2014. február 18., kedd

Szerződésben rögzítette a bank az ügyfelek zaklatását


A Capital One bank - Amerika 10 legnagyobb bankjának egyike - úgy módosította a szerződési feltételeket, hogy az új szöveg szerint a bank képviselőinek joga van az ügyfél otthonában vagy munkahelyén bármikor "látogatást tenni". A módosított szerződési feltételek szerint a Capital One bank képviselői gyakorlatilag bármikor, bárhol felkereshetnék ügyfeleiket, ami egyben arra is felhatalmazná őket, hogy szerződésszegés, nemfizetés esetén egyszerűen besétáljanak az ügyfél otthonába és önhatalmúan lefoglaljanak dolgokat.
Korábban ehhez bírósági végzést kellett igénybe vennie a bankoknak, ami nemfizetés esetén sokszor ellehetetlenítette a behajtást. Úgy tűnik, a problémát az emberek figyelmetlenségét kihasználva oldanák meg, és a szerződést alaposan át nem olvasó ügyfél aláírásával felhatalmaznák magukat a bárhol és bármikor történő zaklatásra.
Ez lehetővé tenné, hogy a bank végrehajtói a rendőrség jóváhagyása nélkül is behatoljanak az emberek otthonaiba, ami így nem sérti a törvényeket, mivel a szerződő fél "beleegyezését adta".

Beleegyezésüket adták
A szerződés szövege egyben azt is lehetővé tenné, hogy a bank ezt előre meg nem határozott módon és időpontban hajtsa végre, vagyis megtörténhet, hogy a gyanútlan amerikai otthonában egy-egy hitelkártyás túlköltekezés után megjelenik a bank embere, aki az ajtóban még jótékonysági szervezet tagjának adja ki magát, majd a lakásba lépve bejelenti, hogy lefoglalja a tévét.
Szemmel láthatóan egy veszélyes trend vette kezdetét az Egyesült Államokban, és mivel nyugatról keletre terjed a "pénzügyi kultúra", könnyen lehet, hogy a behajtási statisztikák javulása után egyes európai bankok is alkalmazhatják ezt a gyakorlatot. Az átlag amerikai mentalitását figyelembe véve pedig valószínű, hogy nyugaton a bankok semmilyen ellenállásba nem ütköznek majd. Emiatt a közeljövőben az európai bankok is fokozhatják az agresszivitást, ami megint a magyar adósokon fog csattanni.

http://www.hidfo.net/2014/02/18/szerzodesben-rogzitette-bank-az-ugyfelek-zaklatasat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése