2014. február 12., szerda

17 liter víz naponta…

gaza-children
Palesztin gyerekek állnak sorban vízért, a Deir al-Balah menekülttáborban. – Gáza 2013. március 26. – Fotó: AFP – Mahmud Hams
Martin Schulz az Európai Parlament elnöke a Kneszetben (Izrael állam parlamentje), felvetette, hogy palesztin fiatalok a tudomására hozták, miszerint nem egyenlő az ivóvíz elosztása a palesztin és a zsidó lakosok között. A zsidó emberek négyszer annyi vízhez jutnak, mint a palesztinok, akik közül sokaknak csak 17 liter ivóvíz jut naponta.
(Itt jegyezzük meg, hogy míg az izraeli telepesek sok helyen bőségesen el vannak látva vízzel, nemcsak öntözésre, – de úszómedencékbe is jut a vízből, – viszont ez nem volna lehetséges, ha a palesztinok is elegendő vízhez jutnának).
Nos, a fent említett nagy igazságtartalommal rendelkező felvetés persze nem tetszett az izraeli képviselőknek, – ezért még “Kipfujolták az Európai Parlament elnökét (is) a Kneszetben”, – látható az Euronews alábbi videójában.
Az eset még februárban történt, – de akár lehetett volna tegnap is. Az izraeliek mindig felháborodnak, ha valaki szemükre veti a palesztinok életlehetőségeinek hihetetlenül brutális és embertelen korlátozását. – Képesek szembe szállni még az Európai Parlament elnökével is, – annak ellenére, hogy keményen függenek gazdaságilag az Unió jóindulatától és együttműködési készségétől.

1. Felháborodtak a zsidók, amikor a vízről volt szó

“Hatalmas felháborodást keltett az Európai Parlament elnökének beszéde az izraeli parlamentben.”
Nos, ha valaki az Uniónak a Gázai válságot érintő jelenlegi álláspontját vizsgálja, mely inkább kritikus és a negatív felé hajlik, – elítélve Izraelnek a lassan már 3 hete tartó, s eddig majd 700 civil áldozatot követelő tüzérségi és légitámadásait, (lesz az még 1000 fölött is), – valamint szárazföldi offenzíváját mind a Hamász, de az övezet lakossága ellen is, – akkor jusson eszébe ez fenti videó , – mely a magyarországi mainstream médiában nem igazán kapott nagyobb nyilvánosságot annak idején.
Mint, ahogy az a tény sem, hogy a palesztin nép vízhez jutásának ezt a drasztikus korlátozását már régóta kifogásolják mind az ENSZ, mind pedig az Unió is, mely már nem először nyújt vízsegélyt az izraeli palesztinoknak:

2. A vízsegély

Vízsegély
Ilyen a “Vízsegély.” – Az Európai Bizottság vízsegélye s ciszjordániai palesztin város; Tubas ciszternáiba, mivel a városban (már?) nincsen vezetékes víz. – Fotó: Echo Jerusalem
S csak a rend kedvéért, nem árt elgondolkodni azon sem: vajon mire is elég 17 liter víz naponta? – Ha már az egyébként Izrael nagy barátjának számító Unió is kiakadt ezen?
Mindez persze nem jelenti azt, hogy ennyire szeretnénk az Uniót, – melyet továbbra is hazánk első számú gyarmatosítójának tekintünk, mint ahogy továbbra sem kedveljük Shulz-ot, hiába veszett össze a víz miatt a zsidókkal, vagyis inkább azok vele. De a teljes teljes képhez hozzátartozik az is, – hogy ilyen ellentétek feszülnek a mélyben az EU és Izrael között, s amelyek néha a felszínre törnek.
Feltehetőleg közrejátszik az Uniónak, – Izrael politikája iránti megítélésben az is, hogy az EU-nak több millió muszlim vallású állampolgára is van, akiket az Unió vezetése nem igazán akarna felhergelni, – a zsidó állam melletti egyértelmű kiállással. – Annál is inkább, mert a palesztin vízválság már nagyon régóta eszkalálódott probléma Izraelben, – mint, ahogyan világtörténelem legnagyobb koncentrációs táboraként funkcionáló Gázai-övezet ügye is, – melyek megoldásaként a jelek szerint Izrael szokásához híven a legradikálisabb módszert választja: még inkább elvonja a vizet a palesztinoktól, – a kiszáradás lassú halálára kárhoztatva őket, – s akik még ezek után sem menekültek el, – például az Európai Unióba, – vagy nem haltak szomjan, éhen – az egyre inkább kiteljesedő humanitárius katasztrófában, – azokat nemes egyszerűséggel kiirtja az IDF, – a Hamász milicistáival együtt.

3. Globális vízválság várható, – így hazánkban is

Tehát a vízhez való jutás, illetve nem jutás, – vagyis a vízválság, – Izraelben is sok gond eredője, – nem véletlenül használják fegyverként a vízhiányt a palesztinok ellen. Ha nincs víz, semmi sincs. – A fegyveres összecsapások már csak ezen alapproblémák végső megoldási fázisainak tekinthetők.
De, ha a vízről van szó bizony nehéz hazudni. – És emiatt is ismertettük olvasóinkkal a fenti történetet, – mert a vízválság a világban egyre súlyosabb tüneteket okoz. – Sokan bele sem gondolnak, hogy ez a válság nagy valószínűséggel már elérte hazánkat is, bármennyire hihetetlennek is tűnik. S mi erre akarjuk most, – első lépésben, – felhívni a figyelmet. Később még többször is foglalkozunk ezzel a témával.
Kezdésnek fölvetjük a mára már egyre többeket foglalkoztató kérdést: Vajon miért is zárták le Magyarországon a közkutak legnagyobb részét az utóbbi években?

Mert bizony egyre-másra szerelték le, tették mesterségesen tönkre a mindenkinek díjmentes életet, vizet adó közkutakat az önkormányzatok, illetve a települési vízi-közmű társulások. – Mondván, hogy a víz drága, és spórolni kell vele.

Mindezt egy olyan országban, melynek a vízbősége egyedülálló a világban. S az édesvize a legfőbb és legértékesebb vagyona. Csoda lenne hát, ha nem vetnének rá szemet idegen hatalmak?
Na, de hogy mi köze mindehhez Izraelnek? – A liberális persze rávágja, hogy semmi. – Azonban a tények makacs dolgok. 2007. október 10-én, Simon Peresz izraeli államfő egy tel-avivi gazdasági fórumon kijelentette: “Azt látom, hogy fölvásároljuk Manhattant, fölvásároljuk Magyarországot és fölvásároljuk Romániát és fölvásároljuk Lengyelországot…” – (Az Unió hathatós támogatásával persze – a szerk.)
Mi az ilyeneket azért nem szoktuk elfelejteni. De a nyitott szemmel járó ember nem is csodálkozik már el, – a még mindig félig üres lakóparkok látványán, – melyek szemel láthatóan nem az egyszerű magyaroknak hanem, – és most egy ellenoldali mértékadó forrásból idézek: “minőségi embereknek készültek”.
Nos nyilvánvaló, hogy a gazdasági gyarmatosítás természetesen azt is jelenti, hogy minden módszerüket exportálják a felvásárolt országokba, – akár a lakóparkok, akár a “vízgazdálkodás” (lásd a lenti kép) tekintetében is…
Lezárt közkút Debrecenben - Vagy.hu
Lezárt közkút Debrecenben – Forrás: Vagy.hu

Bornemissza János

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése