


IZRAELI ROHADÁSRÓL NÁLUNK HALLGATNAK
A
héten érdekes fejlemények alakultak a terrorállammal kapcsolatban.
Kerry amerikai külügyér kijelentette, hogy Izrael és a palesztínok
között megszakadtak a tárgyalások, a helyzet reménytelen, Amerika semmit
se tud tenni ennek érdekében. A dolog hátterében az van, hogy sem
Izrael, sem Amerika nem tudta megemészteni azt, hogy a Fatah és a Hamas
egyesült és most nagyobb erőt képviselnek. Erre Netanyahu bekattant és
kijelentette, hogy törvénybe iktatják, hogy Izrael egy nemzetállam. De
alig hogy ezt a hülyeséget kimondta, máris belpolitikai lavinát indított
el ezzel. A Kurucinfo a képen látható "művésznővel" érdekes hírt hozott
le, miszerint a Jad Vasemben okádott a nő a holomitosz ellen és kigúnyolta, leleplezte a véreskezű holo-üzletelőket és
a zsidó államot mindennek elmondta, csak demokráciának nem. Erről
persze a hazai hírekben hallgattak. Erre még egy lapáttal rátett Simon
Peresz izraeli elnök, akin az időskori elbutulás jelei mutatkoznak, mert
már összefüggéstelen, nevetséges kijelentéseket tett Izraelről és
Magyarországról. Hát ez van....Izraelben a rohadás rohamléptekkel halad
előre.
EU NYET
Még el sem kezdődött igazán az EU választási kampány, máris összecsapás készül a Fidesz és a Jobbik között.
Talán itt fog eldőni a Jobbik jövőbeli sorsa? Amikor az dől el, hogy a
Jobbik fönnmarad vagy a Fidesz leszalámizza. Mert most ez kezdődött el. A
Fidesz jajgat a Jobbik EU ellenes jogos kampánya ellen, miközben a
Jobbik EU-ellenes kampánya országos támogatásra és elismerésre talál. Mi
lesz akkor, ha a Jobbiknak több képviselője jut be az EU-ba, mint a
Fidesznek. Hát ettől ideges a Fidesz. Kérdés, hogy a Fidesz meddig megy
el a Jobbik elleni uszításban? Egyelőre még csak szélsőségesnek nevezik
őket....De mi lesz holnap? Az biztos, hogy az új EU parlament gyökeresen
más összetételű lesz mint az eddigi. Az lesz a fő kérdés milyen
pártcsoport fog ott győzni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése