2014. március 27., csütörtök

A Sberbankot nem érintik a nyugati szankciók

A Sberbank hivatalos közleményében ma bejelentette, hogy a Krím csatlakozása miatti nyugati szankciók nem érintik a bank tranzakcióit, azok semmilyen hatást nem gyakorolnak a pénzintézetre. A Sberbank vezérigazgatója elmondta, hogy bár őket név szerint nem érintették a szankciók, az általuk használt fizetési rendszer miatt ennek nem is lett volna értelme - a Sberbank által fejlesztett PRO100 rendszer ugyanis a nyugati pénzintézetektől független, így a Visa és a Mastercard szerződésszegése őket nem érinti.
A Sberbanknál számlával rendelkező állampolgárok akkor is zavartalanul folytathatták a banki tranzakciókat, amikor a nyugati szankciók mellett a Visa és a Mastercard több bankban is leállította az általuk működtetett szolgáltatásokat. German Gref, a Sberbank vezérigazgatója azt is elmondta, a nyugati szankciók semmiben nem módosítják a bank pénzügyi terveit, hozzátéve, hogy aktívan dolgoznak az új rendszer kiterjesztésén arra az esetre, ha a nyugati szankciók miatt más bankok működése ellehetetlenülne.
A Sberbank pénzügyi stratégiája a következő négy évben változatlan, amire a nyugati szankciók semmilyen hatást nem gyakoroltak. A vezérigazgató elmondása szerint a nyár közepén kiadott pénzügyi elemzésben ez szintén látható lesz.
Korábban a Visa és a Mastercard leállította szolgáltatásait Oroszország területén, miután Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy az újabb nyugati szankciók az orosz gazdaság gyengepontjait fogják érinteni. Azt követően több orosz bankban az emberek nem fértek hozzá saját pénzükhöz. A Visa és Mastercard szerződésszegésének köszönhetően több százezer ember nem fért hozzá saját pénzéhez a bankautomatákban, és átutalásokat sem tudtak intézni.
Az eset rávilágít arra, hogy a nyugati bankok bármikor hajlandók a szerződéseket megszegni, ha az amerikai elnöknek úgy tartja kedve. A nyugati bankok megbízhatatlanok, és minden olyan bankban kockázatos tartani a pénzünket, ahol a Visa és Mastercard rendszereit használják. Az OTP szintén ugyanebből az okból kifolyólag nem megbízható.
Logikus, hogy a Visa és a Mastercard szerződésszegése után az emberek elkezdik bezárni a nyugati bankoknál nyitott számlákat és ehelyett valamelyik orosz bankhoz fordulnak. Ha Magyarországon is kiéleződik az atlantizmus és a keleti átmenet közti politikai szakadék, a nyugat itt is élhet ezekkel az eszközökkel. Ilyen helyzetben mindenki, akinek valamelyik nyugati banknál (pl.; Raiffeisen, Erste, Cib, OTP) van számlája, el lesz zárva a saját pénzétől. Nem fogja tudni se felvenni, se elutalni.
Ezzel szemben a Sberbankot láthatóan nem érintik a nyugati szankciók. Az orosz bank magyarországi szekciója szintén az orosz rendszerhez használatos garanciákkal bír, emiatt biztonsági okokból célszerűbb még a nagyobb politikai káosz előtt orosz banknál számlát nyitni. Ez nem csak saját pénzünk védelme érdekében jó döntés, - hanem ezzel tiltakozhatunk is a nyugati bankok pofátlansága ellen, amivel politikai nyomásgyakorlás érdekében felborítják még a más pénzintézetekkel kötött szerződéseket is, amellett, hogy saját ügyfeleiket egyszerűen levegőnek nézik.
http://www.hidfo.net/2014/03/27/sberbankot-nem-erintik-nyugati-szankciok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése