2014. április 19., szombat

Háború az új technológiákért - a nyugat elvesztette helyzeti előnyét

A nyugat egymásutánban kapja a megrendítő erejű csapásokat az orosz katonai technológiáktól. A közelmúltban a US Donald Cook legénységének lemondásáról kerültek elő információk, majd nem sokkal utána nyilvánosságra jutott a román kikötőbe "visszahívott" amerikai hajó matrózának a feleségéhez írt levele. Ezt a levelet az amerikai elhárítás pillanatok alatt eltüntette a világhálóról, de szemfüles emberek mindig vannak, és nagyon hamar a megfelelő helyeken olvasható volt.
Az első, amelyet a nyugat mindenáron kipuhatolni és megszerezni akart, az orosz S-500 légvédelmi rendszer. Miután Törökország még Jelcin ideje alatt megkaparintott párat az akkori S-300 légvédelmi rendszerből, annak minden tulajdonságát hamar kiismerték. Amerikai mérnökök szedték darabjaira és elemezték a technológiát, majd lemásolták, és máig az új elhárító rendszereik gerincét képezi. A "mindenek felett álló" Aegis rendszerük technológiai alapját is ez adja. Honnan vesszük ezt? Abból az egyszerű okból kiindulva, hogy orosz szaklapok máig foglalkoznak a kérdéssel, hogyan lehetséges az, hogy az új amerikai rendszerek műszaki paraméterei pontosan olyanok, mint a hajdani S-300 adatai. Hogyan lehetséges az, hogy egy ország, ami 30 éve nem fejlesztett ki semmilyen új rakétatechnológiát, hirtelen egy merőben új rakétarendszerrel áll elő, ami ráadásul rendkívül hasonlít az S-300-ra? Emiatt Putyin korábban kiadta az utasítást, hogy Oroszország védelmében egy merőben új légvédelmi rendszert kell kidolgozni. Először megszületett az S-400, amely az S-300 alapjaira készült, de egy teljesen új bemérési technológiát használt, majd röviddel utána elkészült az S-500. Ez már egy teljesen új rendszer. Törökország jelezte, hogy ilyen rendszert szándékozik venni, csakhogy ezt már az oroszoktól nem kapta meg. Érdekes módon, azok után, hogy Oroszország megtagadta az új rendszerek eladását, Törökország elhárító-rendszer vásárlási láza egyből lelohadt, majd megakadt. Más forrásból nem is próbáltak hasonló adottságú rendszert beszerezni.
Majd jött a szíriai rakétaincidens. A Szíria partjainak közelében állomásozó hajók megsemmisítettek valamennyi amerikai hajóról kilőtt cirkálórakétát. Az amerikai vezérkar elképzelni sem tudta, hogy erre az orosz technológia képes lehet. A NATO-flotta visszavonult Szíria partjaitól, az incidensről érthető okokból mindkét fél mélységesen hallgatott, azonban a NATO partnerországok sorban kezdték megkeresni Moszkvát, hogy új orosz elhárító rendszereket akarnak vásárolni (többnyire arab államok, például Bahrein). Ezek az országok, ha nem is NATO tagok, de mindenképpen nyugatbarát államok. A vételár többszörösét is felajánlották, mégsem kaptak semmit. Valamit az USA nagyon, de nagyon tudni szeretne ezekről a rendszerekről. Valószínűleg azért, mert olyan technológiával állnak szemben, amelyről fogalmuk sincs.
Az elmúlt hetekben egy újabb jelentős incidens történt, ami összefüggésben van egy két évvel ezelőtti másik esettel. Egy hete egy orosz Szu-24 repülőgép 12 rárepülést végzett az amerikai haditengerészet egy Aegis-rendszerrel felszerelt hajójára, az US Donald Cook rombolóra. Az incidens közvetlen katonai összetűzésként értékelhető. A számítógép rendszer ugyanis elemzéseket végez a támadó repülőkről, és ha azokat fegyverzetük és mozgásuk alapján veszélyesnek minősíti, egyes fokozatú riadót jelez. Ezek után a kapitány rendeli el a riadót, és ad utasítást a repülő lelövésére. A kapitány a fent említett levél szerint utasítást is adott a hajó megvédésére, és beélesítették az elhárító rendszert. Majd olyan dolog történt, amely megmagyarázhatatlan, és amely miatt a hajó legénységének egy része azonnal felmondott, amint kikötöttek. A hajó valamennyi elektronikája leállt. A monitorok elsötétedtek, az Aegis-rendszer leállt valamennyi műszerrel együtt, majd pár pillanat múlva a hajó motorja is. A Szu-24 olyan mértékű elektronikai zavarást végzett, amely az egész hajót megbénította. "Mint egy döglött teknős, úgy vergődtünk a hullámokon" - írta a hajó legénységének egy azóta felmondott tagja. "Volt, aki üvöltött tehetetlenségében, volt aki sírt. A kapitány zöld volt a dühtől, a másodkapitány elővett egy üveg rumot, majd feltette a lábát, mondván most már úgyis minden mindegy. Az utolsó rárepüléskor a pilóta kiintett az ablakon, majd megbillegette a szárnyait, jelezvén, hogy ő végzett. Biztosak voltunk benne, hogy hatalmasakat röhögött rajtunk. Volt is rá oka. Vele együtt rájöttünk, hogy a csúcstechnikás hajónk egy darab ócskavas" - írta a volt matróz.
Ez a történés szintén összefüggésben van egy másik, korábbi incidenssel. Alig néhány éve egy iráni rádiós-műszaki alakulat átvette az irányítást egy amerikai drón felet, majd azt sértetlenül leszállította egy iráni reptérre. Feltételeztük, hogy mindez valószínűleg orosz elektronikai segítséggel valósult meg, - majd egy évre rá el is ismerték, hogy valóban az új orosz elhárító rendszer volt képes leszállítani a drónt. Ezek szerint az oroszok valamilyen új elektronikai zavaró és irányító rendszert fejlesztettek ki, amely képes arra, hogy műholdról rejtjelesen kommunikáló eszközöket megbénítson, elektronikai rendszerek felett vegye át az irányítást.
Ezek után feltették a kérdést bizonyos újságok, mit keresett Iránban egy USA lajstromszámú repülőgép a héten, - főleg úgy, hogy arról semmiféle előzetes bejelentés nem történt. Az első feltételezés szerint az olajembargót akarták kikerülni bizonyos cégek. Csakhogy a repülőgép használói (bérlői) után nyomozva nagyon érdekes dolog derült ki: először az, hogy a repülőt a ghánai kormány használja - állítólag. A hivatalos magyarázatban is ez szerepel. Később egy újságíró jelezte, hogy ez a gép feltűnt Zürichben a világgazdasági fórum idején is, majd tovább nyomozva a reptereket állandóan figyelő repülőmániások közt kiderült, hogy ez a gép folyamatosan ott jelenik meg, ahol nagy nemzetközi konferenciák zajlanak, és ahol Ghánának semmi keresnivalója. Eddigre kifejezetten érdekes volt az ügy, így tehát megkeresték a gép tulajdonosi cégét, és ott információkat szereztek a valódi használókról. A gép vagyonkezelője a Bank of Utah, és a gépet a Bilderberg csoporthoz tartozó biztonsági és elektronikai cég használja, amely hivatalosan a védett technológiákkal foglalkozik, és (amerikai fejlesztések esetén) azok országból kijutását kontrollálja. Vagyis egy titkos technológiákkal foglalkozó cég munkatársai jártak Iránban. Vajon miért? Azok után, hogy az Aegis ilyen durván leszerepelt, vajon mi keresnivalójuk van egy olyan országban, amelyet embargóval sújtanak, amelyet minden igyekezetével démonizálni próbál a nyugati média? Annyi a magyarázat, hogy ez az ország rendelkezik egy újfajta orosz technológiával. Ez a technológia blokkolni képes mindazt, ami modern, amire olyan nagyon büszkék, és amitől azt remélik, hogy felveheti a harcot az orosz birodalommal, - de nem így, hogy az egekig magasztalt technikáik sorra mondanak csődöt. 
Az USA kétségbeesetten kutatja és próbálja megszerezni ezeknek a számukra halálos eszközöknek a technikai adatait. Eljátszották az időt. Elszórták a drága éveket hiábavaló hadakozásokra, egészen addig, amíg a Jelcin alatt Oroszországból szétlopott információkat felélték, az előnyüket elvesztették.
Érdekes az is, hogy egész a 2000-es évekig a nyilvánosan propagált amerikai lézerfegyvereket csak filmeken, tanulmányokon lehetett látni. Milyen is lenne, hogy képzelik el, - a Csillagok Háborúja mesefilmhez hasonló filmeken mutatták be. Egészen addig, amik az USA Jelcin alatt ki nem foszthatta az orosz fejlesztések aktáit, és milyen meglepő, az utóbbi években már lézerfegyverek tesztelését végzik. Csakhogy érdekes módon ez a lézerfegyver megszólalásig hasonlít az orosz telepített lézerfegyverekhez. Az oroszok ugyanis nem csak beszéltek és álmodoztak róla sci-fi filmeken, hanem meg is építették. Egy harvardi professzor szerint - akit bevontak az ilyen titkos utakon megszerzett orosz technológiák vizsgálatába - kijelentette; az oroszok titokban végeztek e téren jelentős kutatásokat, és bizonyos dolgokban évtizedekkel előttünk járnak, például a plazma-technológiában.
Az USA elvesztette a Szovjetunió összeomlásával szerzett előnyét, - olyannyira, hogy védekezésbe kényszerül, főleg politikai vonalon, és minden erejét arra fordítja, hogy újra kieszközölje a hidegháborús állapotokat.
Kemény Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése