2014. február 12., szerda

Ez kiderült!-bár nem szolgált semmi újdonsággal


Az elmúlt 12 év legjobban sikerült kótyavetyéje minden bizonnyal a 2002-es stadionbeléptetőkapu-beszerzés volt. Az Index azért adományozta oda ezt a megtisztelő címet, mert azt állítja, olvasói segítségével kiderítette, a négymilliárd forintért megvásárolt rendszer értékesíthető részén 51 millió forintért sikerült túladni, a maradék pedig a szeméttelepre került, elektronikai hulladékként. Az Index oknyomozó riportjából kiderül, a Deutsch Tamás, 2001-es sportminiszteri tevékenységéhez kötődő stadion-beléptetőrendszerek beszerzésére 4 milliárd adóforintot költött az állam. A 2002-es kormányváltás után azonban a stadionrekonstrukciós program leállt, így a T-Systems Dataware Kft. által leszállított 400 jegynyomtató, 500 számítógép és monitor, 100 kamera, 500 beléptetőkapu és a szükséges szerverek az első három évben a volt újpesti bőrgyár raktárában landoltak.
2005–2006 környékén kormányzati megbízásból vizsgálatot indítottak, mit lehet kezdeni a porosodó rendszerrel. Mivel az informatikai rendszer addigra elavult, és a szoftverlicencek sem éltek, hasznosíthatatlanná vált szinte minden, ami elektronika. A felmérés megállapította, hogy a “vasak” értéke a legnagyobb jóindulattal is csak a százmilliós kategóriába esett.
Ekkor már a Prielle Kornélia utcában üzemelő, szerverhostinggal foglalkozó cég egyik termében hoztak létre egy vasrácsokkal lekerített sarkot, ahol a szerverek, a szoftverek pihentek. A Sportfolió Kht. különböző telephelyein voltak szétszórva a számítógépek, a monitorok, míg a síkapuhoz hasonlítható beléptető rendszer elemei egy rákospalotai raktárépületben porosodtak.
Mit volt mit tenni, 2007-ben végelszámolásról döntöttek a beléptetőkapu-rendszert kezelő Sportfolió Kht.-nál. Ezért a cég pályázatot írt ki a darabonkénti értékesítésre, de a nem nagy érdeklődés eredményeképpen csak 51 millió forintnyi értékben vásárolták meg a raktárban porosodó eszközök egyikét-másikát a többnyire sport és informatikai vállalkozások.
A kapuk közül párat az újpesti stadionban állítottak fel, de később lebontották. Kapott néhányat a diósgyőri stadion is, de nem szerelték fel, míg egyetlen pozitív példaként a székesfehérvári stadiont említi az Index, hiszen ők a mai napig használják a kapukat.
Hír24

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése