi vezetője távozott, a még harcoló bandák utóvéd harcokban teljesen kiszorultak a városból. 350-en adták meg magukat a hadseregnek, ők saját bevallásuk szerint az Al-Nusra tagjai.
A fővárosban gőzerővel dolgoznak az elektromos hálózat beüzemelésén a frissen felszabadult területeken. Aleppóban a terrorbandák teljesen kiszorultak a belvárosból. Nagyon kaotikus helyzet alakult ki, és súlyos harcok folynak az aleppói gyermekkorház épületében és környékén. Mint kiderült, a terroristák ide rendezték be az egyik főhadiszállásukat, lőszerraktárak és fogolytelepek vannak itt, több riportert és újságírót is fogva tartanak. Információk szerint több mint 200 terrorista van a kórházban és a körülötte elhelyezkedő épületekben. A foglyokat élő pajzsként használják. Ami rendkívül szomorú, és amelyet a világsajtó el akar hallgatni, hogy az általuk elfoglalt területekről kivonuló terrorbandák elképesztő vérengzéseket csapnak. Nőket, gyerekeket, öregeket és férfiakat lőnek halomra az utcákon a szaúdiak által támogatott vahabita fegyveresek. Minden ok vagy indok nélkül. Ezeket támogatja Szaúd-Arábia, és a nyugati 'kulturvilág'.
 
Ilyen kép fogadta a felszabadított területeken Aleppóban a hadsereget, civilek válogatás nélkül tucatjaival kivégezve 
Egy Madai nevű üdülőterületen a hadsereg és a fegyveres csoportok átmeneti tűzszünetet kötöttek, amelyet a hadsereg kihasznált arra, hogy egy parancsnokuk átment a fegyveresek vezetőjével tárgyalni. Közölte az ultimátumot, amely szerint a légierő bombázása kezdi meg a tűzszünet végét, vagy elfogadják a kormány által felajánlott teljes amnesztiát, ha leteszik a fegyvert. A tárgyalások után 350 fegyveres tette le a fegyvert, és adta át a teljes területet. Azóta már az áram és víz hálózat javításán dolgoznak.


http://www.hidfo.net/2014/01/14/sziriai-helyzetjelentes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése