2014. május 13., kedd

A zsidó „klérus” és pórnépének lelkülete


Miért csak az a zsidó, akinek az anyja az?
Tesszük fel a kérdést, ha szóba kerül a zsidó. És az elmúlt évtizedben egyre csak fokozódik a felismerés ténykedéseikre, mint mindenki érzékeli. Talán ez is azért van, mert mégis csak valami kizárólag a zsidókra jellemző génkészlet csak ezen a módon tud tovább adódni? Mégiscsak faj a zsidóság. Nekünk az is zsidó, akinek az apja zsidó, nincs különbség. Sőt az is közvetve annak tekinthető goj létére, aki elfogadta és magáénak érzi/magáévá tette (akár a saját tudtán kívül is – mert ez az igazi birkaság jellemzője) a szellemiségüket mindennemű szociális-társadalmi-karrierista szinten. Nincs különbség! Nincs különbség; vallási/faji/betért/szellemi zsidó között. Utóbbi esetben az előbb vázolt elzsidósodott világszemléletet értjük, vagyis hogyan vállhatott ki egy adott egységes nemzettestből, a saját fajtáját is megtagadó, hazátlan, lelketlen nemzet-idegenné, hedonista egyénné a nemzetegyén. Ennek a négyes szemléletnek az összessége egyfajta gonosz lelkület létrejöttét eredményezte – egyre fokozódva - az elmúlt két évszázadban. Az egész vérszag, amely a szabadkőművességből, a bolsevizmusból, vagy a marxista-sztalinista-leninista diktatúrákból kicsap, nem a diktatúrák vérszaga, még csak nem is a Marx Károly tanításaié, hanem egyenesen és közvetlenül a Talmudé és a Tóráé. A terrorista gyilkos lelkét csak közvetve alakítja ki Marx, mert a Talmud és a Tan az, amely nemzedékről nemzedékre neveli a gyűlöletet, és beoltja már azt a gyermekeik lelkébe. Így nevelődnek ki generációról generációra az újkori rendszerek, melyek mind kivétel nélkül átmentődnek, ezáltal egymásba és így nevelődnek ki az újkori uralkodói rétegek, pártok, intézmények szigorúan egymás között leosztva/megragadva nem eresztve a lehetőségeket. A mai pártklérusok(Fidesz, MSZP, LMP, Bajnai-Gyúrcsány és sleppjeik…) a gyermekei, az unokái, a végrehajtói ezen páholyok és azok mesterei akaratának, hatalmi játszmáinak. Nagyon valószínű, hogy azok a kis proletár zsidók, akik a magyarországi kommunista diktatúra terrorista gyilkosai(Biszku,Horn,Apró,stb…), és a magyarság hóhérai lettek, vajmi keveset hallottak a marxista elméletről, de gyermek, vagy ifjú-korukban a Talmud és Tóra iskolák nevelésében részesültek, épp úgy, mint az első 1919-es kommunista diktatúra krémjei(Szamuely,Kun,Korvin,Jászi), intellektueljei.
„Uralmuk alatt elpiszkosodott az utca, leromlottak a közintézmények, a cinizmus hangja tüntető diadallal vonult be a közhivatalokba, elaljasodtak, az erkölcsök, pokolba valóan tűrhetetlenné vált a társadalmi érintkezés, kihalt a szívekből a szeretet gyöngyvirága, a szellem elsorvadt, a lélek elványadt, az irodalom és a művészet illatát vérszag fertőzte meg.” – írja Molnár Jenő. Nem vehetjük rossz néven, ha nem mondotta ki, amit később a Tharaud testvérek írtak meg, hogy így van ez mindenütt: "Ahol Izrael a király." Mert király volt a befogadottak, emancipáltak népe, és a magyar nép, ha nem is látta tökéletesen, jól sejtette az idegen uralom igazi bűnét, azt, hogy mint visszaható dögvész a magyar nép felszabadulását akadályozta meg: " Vérrel és ganéjjal mocskolták be az oltárt. A munkásság felszabadításának hatalmas folyamatát tartóztatták fel a rombolók, ahelyett, hogy gazdasági kulturális színvonalát emelték volna." Viselkedésükben hajlamosak voltak a tapintatlanságra, a tolakodásra, az üzleti stiklikre, a közönséges viselkedésre, a hangoskodásra, és annyira összetartóak, hogy képesek összefogni és össze is fogtak a keresztény világ ellen. Ilyen a zsidódemokrácia, ilyenek a zsidó demokraták.

Várhegyi Kálmán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése