2014. március 27., csütörtök

Nyugati infúzióra kötik az ukrán gazdaságot

A Nemzetközi Valutaalap bejelentette, hogy megállapodott Ukrajnával egy 18 milliárd dolláros hitelről. Igaz, ez egy előzetes megállapodás, amit a Valutaalap vezetése majd áprilisban fog jóváhagyni, - akkor, ha az illegitim ukrán kormány addig végrehajtja az elvárt megszorításokat.
A Jacenyuk-féle banditák nemrég hozzákezdtek a szociális kiadások megszüntetéséhez. Elsőként a nyugdíjasokra csaptak le és az éhbérért dolgozó bányászok kiegészítő juttatásait szüntették meg. Ezek az intézkedések már részét képezik az IMF diktátumának, ami a társadalom teljes nyomorba döntésével egyenértékű. Az IMF által szabott feltételekről bővebben itt olvashat.
Következő lépésként a gáz árát fogják megemelni, amit az állami tulajdonú Naftogaz eddig ráterhelt profit nélkül értékesített tovább a háztartásoknak. A nyugathoz közeledés magával hozta a profitorientált szemléletet is, így az IMF által elvárt állami költségvetésnek részét kell képezze, hogy az állam saját polgárai kárára termeljen profitot.

http://www.hidfo.net/2014/03/27/nyugati-infuziora-kotik-az-ukran-gazdasagot




Az IMF “kérte”: másfélszeresére ugrik Ukrajnában a gáz ára
Ukrajnában 50 százalékkal emelkedik a földgáz ára május 1-jétől, és további emelések várhatók előre meghatározott időpontokban 2018-ig a Naftogaz ukrán gázipari cég szerdai bejelentése szerint.

Ukrajnában a lakosság eddig jóval a beszerzési ár alatt kapta a földgázt, de a dotáció fokozatos megszüntetése volt az egyik feltétele annak, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi támogatást nyújtson Kijevnek.

Az IMF március 4-ike óta tárgyal Kijevben és eredetileg március 21-éig kellett volna elvi megállapodásra jutniuk a kijevi vezetéssel a szükséges gazdasági reformokról, amitől az IMF támogatása függ. Ezt az időpontot azonban kitolták.

Ukrajna eddig hét megállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal, de az utolsót, amelyet 2010 nyarán írt alá és 15,5 milliárd dollárról szólt, a washingtoni székhelyű szervezet 2011 márciusban felfüggesztette, addig az időpontig csupán 3 milliárd dollárt folyósított. Ennek az volt az oka, hogy az ország akkori kormánya elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését, köztük a lakossági gázár emelését.
(privatbankar)

Bal-Rad komm : Az IMF “kérését”-”kéréseit”-viszont a kijevi újmaffia minden továbbiak nélkül teljesiti-sőt részben már teljesitette.

Nézzük csak mik azok, amiket már teljesitettek?

-Csökkentették a nyugdijakat
-Csökkentették a szociális kiadásokat
-Csökkentették a közalkalmazotti fizetéseket
-Bevezették a fizetős egészségügyet
-Amerikai “őrizetbe” helyezték Ukrajna aranytartalékát
-Elszállitották Ukrajnából a műkincsek jelentős részét
-A Majdan dúlását pótadók kivetésével az átlagukránokkal javittatják

Milyen “kéréseket” kell még teljesiteni?

-A gázár folyamatos emelése
-A villamos áram árának emelése
-Ukrajna gazdaságának “liberalizálása”

Ezzel szemben mit ajánlott Moszkva?

-15 milliárd dollár hosszúlejáratú hitel
-Kedvezményes gázár
-Csatlakozési lehetőség az Eurázsiai Unióhoz

Moszkva ajánlata a majdanistáknak nem tetszett!

Az EU-IMF-USA-trojka az ukránok többségének nem tetszik-vagy nem fog tetszeni!

Ebből lesz a baj!


Ron Paul: az IMF-et bízták meg Ukrajna kormányzásával


Miután az amerikai kongresszus múlt héten jóváhagyott egy 1 milliárd dolláros segélyt Ukrajna számára, Ron Paul kifejtette, mi ennek az üzletnek a lényege: az IMF-et bízták meg Ukrajna gazdasági kormányzásával. Nem utolsó sorban pedig a Egyesült Államok olyan országokban költi az adófizetők pénzét a "demokratizálásra", melyekhez semmi köze nem kellene, hogy legyen.
Ron Paul kifejtette, az IMF által megszabott feltételek az energiaárak és az adók növekedéséhez vezetnek Ukrajnában, emellett csökkentik a fizetéseket, és egy sor olyan intézkedést hoznak, ami az állampolgárok életét nehezíti meg. Az intézkedések azt mutatják, hogy az IMF megkezdi az ukrán nép sanyargatását. Emellett "az amerikai adófizetők pénzét veszik el, hogy Ukrajna teljesíteni tudja az IMF diktátumait, de ebből az 1 milliárd dollárból az ukrán állampolgárok egy centet sem fognak látni, mert a pénz Ukrajna államadóssága miatt nemzetközi bankok infúziózására lesz költve. Rossz üzlet ez az amerikaiaknak, és az ukránoknak is."
Ron Paul kifejtette, hogy az Egyesült Államok minden esetben a gazdag keveseket pénzeli, kizárólag őket látják el a nemzetközi segély-milliárdokkal. Ehelyett az amerikai kültevékenységnek arra kellene irányulnia, hogy azokon segítsen, akik bérből, munkából élnek, és az uralkodó elit ténykedése miatt bizonytalan a megélhetésük. Ráadásul amellett, hogy az IMF diktátum végrehajtására pénzeket utalnak ki, az USA olyan kintlévőségeinek fenntartására folyik el a pénz, mint a Szabad Európa Rádió és a Voice of America (Amerika hangja), ami Ron Paul elmondása szerint is egyszerű amerikai kormánypropaganda. A két propaganda-média több mint tíz éve elérhető az ukránoknak, ennyi idő kellett, hogy az ukránok egy része nyugati orientációjú legyen.
"Washington saját hagyományait veszi semmibe. Demokratikusan megválasztott vezetőket távolítottak el a hatalomból. Ez ellenkezik a demokráciával, ahol a kormányokat szabad választások útján választják. Ami sokkoló, hogy ebben a folyamatban az amerikai kormány és civil szervezetei a tüntetők oldalán álltak! [...] Washington nem foglalkozik saját tetteinek következményeivel, hallgatnak az országban lezajlott puccsról, ehelyett az orosz válasz kritizálásával terelik el a figyelmet."
Ron Paul korábban már kifejtette, Krím Oroszországhoz csatlakozása nem olyan ügy, amibe az Egyesült Államoknak joga lenne beavatkozni.

http://www.hidfo.net/2014/04/01/ron-paul-az-imf-et-biztak-meg-ukrajna-kormanyzasaval



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése