Egy
debreceni feltaláló kifordította a hagyományos falfűtést, és az
épületek külső falán keringetett langyos vízzel elérte, hogy fele annyit
fizessen a melegért. A vizet vagy a talaj, vagy a nap melegíti fel, de a
rendszer csak a hidegtől véd, nem váltja ki a kályhát vagy a gázkazánt.
Meleg
“függönnyel” veszi körbe, és így védi az áthűléstől a falakat egy
debreceni feltaláló, Kukoricza János találmánya. A megszokott
fűtési-hűtési rendszereket kiegészítő berendezés beépítése során
csökkennek a fűtési költségek, kevésbé optimális esetben is 15-20
százalékkal hatékonyabbá válik a fűtés az EPS hőszigetelő réteg
teljesítőképességén felül.
„Az
ötlet onnan jött, hogy 2003-ban elkezdtem gondolkozni azon, mit lehetne
kezdeni a természetben úgymond ingyen elérhető hővel, hiszen
tíz-tizenöt fokra könnyebb felmelegíteni valamit, mint harminc-negyven
fokra” – magyarázza Kukoricza János. Rendszerének lényege egy, a külső
falra szerelt csőhálózat, amelyben folyadék kering, ha a rendszer
szenzorai által mért hőmérsékletek indokolják. A folyadékot vagy a talaj
melege, vagy az épület tetejére szerelt napkollektor, de akár az
istállótrágya melege is fűtheti. A rendszerrel végzett talajtani
kutatások szerint az Alföldön például agyagrétegbe érdemes elhelyezni a
csőhálózat föld alatti részét, így a folyadék az ott uralkodó meleget
fogja átvenni.
Száz helyett alig ötven mázsa fa
A
ház külső falai átveszik a csövektől ezt a hőmérsékletet, így
összességében több hőt kap az épület, vagyis kevesebbet kell fűteni. A
csőhálózatot a falba vésve helyezik el, a csövek hossza és az elhelyezés
sűrűsége mindig az egyedi épületfelméréstől, leginkább a falak
szigetelőképességétől függ.
A
csövek fölé vakolat, majd arra hőszigetelés kerül. A feltaláló
szavaival „az a lényeg, hogy a meleg csak befelé terjedjen, ne kifelé”. A
rendszer szempontjából pedig teljesen mindegy, hogy a lakó fával,
gázzal vagy villannyal fűt.
A
berendezés hasonló elven működik, mint a hőszivattyú, mert mindkét
esetben a környezet és az épület közötti, viszonylag kicsi
hőmérséklet-különbség hasznosul. A fő különbség az, hogy a hőszivattyú
csőrendszerében valamilyen gáz halmazállapotú közeg kering. A gázt egy
kompresszor sűríti össze és keringeti, így melegszik fel. A hőcserélőben
a gáz leadja a meleget, így fűtve fel az épületet, majd lecsapódik.
Ezután a már folyékony közeget egy nyomáscsökkentőn, például
fojtószelepen vezetik át, és egy elpárologtatóba jutva gőz formájában
hőt vesz fel a talajból, a vízből vagy a levegőből. A debreceni
találmány abban különbözik, hogy nem közvetlenül az épületet fűti, hanem
csak a külső falát, és nincs szükség arra, hogy a folyadék először
elpárologjon, majd lecsapódjon.
Egy
100 négyzetméteres lakóépületnél a falban körülbelül 40 liter folyadék
kering akár gravitáció segítségével, de ha szükséges, akkor egy pár
wattos, kis energiaigényű szivattyú is bekapcsol. A folyadék akkor sem
fagy meg, ha kint mínusz 20 Celsius-fokig vagy még lejjebb süllyed a
hőmérséklet, mert a hőszigetelő réteg alatt még a legrosszabb esetben is
plusz 4-5 fok van. „Így az sem probléma, ha áramszünet van” – mondja a
feltaláló.
A
Thermo Drapesnek, azaz Hőfüggönynek nevezett rendszer első prototípusát
2007-ben építették meg, és a vizsgálatok azt mutatták, hogy az
elképzelés valóban működik, sőt a hőérzet terén (hogy milyen melegnek
érezzük a műszerek mutatta hőmérsékletet) még jobban teljesített, mint
amire a feltaláló számított. A találmány 2009 márciusa óta áll
ideiglenes szabadalmi oltalom alatt, és idén tavasszal vagy nyáron
várható a végleges határozat.
A
feltaláló a szülei tízszer tíz méteres kockaházára is felszerelte a
rendszert. Elmondása szerint 2011-ben még száz mázsa fát használtak el a
fűtési szezon alatt, ez 2013-ban negyvennégy mázsára csökkent. Az
épületben jelenleg délelőtt szokták megrakni a tüzet (és nem kora
reggel, mint a rendszer beszerelése előtt), időjárástól függően öt-hat
órán át fűtenek, és másnap délelőttig 20-22 fokos meleg van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése