A Meter felhívása: meg kell keresni a gyerekpornó áldozatait

A Meter Egyesület jelentése szerint az interneten továbbra is veszélyesen terjed a gyermekpornó.

Mivel a látható, vagyis a keresőmotorok által hozzáférhető oldalakról készült statisztika azt mutatja, hogy csökken a pedofil tartalmú honlapok száma, gondolhatnánk akár azt is, hogy javul a helyzet. A valóság azonban sokkal összetettebb, hiszen a gyermekpornó régóta leginkább a keresőmotorok által nem elérhető deep weboldalakon keresztül terjed. Ezekhez a tartalmakhoz az internet-rendőrség is nehezen fér hozzá.

Fortunato Di Noto szicíliai pap, a Meter Egyesület vezetője szerint ez a párhuzamos világháló 550-szer nagyobb, mint a látható világháló. A deep weben 56 ezer gyermekpornó-portált számoltak össze. A pedofil honlapok 51 százalékát Európában, főként Oroszországban készítik.

Felhívja a figyelmet arra, hogy a fényképeken, videófelvételeken látható gyermekekkel visszaéléseket követtek el: nagyon fontos felderíteni, kik ők, és segítséget nyújtani nekik. Hozzátette, hogy nagyobb nemzetközi együttműködésére van szükség. A jelenség globalizációja globális szinten való beavatkozást tesz szükségessé – tájékoztat a Vatikáni Rádió olasz nyelvű honlapja.

Magyar Kurír

Az antifasiszták igazi arca

Német antifasiszták az alábbi transzparensekkel vonultak. Sok kommentárt nem fűznénk hozzá hiszen a feliratok magukért beszélnek. "Szeretjük a nemzethalált" "Nem érzünk szeretetet Németország iránt".

Tóth Balázs

10 ezer agymosott állta útját a Drezda terrorbombázására emlékező nemzetiszocialistáknak

Körül-belül 10 ezer agymosott ellentüntető állta útját a nacionalistáknak Drezdában, akik a szövetséges erők második világháborús drezdai tömeggyilkosságára akartak emlékezni.

A rendszer pártjai által pénzelt ellentüntetők kígyózó "élő kordonnal" vették körbe a várost, hogy a körül-belül ezer fős nacionalista menet ne tudjon elindulni a drezdai központi pályaudvarról. Végül a rendőrség néhány méter után megállította a hazafiak menetoszlopát arra hivatkozva, hogy így akarják elkerülni az összecsapásokat, amelyek a korábbi megemlékezéseket jellemezték, leginkább a balhét kereső anarchisták jóvoltából.

A 3500 fős kivezényelt rendőri erők parancsnoka végül elégedetten közölte, hogy a rendezvény békésen ért véget, arról azonban nem szólt a fáma, hogy a saját játékszabályaikat sem betartva tiltották le a megemlékezést arról a 250 ezer és 500 közötti számúra becsület ártatlan áldozatról, akiket a szövetséges légierő Wintson Churchill parancsára 68. évvel korábban hamuvá égetett, mindösszesen egyetlen éjszaka alatt.

A Lancaster és Mosquito gépekből álló bombázókötelék 3000 tonna hagyományos, és 650 000 darab gyújtóbombát dobott le a semmilyen katonai erővel nem védett városra. A világtörténelem mindeddig legnagyobb áldozattal járó légitámadása egy hatalmas krematóriummá változtatta Drezdát, az 1600 fokon izzó 200-300 km-eres óránkénti sebességgel közlekedő tűztenger hatására élve porladtak hamuvá százezrek, s az ártatlan emberáldozatok száma nagyobb volt, mint az amerikai atomcsapásoké Hirosima és Nagaszaki ellen együttvéve.

A "demokraták", akik azt állították, hogy "felszabadították" a németeket Hitler uralma alól, nem hoztak egyebet, mint terrort és pusztítást.

(harcunk.info )

Szíria - kölcsönös megsemmisítés

A szíriai háború a kölcsönös megsemmisítéssel érhet véget. Szergej Lavrov az Arab Liga országaival való egyeztetés után azt mondta, hogy ideje befejezni a két éves háborút, mert szerinte egyik fél sem tudja elérni a győzelmét.

Közben a terroristák ultimátumot adtak a Hezbollah-nak, hogy ha nem szüntetik be a lázadók elleni támadást, akkor Líbiában hasonló támadások fogják érni a síita falvakat.

A szíriai hadsereg a harcjárműveinek közel a fele használhatatlan lett.

Malahi László

 

 

 

A szíriai hadsereg ballisztikus rakétát vetett be a lázadók ellen

Az Aleppó környéki lázadók 50 embert vesztettek, amikor a szíriai hadsereg föld-föld SCUD rakétákat vetett be ellenük, közölte az Al Jazeera tévécsatorna.
Ezen kívül aknavetővel is lőtték a lázadók állásait, közölték az ellenzék képviselői.
Az egyik lázadócsoporttól érkező információk alapján egy nappal korábban, a lázadók és a hadsereg közötti összecsapásokban 90-en vesztették életüket.
(Oroszország Hangja)

 

Hezbollah betört Szíriába

Hezbollah libanoni iszlamista szervezet bővíti jelenlétét Szíriában, ahol közel két éve nem szűnik meg a polgárháború. 

A szíriai lázadók adatai szerint, a hétvégén legalább még 1000 harcos érkezett az országba, hogy részt vegyen a konfliktusban kormányzati erők oldalán. 

A Szabad Szíriai Hadsereg Hezbollah harcosainak beáramlását „koordinált szárazföldi inváziónak” nevezi. „Hezbollah háborút kezdett ellenünk”, mondta a Szabad Szíriai Hadsereg szóvivője. 

(Oroszország Hangja)

Gazdag István: Fanatikusok: egyiknek kopp, másiknak hopp

Kinyírták az amerikai haderők legeredményesebb mesterlövészét. Legszebb az egészben, hogy Chris Kyle nem a „hőstettei” iraki színhelyén hagyta ott a fogát, hanem saját hazájában, és nem az iraki lázadók végeztek vele, akik pedig állítólag 20 ezer dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére, hanem egy bajtársa, maga is háborús veterán, aki poszttraumás stresszben szenvedett, mert – vele ellentétben – nyilván nem tudott megbirkózni katonai mundérban végrehajtott, vagyis legalizált gyilkosságai gondolatával.

Noha már megszokhattuk az amerikai „tiszta lelkiismeret” megnyilvánulásait, még mindig érhetnek bennünket meglepetések e téren. Persze az amerikaiak fanatikus vadaknak tartják a muzulmánokat, de az Egyesült Államokat talán nem egy tömegmészárlásra alapították? Nem próbálták meg betiltani az alkoholfogyasztást akkoriban, amikor iszlám földön éppen toleránsnak mutatkoztak ebben a kérdésben? És a poligámia tekintetében a mormonok jobbak, mint a vahabiták? Ráadásul az USA elnöke a Bibliára tesz esküt, Isten nevét pedig a dollárra nyomtatják. Normális, elvégre Isten maga is amerikai, mint az köztudott. Ahogyan az is, hogy személyesen ő „adta nekik” az országukat – eszelős messianizmusuk további példájaként, akárcsak lelki rokonaiknak, „Isten őrültjeinek” Izraelt.

Chris Kyle, ugyanolyan szakállasan, mint egy szalafista, azzal dicsekedett, hogy orv-, akarom mondani mesterlövész karrierje során 255 telitalálatot ért el, noha felettesei hivatalosan „csak” 166 hullát írtak a javára. Mindazonáltal a magafajta, aki 1800 méter távolságból lő hátba embereket, pszichopatának sem mondható. Elvégre csak azt tette, amit parancsoltak neki. És ha esetleg nem is hitt az országa igazában, mindenképpen hitt a kormánya propagandájának. Elhitte, hogy Iraknak része volt a 2001. szeptember 11-i merényletekben, és hogy a muzulmánok potenciális tömeggyilkosok. Még azt is elhitte, hogy a két Öböl-háború (1990 és 2003) igazságos volt. Logikus, hiszen Szaddám Huszein „tömegpusztító fegyvereket” birtokolt, és technológiailag képes lett volna atombombát dobni New Yorkra. Ne nevessünk, ez nem vicc, a legtöbb amerikai meg volt róla győződve.

A tipikus amerikai hős, akinek a bicepszére keresztet tetováltak, egyáltalán nem csinált titkot a fanatizmusából: „Irakban azt akartam, hogy mindenki tudja, keresztény vagyok, és Isten kegyetlen harcosa.” Ennek ellenére vagy talán éppen ezért Bagdadban a „Shaitan” (sátán) néven emlegették. Szóba került, hogy filmre viszik az önéletrajzát, noha ellenezte, hogy egy olyan „balos áruló”, mint Matt Damon testesítse meg a filmvásznon. Tény, hogy Paul Greengrass 2010-ben forgatott Zöld zónájában a Matt Damon alakította Miller altiszt darabokra szedi az amerikai háborús propaganda „iraki tömegpusztító fegyverekre” vonatkozó hazugságait. Miután azonban a szokásos hollywoodi happy-end lehetőségét el- pontosabban lelőtték, Chris Kyle sztorijából valószínűleg már nem lesz film.

Ahogyan az egyik híres szaúd-arábiai televíziós prédikátor rémtörténetéből sem, amely arrafelé, úgy tűnik, teljesen hétköznapinak számít, nincs benne semmi különös, nemhogy filmvászonra való.

2011. december 25-én Fajhan al-Gamdi brutálisan bántalmazta és megerőszakolta kislányát, akit egyiptomi feleségétől való válása után a bíróság az ő felügyeletére (vagy inkább kénye-kedvére) bízott. Az öt éves Lamáról a kórházban megállapították, hogy a feje betört, a bordái megrepedtek, a testét ütés- és égésnyomok borították, az egyik körmét letépték. Apja beismerte tettét. Fanatikus hitszónokként az egész testüket beborító lepel viselését szorgalmazta a nőnemű újszülötteknek, akárcsak kollégája, Abdullah Daud, aki tavaly kijelentette a szaúdi tévében, hogy az integrális fátylat kötelezővé tenné minden nőnemű újszülött számára, ez ugyanis szerinte megakadályozná a csecsemők sérelmére elkövetett nemi erőszakokat. Kétséges, hogy Al-Gamdi esetében is, aki egyébként orvosi vizsgálat révén bizonyosodott meg a lánya szüzességéről, amellyel kapcsolatban kételyei támadtak!

Tíz hónapos kórházi ápolás után Lama tavaly október 22-én belehalt a sérüléseibe, apját pedig letartóztatták, de január 26-án 200 ezer riálos (valamivel több mint tízmillió forintos) pénzbüntetés megfizetését követően szabadon engedték. Ezt az anyagi kárpótlást, amely az anyának jár, az iszlám törvénykezésen (saria) alapuló szaúdi igazságszolgáltatás a „vér árának” nevezi, és a mértéke 300 ezer riál, ha muszlim férfiról van szó, feleannyi, ha muszlim nő az áldozat, és mindössze 3333 riál más vallású nők esetében. Pedig Szaúd-Arábia távolról sem tartozik az engedékeny országok közé, hiszen a tolvajlást kézlevágással büntetik, és évente több tucat nyilvános kivégzést hajtanak végre. Gyilkosságért és nemi erőszakért elvileg halálbüntetés jár, a gyermeke és a felesége megöléséért azonban egy muszlim férfi nem halálra, hanem általában csak 5-12 éves börtönbüntetésre számíthat. Fajhan al-Gamdi azonban megúszta viszonylag csekély pénzügyi jóvátétellel és néhány hónap börtönnel, bizonyára hírnevének köszönhetően, amelyet „tele-evangelistaként” szerzett.

Az eset mindenesetre széleskörű nemzetközi tiltakozáshullámot robbantott ki a közösségi hálózatokon, és a Fehér Ház honlapján egy a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok megszakítását követelő petíció is feltűnt, eléggé kellemetlen helyzetbe hozva a szaúdi olajmonarchiával – mint az Irán elleni atlantista-cionista tengely egyik legfontosabb pillérével – szívélyes elvbarátságot és szoros stratégiai szövetséget ápoló washingtoni adminisztrációt.

Fajhan al-Gamdi kiszabadulása a Women to Drive aktivistáit különösen felháborította. Ez a szaúdi csoport a nők jogiért küzd, akiknek – számos egyéb jogkorlátozás mellett – fátylat kell viselniük, nem vezethetnek autót, külföldre csak egy közeli rokon kíséretében vagy elektromos karpereccel ellátva utazhatnak, miközben az otthoni munkahelyeken és az iskolákban is tilos férfiakkal vegyülniük. Nem csoda, hogy szinte mindenhol átvették Hamza Kasgari szaúdi blogger lakonikus Twitter-bejegyzését, miszerint „a szaúdi nők nem jutnak a pokolra, mert kétszer nem lehet pokolra jutni...”

MD 2013. II. 20.

Rágalmazással vádolja a PSZÁF a devizahiteleseket védő egyesületet

Tanúként hallgatta ki az I. kerületi Rendőrkapitányság Bűnüldözési Alosztálya a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdekképviseleti Egyesület (PITEE) egyik alapítóját, dr. Lázár Dénes pénzügyi jogászt, akivel decemberben a devizahiteles szerződésekkel kapcsolatos kifogásairól készítettünk interjút. 

Lázár a feljelentő levelet nem ismerhette meg, de annyit megtudott, hogy azt a PSZÁF hivatalos levélpapírjára nyomtatták. A PITEE  weboldalán közzétett közlemény szerint a feljelentést a fogyasztóvédelmi szervezet által 2012 novemberében megjelentetett ironikus hangvételű bejegyzés miatt tehették.

Tavaly novemberben két alkalommal is kritikusan írt a PITEE a pénzügyi felügyeletről: az egyik bejegyzésben arról, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerintük alkalmatlan a rábízott feladatok ellátására, mert – érveltek –  a hivatal munkatársainak éveken keresztül nem tűnt fel, hogy a bankok eltérő módon számították ki a devizahitel-szerződésekben feltüntetett teljes hiteldíj mutatót (THM). A másik anyagban, egy a PSZÁF vezetője, Szász Károly nevében Orbán Viktornak címzett ál-levélben ugyanezt a kritikát ironikus formában fogalmazták meg.

Pert nyertek a devizahitelesek - az összes jelzáloghitel szerződés hibás lehet

Devizahitel-szerződések ezrei válhatnak érvénytelenné egy december 7-i bírósági ítélet (PDF) nyomán, amely semmissé nyilvánított egy – az OTP-vel kötött – devizahitel-szerződést. A döntés jelzésértékű, mert rámutat a magyarországi pénzügyi szektor jogalkalmazási hibáira – állítja  a pert indító Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület egyik alapítója, dr. Lázár Dénes pénzügyi jogász. Az atlatszo.hu-nak adott interjúban a szakember sérelmezte a bankok sokszor felelőtlen hitelezési gyakorlatát, és azt hangsúlyozta, hogy az őket ellenőrző, és egyúttal a pénzügyi fogyasztóvédelmet is biztosítani hivatott állami szervezet, a PSZÁF megfelelő működése megakadályozhatta volna a lakosság órási mértékű devizahitel-eladósodását. Tovább a teljes interjúra.

A PITEE a weboldalán most megjelentetett közleményben kifogásolja, hogy a PSZÁF munkatársai "munkaidejükben feljelentéseket gépelnek fogyasztóvédelmi egyesületek ellen", míg szerintük "a bankok állami felügyelet nélkül, érvénytelen szerződések alapján fosztogatják a fogyasztókat. A bíróságok pedig azon tanakodnak, hogy vajon jogilag költség-e az, ami a fogyasztóknak valódi kiadást a bankoknak pedig valódi bevételt okoz (értsd árfolyamrés). Pedig a PSZÁF-nak minden törvényes eszköze és felhatalmazása meglenne arra, hogy a törvénysértő állapotot megszüntesse.”

Az atlatszo.hu kérdésére a PSZÁF megerősítette, hogy rágalmazás vétsége elkövetésének gyanúja alapján ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, de ennél többet a nyomozás lezárultáig nem árulnak el.

http://atlatszo.blog.hu/2013/02/20/ragalmazasi_ugyben_feljelentettek_a_devizahitelesek_ugyet_felkarolo_jogaszt?fb_action_ids=422952841120245&fb_action_types=og.likes&fb_source=aggregation&fb_aggregation_id=288381481237582  

Magyarok kálváriája a román haláltáborban

Sipotele neve még a történelem iránt érdeklődők számára is többnyire ismeretlenül cseng. Holott egykor ennek a román településnek a közelében létesült az első világháború egyik legembertelenebb hadifogolytábora, ahol a foglyok jelentős része ráadásul magyar volt.

Az első világháború közepén, 1916 nyarán a mindaddig fegyveres semlegességet választó Románia megtámadta szövetségesét, az Osztrák–Magyar Monarchiát.

Az Erdélybe betörő csapatok a katonák mellett ezrével hurcolták el a civil lakosságot, akiket különféle táborokban gyűjtöttek össze. Sipotele község az akkori román–orosz határ közelében volt található a Prut folyótól nyolc kilométerre, Iașitól pedig 40 kilométerre délre. A falu egy kis mocsaras völgyben feküdt. A településen alig 500-600 ember élt, egy jelentéktelen kis román falu volt szegény, nyomorgó lakossággal.

A hadifogolytábor a község mellett lévő hatalmas domb lapos tetején létesült 1916 szeptemberében, korábban román lovassági gyakorlótérként szolgált. Ekkor még lényegében nem is lehet kiépített táborról beszélni. Néhány barakk volt csupán, valamint pár roskadozó vályogház és a hozzájuk tartozó istállók, melyeknek nem volt oldalfaluk, a tetőkről pedig aláhullott a rothadó nád. A barakkokba a tisztek kerültek, a legénység tagjai az oldalfalak nélküli istállókat kapták, ahol a puszta földön aludtak, még szalmát sem kaptak, amire fekhettek volna.

A tábor létszáma néhány ezer fő lehetett ez idő tájt. A hadifoglyok összetétele vegyes volt: bolgárok, törökök, zsidók, bosnyákok és nagyon sok magyar, ráadásul nemcsak katonák, hanem civilek is voltak itt, akiket az erdélyi betörés során fogtak el és hurcoltak el hadifogságba. A civilek között akadtak bankárok, köszörűsök, színésznők, pénzügyőrök, vasutasok, telefonkezelők, postáskisasszonyok és sok polgári személy. Közöttük volt például Lőrinc István vámtisztviselő és családja is. A tisztviselő teljesen váratlanul, szmokingban esett hadifogságba, a családjával éppen vendégségben volt, mikor a határon átkelő és Erdélybe nyomuló románok betörtek vendéglátóikhoz, és Lőrinc Istvánt családjával a terített asztal mellől elhurcolták. Annyi időt sem engedtek nekik, hogy megfelelő ruhákat és pénzt vegyenek magukhoz.

Istállókban és vermekben

A román tisztek kezdetben még hitegették a Sipotelébe beérkező foglyokat, hogy meglesz mindenük: fürdő, szabad séta, levelezés, korszerű épületek. „Majd adunk” – mindig ezt mondták a foglyoknak. A valóság azonban pont az ellenkezője volt. Az elhelyezés mellett az étkeztetés is silány volt. A foglyok naponta egy kiló kenyeret és hetente háromszor húst kaptak. Mikor már nem volt hús, akkor 400 emberenként két liter (!) napraforgóolajat osztottak. A napi egyszeri étkezések ideje is hektikusan változott, az ebédet sokszor oly későn osztották, hogy már vacsorának számított.

1916. október során az időjárás zordabbra fordult, és bár kaptak szalmát az emberek, még mindig a nyitott fal nélküli istállókba voltak bezsúfolva. Amikor panaszra fordultak az elhelyezés körülményei miatt, azt a választ kapták, hogy „aki nem akar megfagyni, az építsen magának hajlékot”.

Végső elkeseredésükben a foglyok három-négy fős csapatokba álltak össze, és elkezdtek maguknak ásókkal és lapátokkal vermeket ásni. A vermekre viszont tető is kellett, de az ehhez szükséges faanyagot már csak a meglévő épületekből, bontással tudták megszerezni. A vermek pedig egyre szaporodtak, és lassan föld alatti utcák keletkeztek. Nem minden verem sikerült azonban jól, és az első esőzések beálltakor több is beomlott, maga alá temetve az ott lévőket.

1916 novemberére a tábor létszáma már elérte az ötezer főt. Decemberben, karácsony előtt megindult az összes román hadifogolytábor központosítása. Ennek jegyében pél¬dául a tecuci táborban lévők jelentős része is Sipotelére került. Tecuci-ból december 14-én indult meg a hadifogolyoszlop. Indulás előtt minden fogoly kapott két penészes kétszersültet, egy retket és két vöröshagymát. A fogolymenetet Erősd község papja, a 86 éves Csulak Zsigmond református lelkész zárta. Őt is elfogták a románok sok más civillel együtt, de a 280 kilométer hosszú utat nem bírta, már az első nap kidőlt a sorból. Valóságos halálmenet volt, ostorral verték a lemaradókat, és nem volt irgalom annak, aki nem bírta a tempót – arra a halál várt. A menet végül tíz napig tartott minimális élelmezés mellett, mire végre megérkeztek Sipotelébe.

A várható újabb fogolytranszportokra azonban Sipotele nem készült fel. Nem bővítették a tábort, és semmilyen előkészület nem történt a növekvő számú fogolytömeg élelmezésének megoldására. A táborparancsok nem foglalkozott a foglyokkal, a növekvő létszám pedig gyorsan előre látható élelmezési és elhelyezési problémákhoz vezetett. Decemberben a foglyoknak már nem osztottak teát, káposztát, burgonyát, sót.

A vermekben szinte csak magyarok voltak, akik „családokat” alkottak. Egy-egy verem közössége volt egy „család”, ők egymást támogatták, és megosztották a napi munkát egymás között. A barakkokban lévő viszonyok itt ismeretlenek voltak. Az itt lévők minden héten kimosták a ruhájukat, nem úgy, mint a barakkok lakói. Egymáson segítettek, és ismeretlen fogalom volt a lopás is. Még a román zsandárok sem mertek a vermek körül ólálkodni. Sokszor ki akarták telepíteni az ott lakókat, a táborparancsok utasításait azonban a veremlakók nem vették komolyan, a zsandárok pedig nem merték erővel kitelepíteni őket. A vermek „családjai” egymásnak is segítettek, ha szükség volt rá, összetartott a magyar közösség.

Tél, hó, járványok és halál

1917 januárjában a hideg és a hó újabb csapást mért a foglyokra. A táborban nem volt elég fa a fűtésre, és a föld alatti vermekben didergő foglyoknak már fáért sem volt erejük menni. Sokaknak olyan szakadt és hiányos volt a ruházatuk, hogy egyszerűen megfagytak. A rettenetes állapotok ellensúlyozására a táborparancsok engedélyezte, hogy mindenki hazaírhasson egy levelezőlapon. A románok azonban megszabták, hogy mit és mennyit lehet írni. Hat sort írhatott minden fogoly, és csak azt, hogy élnek, és jó soruk van! A levelek elkészültek, persze a románok sosem adták fel őket.

A gyenge élelmezés, a hideg és a fűtés hiánya kezdte kikezdeni a foglyok egészségét. Megjelentek az első betegségek: kezdetben hasmenés, később vérhas. A nagy hidegben az emberek megpróbálták összebújva melegíteni egymást, de ez sem mindig segített. Sok volt a fagyási sérülés, amelyet nem kezeltek, az elfagyott végta¬gok pedig elüszkösödtek.

Mindez csak a kezdete volt azoknak a megpróbáltatásoknak, amelyek ezután következtek. Nem véletlenül kapta Sipotele a haláltábor nevet. Megjelent a tífusz is, kezdetben csak egy-két, majd tíz-húsz ember halálozott el benne, végül már az egész táborban tombolt a járvány. A táborlakókról az alábbi szemléletes jellemzést írta a járvány kitörése után Pilch Jenő Hadifogoly magyarok története című könyvében: „Egy tábor, ahol ezrek sínylődnek… egy tábor, ahol mindenki tífuszos, lázbeteg. A betegek arca szennyes, rongyosak, alig-alig vánszorognak, de mégis ott lődörögnek a hóban, sárban. Hajtja őket a láz, a betegség! Csontjaikra valósággal rászáradt a bőr, külsejük ijesztő. Fogukat vicsorítják, mert annyira soványak, hogy ajkuk nem ér össze, egész fogazatuk állandóan szabadon van. Szemük beesett, de ragyogó, ragyogóvá teszi a láz. Mintha a halál vigyorogna a sötét, mély szemüregekből. Még járkálnak, mormolnak, beszélnek, szónokolnak, kiabálnak, fütyülnek, dalolnak. Nem értik a helyzetüket… Csodálkoznak a napsugáron, mely a hótömegekből időnként térdig érő habarékot varázsol.”

Az életben maradt foglyok közül sokan az iszonyatos állapotok és az átéltek hatására megőrültek. Az óriási mértékű halálozás miatt a holttestek összegyűjtése és temetése is súlyos problémát okozott. Két rögtönzött hullahegy keletkezett a táborban, az egyik a segélyhely épülete mellett, a hóban, a korábbi betegek tetemeiből. A másik hullahegy a temető melletti hullaház előtt alakult ki, miután a hullaház megtelt. Reggelenként a még élők húzták ki a holtakat a barakkokból és vermekből hordágyon cipelve. Sokszor már két fogoly is alig bírta el halott társukat, annyira legyengültek. A hullahalmok pedig egyre csak nőttek, néha két-háromszáz holttest is feküdt egymáson.

A sipotelei táborban uralkodó állapotokról szóló hírek a tábor falain kívülre is eljutottak. A román parlamentben is foglalkoztak a témával, sőt a román király kitüntetésre terjesztette fel dr. Pásztor Sándort a táborban folytatott kiváló orvosi munkájáért. Pásztor Sándor doktor azonban a kitüntetést ugyanúgy visszautasította, mint Iașiba szóló későbbi meghívást. Végig a táborban maradt, és ott dolgozott annak kiürítéséig.

Több mint tízezren pusztultak el

A tábort már annak idején is haláltábornak nevezték. Noha a későbbi haláltáborokkal ellentétben nem volt a tábor kimondott célja fizikailag megsemmisíteni annak lakóit, az embertelen körülmények végül mégis ezt idézték elő. Ezrek haltak meg a rossz ellátás, a hideg és a járványok miatt. Pontos adatok nincsenek az áldozatok pontos számáról. A tábort meglátogató svájci küldött információi szerint 1917 elején 17 ezer fő volt a sipotelei táborban, ebből hatezer fő halt meg. A hadifoglyok feljegyzései alapján azonban 15 ezer fő körüli lehetett a halottak száma.

A Monarchia már 1917 januárjában követelte a járványok leküzdését a románoktól. Később azzal fenyegetőzött, hogy ha a semleges svájci megfigyelők működését korlátoznák, vagy javaslataikat nem teljesítenék a románok, úgy a Monarchia megtorlással lesz kénytelen élni. Mackensen német vezértábornagy még ennél is tovább ment, kijelentette, hogy ha a hadifoglyokkal való bánásmód nem javul, akkor a megszállt román területeken 500 román előkelőséget fogat le túszként. A román kormány ezek után már intézkedett, és fokozatosan javultak a táborban uralkodó viszonyok. 1917 áprilisában Sipotele egy román tábornok személyében új parancsnokot kapott, s a viszonyok a korábbiakhoz képest megváltoztak.

1917. december 9-én Románia fegyverszünetet kötött, majd megindultak a tárgyalások a hadifoglyok hazahozataláról. A megállapodást 1918. már¬cius 23-án írta alá Románia és a Monarchia, majd 1918. április 10-én az utolsó hadifogolytranszport is hazatért. Ezzel véget ért a Sipotelében raboskodók kálváriája.

Magyar Hírlap

Szabó M. Attila megjegyzése: több órán át kutattam, a haláltábor helyét, sem térképen, sem pedig Iași megye települései között nem találtam. Ismerve a módszereket a nyomok eltüntetésére, vagy felszámolták a települést, vagy beolvadt egy másik faluba, vagy nevét változtatták meg. Marad a szomorú történet, amelyről nagyon kevesen tudtak, akik pedig tudtak, azok saját biztonságuk érdekébe hallgattak. A román történelem könyvekben, tanulmányokban hiába keresnénk ide vonatkozó adatokat. A barcaföldvári haláltáborról (1944-1946) sem találunk román részről érdemleges adatokat. A cikk elolvasása után emlékezzünk a megkínzottakra, az áldozatokra. Küldd tovább barátaidnak ismerőseidnek, hogy minél többen jegyezzék meg ezt az újabb szomorú nevet: Șipotele.

Strasbourg: örökbe fogadhatnak az azonos nemű párok?

A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság február 19-én kedden hozott ítélete szerint a homoszexuális párok tagjainak biztosítani kell a jogot partnereik gyermekeinek örökbe fogadására ott, ahogy ez létezik a nem házas heteroszexuális párok esetében.

„Ez az ítélet az azonos nemű párok számára az örökbefogadási jog bevezetésére irányuló törekvés egy álcázott formája” – kommentálta Massimo Gandolfini, a Tudomány és Élet olasz életvédő egyesület alelnöke a döntést.

Az eset két osztrák nőből álló pár és egyikük gyermekének fellebbezése által került az európai bíróság elé. A döntés lefekteti azokat az alapelveket, amelyek hatással lesznek azokra az államokra is, ahol a törvénykezés már lehetővé teszi a nem házas heteroszexuális párok számára az örökbefogadást.

Az Európai Emberi Jogi Bíróság Nagy Kamarájának ítélete szerint Ausztria megszegte az Európai Emberi Jogi Konvenciót, mert eltérően kezeli azokat a nem házas egynemű párokat, amelyekben az egyik partner örökbe akarja fogadni társa korábbi heteroszexuális kapcsolatból született gyermekét. Ausztriában a törvény ugyanis tiltja az azonos neműek számára az örökbe fogadást ilyen körülmények esetén, mert ez rontaná a másik biológiai szülő jogi viszonyát. A bíróság ugyanakkor fenntartotta egy korábbi döntését, miszerint ilyen körülmények között a kizárólag házaspároknak biztosított örökbe fogadás nem diszkriminatív. A Nagy Kamara az Európa Tanács legmagasabb szintű joghatósága, amelynek közvetlen hatása van a 47 tagországra.

A strasbourgi ügy során a Szabadságot Védelmező Szövetség elnevezésű szervezet széleskörű bizonyítékokat vonultatott fel amellett, hogy a természetes családmodellt védelmezni kell. Továbbá, hogy az ún. nincs különbség-elméletet, amely azt sugallja, hogy az azonos nemű párok ugyanolyan jól nevelik a gyermekeket, mint az apák és az anyák, a társadalomtudományok nem támasztják alá. A szervezet által képviselt álláspont központi elemévé vált a Nagy Kamara szóbeli vitáinak a döntéshozatal előtt.

„A gyermek nem egy tulajdon és nem lehet tárgya a társadalmi kísérleteknek, amikor bizonyíték mutatja, hogy a természetes család a legjobb család modell – nyilatkozta Roger Kiska, a Szabadságot Védelmező Szövetség jogi tanácsadója. – A gyermek elsődleges érdeke világosan alátámasztja, hogy számára a legjobb, ha egy édesanyával és egy édesapával nő fel.”

A szervezet ugyanakkor elismeréssel szólt arról, hogy a bíróság nagyobb védelmet biztosít a hagyományos házasság keretein belüli gyermekeknek.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír