2013. augusztus 6., kedd

Oroszlánvadászat a múltban; mit jelent Asszad elnök megjelenése Darayában?

(Avagy: „Ha látod az oroszlán fogait – nagyot tévedsz, ha úgy vélnéd: mosolyog.”)
Eddigi életünk során számos történetet olvashattunk a régiek oroszlán vadászatairól. Sok mozaikot láthattunk különböző múzeumokban, és festményeket, amelyeken régi birodalmak rabszolgái küzdenek az oroszlán levadászásáért. Ezek a képek, mely ezeknek a hatalmaknak a befolyását és erejét próbálják bemutatni, talán úgy maradtak meg mindenkiben, mint egy hatalmi szimbólum; hogy a mai nagyok is leginkább ezzel a jelképpel próbálnak dicsekedni. De nem úgy mutatva a népeiknek, mint ahogy őseik, hanem inkább úgy, hogy ez az oroszlán a szimbóluma vagy a védelmezője egy-egy országnak, városnak, hídnak, s másoknak.
Az oroszlánvadászataikkal dicsekvő birodalmaknak leszármazottai viszont hajlamosak megfeledkezni egy nagyon fontos tényről; arról, hogy az oroszlán, ha előjön a barlangjából, azt egyáltalán nem biztos, hogy félelmében teszi, bármennyire is vadászhatnak rá - hanem éppen fordítva. Egyes kutatók szerint ugyanis az oroszlán nem rendelkezik semmiféle félelemérzettel, főként akkor nem, amikor vadászatra indul.
A napokban láthattuk Dr. Bashar al-Assad-ot megjelenni Daraya városában, ünneplendő a szíriai arab hadsereg hőseit a Hadsereg Napja alkalmából. S bár sokan tudják mit jelent ez, de a legtöbben továbbra is a fizetett média szavaiból táplálkoznak, mely a mi arcunkra gyakran egy őszinte, de szomorú mosolyt varázsol, mivel a dühön már réges-rég túl vagyunk, két és fél év hazudozás után.
Daraya egy Damaszkusz szélén fekvő városrész, melyben az elképzelhető legdurvább harcok folytak a szíriai arab hadsereg és az EU, USA támogatta nemzetközi terrorszervezet között, s amely a médiában a mai napig egy „demokráciát” akaró kedves, elnyomott, fegyveres csoportnak van bemutatva; s amely magát a szír népet képviseli és ezért a nyugati világban mindenkinek támogatnia is kell őket. Daraya egy olyan városrész, ahol több száz alagutat találtak eddig különböző hosszban, mélységben és szélességben. A leghosszabb több mint 10 kilométeres volt egyes források szerint, s mely egyre inkább bevehetetlennek tűnt.
A terroristák célja, mint minden ehhez hasonló háborúban: a főváros volt. A folyamatos próbálkozásokban, a Damaszkusz bevételére tett kísérletek során több 10 ezer harcosuk életét is vesztette. S ezeknek a vesztes akcióknak elsősorban Daraya volt a kiindulópontja, amely igencsak fontos stratégiai pont lett volna, amely alig pár kilométer messzire van a damaszkuszi elnöki palotától, a törvényes és ma is működő kormányzat központjától.
A napokban viszont megdőlt Szíriában az amerikai cionista álom; miután az elnök nem csak hogy magabiztosan, elegánsan sétált Darayában; igyekezett kezet fogni minél több katonával, és egyetlen golyó hangját sem lehetett mégsem hallani a felvételeken. Ez az a tény, amely megdöbbentette a Fehér Házat, hisz csak most jöttek rá, hogy a szíriai háborúról szóló legtöbb jelentés hazug, és a szíriai ellenzék, amelyet óriási pénzekkel finanszíroznak, egyértelműen túlzott és hamis jelentésekkel látja el őket. Vagy szándékosan a további támogatás meg zsoldos reményében, vagy ebben is a szír nemzetbiztonság keze van benne – gondolhatták –, amelyről szintén bebizonyosodott, hogy igencsak beépült a terroristák soraiba. Olyannyira, hogy a különböző fegyveres csoportok már egymással harcolnak, gyakran az egymással szembeni félelem és a bizalom hiánya miatt.
Asszad megjelenése – olyan ragyogással a szemeiben melyet jobban észrevehettünk most, mint bármikor ezelőtt – egy igazi pofon volt mindazoknak a hatalmaknak, amelyek több mint két éve mindent megtesznek, hogy megbukjon. Egy olyan pofon, amely az egész világ számára leginkább egy nyílt üzenetté vált; s amely azt mondja: nem ő fog megbukni. A népe többsége vele van, a hadsereg hűséges hozzá, a katonák szeretik, és bíznak benne. Akik pedig a szírek közül ellene voltak, azok egyre inkább átlátják azt a hazugságot, amelybe bele lettek rángatva – hol tudatlanságból, és naivitásból, hol pedig maradi vallási okokból.
Asszad arabul oroszlánt jelent. S a mostani megjelenése talán az ellen-vadászat kezdete; amikor az oroszlán a védekezésből támadásra vált át. S ennek eredményei máris láthatóak és érezhetők Szíriában is, még a fizetett nyugat-bérenc médiában is. Szíriában a napokban a hadsereg ellenörzése alá került számos városrész és falu. Damaszkusz környéke egyre biztonságosabb, Homsz város – amely az ország közepén található – szinte teljesen rendezett, és a hadsereg alig várja már, hogy kezükhöz kapják a parancsot, hogy megkezdjék Aleppóban a végleges tisztogatást, és az éjszak-keleti részekben, Deir Alzorban és Rakkában. A szír háborút egyértelműen Asszad nyerte meg; és bár még a végleges győzelem bejelentés akár évekbe is kerülhet, amíg helyreáll a rend és a biztonság, de ellenségei már egyszerűen képtelenek ennél többet tenni ellene. Az intervenció ennél jelentősebb már nem lesz, és a nemrég talált olaj- és gázmezőkből nem csak hogy az Egyesült Államok nem fog látni semmit, de egyik olyan ország sem, amely részt vett a Szíria elleni, teljesen jogszerűtlen háborúban.
Sokat olvashattunk eddigi életünk során az oroszlán vadászatokról. Érdekes mitológiákról, amelyekben az oroszlán végül elbukik, és a birodalmak, amelyek megindították a vadászatot, vagy ezek a mesebeli hősök még erősebbek és dicsőbbek lettek e vadászatok után. De mi van akkor, ha ennek a korszaknak vége? Egy biztos: lesz mit mesélnünk az unokáknak arról a fiatal vezérről, aki megváltoztatta a történelmet és meghatározó szerepet játszott egy teljesen új korszak létrehozásában.
A napokban – lehet – egyre több követőnknek is eszébe jutottak Vlagyimir Putyin orosz elnök szavai: „az új világrend Szíriából fog elkezdődni”. És egyre többen érezhetik azt, hogy ez már meg is kezdődött, s csak követni kell a világpolitikai eseményeket, főleg a régióban, hogy ezt valóban meg is láthassák.
Van egy híres, több száz éves arab vers, amelyet sajnos nem lehet teljesen pontosan lefordítani; de valahogy így hangzik magyarul:
„Ha látod az oroszlán fogait – nagyot tévedsz, ha úgy vélnéd: mosolyog.”
Szíriai Hírek

Különleges falut találtak a régészek Alaszkában.

Legalább 200 éves falura bukkantak az amerikai Brown Egyetem régészei Alaszkában, a feltárás különlegessége, hogy a lakóházakat alagutak kötötték össze.

A Kobuk-völgyi Nemzeti Parkban, Kiana településtől mintegy 36 kilométerre, a Anchorage-tól 800 kilométerre északnyugatra feltárt településen annak idején mintegy 200 ember élhetett, valószínűleg a térség regionális székhelye volt. A falu már az 1700-as évek végén, 1800-as évek elején létezhetett.

Doug Anderson északi-sarkköri kutatásokra szakosodott régész elmondta, soha nem látott ehhez hasonló leletet több mint 50 éves pályafutása során. A házakat alagutak hálózata köti össze. "Néhány más térségben találtunk olyat, hogy két házat kötött össze alagút, de ehhez hasonlót soha. Azokban a térségekben a házak kicsik voltak, az itt feltárt gigantikus méretű házakhoz képest."

A feltárt épületek, alagutak gerendázatát lucfenyőből készítették, a házai falai vályogból voltak, a helyiség középen tűzgyújtásra kialakított helyet találtak. A régészek arra utaló jeleket is láttak, hogy a falu lakói kutyákkal éltek együtt. Emberi maradványokra is bukkantak, egy gyermek és egy törött lábú férfi csontvázára.

Egy inuit eszkimó, Thomas Jackson az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy édesanyja gyermekkorában mesélt nekik arról, hogy őseik abban a térségben éltek egy régi faluban. A régészek most azt akarják kideríteni, hogy építhették az alagutakat, mert semmilyen építőeszköz nyomaira nem bukkantak a feltárt leletek között.
Index


Ha jól értem, akkor ennek a cikknek a lényege, hogy a cáratyuska úgy adta el Alaszkát, hogy lakott volt 1867-ben? Vissza az egész, csakhogy Alaszka az USA egyik tagállama, így ez kicsit több is ettől...viszont felmerül egy másik kérdés, amiről csendben vannak. Mexikóból a transz-amerikai stráda épül Alaszkáig és a terv ott is készen van már a Berring-szorost összekötő gigahíd építésére és így értelmet nyerhet, hogy mindent rákötnek a kereskedelmi hálózatra...és érthető miért ruház be óriási pénzeket a maci a távol-keleti transz-szibériai építkezésekbe. Ja, Alaszkában egy hónapja csak 35 fok volt. Ez lesz az új mérsékelt égöv?

Posta Imre

Akik elevenen égtek el...

A cionista háborús tömeggyilkosok gyújtóbombákkal megölt áldozataik számát a világ közvéleményének megtévesztésének szándékával propagandájukban és különböző jelentéseikben nagymértékben csökkentették. Az alábbi adatok a valós áldozatszámot mutatják. Ezek az áldozatul esett városok nem katonai célpontok voltak, kimondottan a népirtás volt a bűnözők célja. A fel nem sorolt felperzselt városokban és falvakban még mintegy kétmillióan égtek el elevenen.
Hamburg 140 ezer, Drezda 550 ezer, Tokió és térsége: 672 ezer, Hirosima 350 ezer, Nagaszaki 140 ezer.
Ezek a legismertebb tömeggyilkosságok, és minden esetben a civil lakosság minél nagyobb számú elpusztítása volt a cél. Örök szégyenfolt ez az emberiség történelmében.
Augusztus 6. az atomfegyver első alkalmazása volt emberek ellen, és ezzel egy új korszakot nyitott a tömeggyilkosságok történetében.
Az áldozatszám a Guinness Rekordok könyvéből, illetve hiteles kutatásokból származik.
Kassai Ferenc

2013. augusztus 5., hétfő

Devizahitel: Európai összefogás a bankok ellen

A devizaalapon hitelező bankok Európa-szerte carry trade néven ismert spekulációt folytattak, s annak kockázatait ügyfeleikre hárították – mondta Lóránt Károly közgazdász a közrádió reggeli műsorában. A szakember csak úgy tudja elképzelni a devizahitelek forintosítását, ha a bankoknál a devizaalapot valahogy kiváltják forintalapra, az ehhez szükséges devizát kiveszik a jegybank tartalékából. A lakosságnak mintegy 10 milliárd eurónyi devizahitele van, beleértve a lakáscélú és a szabad felhasználású kölcsönöket is, de a kabinet nem minden devizahitelt akar kiváltani, így a szükséges összeg kevesebb lenne, mint 10 milliárd euró.
Az MNB feltehetően elbírná tartaléka csökkentését, de pénzpiaci turbulencia esetén – amikor nehezebbé válhat az ország adósságának piaci refinanszírozása – fontos lehet a jegybanki devizatartalék mérete. „Nagyon kell ezzel vigyázni, sokszorosan végig kell számolni, milyen biztonsági helyzetbe kerülünk akkor, ha ezt megtesszük” – mondta Lóránt Károly a devizatartalék esetleges felhasználásáról.
Weinhardt Attila, a Portfolio.hu elemzője azt mondta: ha a kölcsönöket piaci kamatozás mellett váltanák át forinthitelre, akkor nőne a havi részlet, és ugyanezzel járna a hitelek futamidejének csökkentése. Valószínűleg a kormánynak egyik sem járható út, ezért a kettő kombinációjában gondolkodhat a kabinet, hogy a hitelek törlesztése forintalapon gond nélkül megoldódhasson. A kormány egyrészt a hitelek cseréjéhez a piacinál olcsóbb forrást nyújtana forintalapon, másrészt igyekezne leszorítani a futamidőt és csökkenteni a havi részleteket – mondta Weinhardt Attila.
Lóránt Károly szerint semmi nem indokolja, hogy a jelenlegi alacsony inflációnál 10 százalékos kamatot alkalmazzanak a hitelek forintosítását követően. Mint mondta: a devizaalapú hitelezés a bankok oldaláról egy carry trade néven ismert spekuláció volt, amit kamatkereskedelemnek lehetne fordítani. Az alacsony kamatozású devizában felvett hitelt a bank ilyenkkor magas kamatozású devizában továbbkölcsönzi. A főleg osztrák tulajdonú bankoknak, szerte Kelet-Európában, ebben az volt a nagy üzlet, hogy a kockázatokat a hitelfelvevőkre hárították – tette hozzá Lóránt Károly.
Szerinte európai szinten kellene fellépni az ilyen spekuláció ellen. Meg kellene győződni róla, mekkora volt a bank haszna, amely kölcsönvette a svájci frankot és kikölcsönözte magasabb kamatra, miközben gyengült a forint. Nem lenne szabad hagyni azt sem, hogy a profit 1 százaléknál több legyen – tette hozzá. A közgazdász szerint a nemzetközi fellépésre esélyt adhat, hogy Európa-szerte rendkívül erős a bankellenes hangulat.
„El tudom képzelni, hogy ha a devizaadósok Európában összefognak, és elviszik ezt a kérdést az európai bíróságig, akkor igenis van rá esély, hogy nyerjenek. Ez nem csak magyar ügy” – mondta a 180 percben Lóránt Károly közgazdász.
A devizahitel rossz konstrukció
A devizahitelek esetében a nemzetgazdaság akaratának kell érvényesülnie, nem pedig a bankokénak – mondta a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének alelnöke a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorában. Varga István szerint ugyanis a politikusokat az emberek választották, nem a pénzintézetek. A devizahitel rossz konstrukció, amelynek a helyébe jobbat kell állítani. Amelyik banknak nem tetszik ezen konstrukciók megszüntetése, az menjen el az országból. Az ügyfeleiket majd átveszi másik pénzintézet – tette hozzá.
(Forrás: FN24)

Áskálódók és csáklyások

Minden politikai alapú tömörülésben vannak olyanok, akik nem hajlandóak tudomásul venni az idő múlását és a környezeti változásokat. Körömszakadtáig kapaszkodnak a régi -őskori- politikai/ideológiai képletekhez, és mindazokat, akik ezt felróják nekik, akik felhívják a figyelmüket a nyilvánvaló változásokra, halálos ellenségeiknek tekintik. Na meg az ideológia ellenségeinek is, mivel szerintük ők a hiteles és igaz képviselői az adott eszmeiségnek. Ezzel a tevékenységükkel sokat ártanak, mert bizonytalanságot keltenek azokban, akiknél még nem gyökeresedett meg az eszmeiség korszerű felfogása, és ezzel együtt teljesen felesleges vitákat provokálva energiákat vonnak el az építkezőktől. Ezek az áskálódók. A kákán is csomót keresők, az egészséges fejlődés legnagyobb belső akadályozói.
Ezeknél nagyobb a csáklyások károkozása. Tudvalevő, hogy a csáklyát, mint harceszközt, arra használták, hogy a lovast lerántsák a lováról, illetve a horgas részével belekapaszkodjanak a harcosokba, így akadályozva annak mozgását, védekezését. A hétköznapi életben is valaminek a horogszerű megfogására használták, különösen nagy szerepe volt a tűzoltásnál, a tetőszerkezetet borító égő anyagok lehúzásakor, így akadályozva a tűz terjedését.
A politikai élet csáklyásai őskori elméletekkel, erősen kozmetikázott, tehát hitelesnek nem tekinthető, a múlt ködéből előkapart történetekkel, hazugságokkal, rosszindulatú rágalmazásokkal igyekeznek ártani, folyamatokat kisiklatni. A csáklyások, szemben az áskálódókkal (akik meggyőződésből ténykednek), általában bérmunkások (zsoldosok), feladatokat hajtanak végre. Gyakorlati megfigyelések azt bizonyítják, hogy akkor lépnek színre tömegesen, amikor valami kezd jó útra térni, amikor valahol építkezés kezdődik, vagy szövetkezések alakulnak ki.
Igen érdekes és a jövőt befolyásoló történések sorozata játszódik le a hazai kommunisták soraiban. A politikai mélyrepülés, mely mindenekelőtt a társadalmi elutasítottságban (és így a katasztrofálisan rossz választási eredményekben) mutatkozik meg, belső szakadásokhoz vezetett a Munkáspártban. Az oroszországi kommunista párt, és Zjuganov elnök, valamint az akkor még kommunista Makhasov tábornok hatására a magyar kommunista pártban is felerősödtek az anticionista megnyilvánulások. Nagyon visszafogottan, de arra azért eléggé erősen, hogy kiváljanak a cionbolsevisták, és Magyarországi Munkáspárt 2006 néven új pártot alakítsanak. A Thürmer Gyula köré csoportosulók várták a folytatást, a zjuganovi vonal erősödését, mely elmaradt. Oroszországban a kommunista párt igen erős tömegbázissal rendelkezik, és a második politikai erő az országban. Ezt a nemzeti és szociális alapállásának köszönheti, mely néha a legkeményebb cionista (zsidó) ellenes megnyilatkozásokkal kavarta fel a közvéleményt, úgy belföldön, mint külföldön.Thürmer nagyon jól tudja, hogy mit kellene tennie, hogy az orosz példa hazánkban is sikerre vigye a pártját, de azt is tudja, hogy a párttagsága milyen alacsony szinten áll a politika korszerű felfogása terén. Ezért jogosan tart attól, hogy a zjuganovi stílus tovább forgácsolná az amúgy is kis létszámú párttagságot.
Viszont egy hazafias, nemzeti érzelmű kommunista csoportosulás megértette azt, hogy az időhúzás az eszmére nézve milyen tragikus következményekkel jár. Megalakult a nemzeti kommunisták még laza szervezeti keretekben létező társasága, mely színrelépése óta komoly sikereket könyvelhet el. Honlapjának látogatottsága folyamatosan nő, kapcsolatrendszere szintén. Erősödésével politikai tényezővé válik, és ezért a valódi hazafias erők figyelemmel kísérik ezt az építkezést. Nemzetérdekű politikája, jó szociális alapállása és a cionizmus teljes elutasítása, lehetséges szövetségesként egy népi egységfront kialakulását eredményezheti.
Nyilván ez sokaknak igen kellemetlen fejlemény, egyeseknek tragédia. Mármint a kommunisták, pontosabban a zsidókommunisták és a sovén jellegű nemzeti radikálisok soraiban. Ennek a folyamatnak a sikeres kiteljesedését az áskálódók és a csáklyások fokozódó aktivitása igyekszik megakadályozni. De amíg az áskálódók csak elvi vitákat keltve igyekeznek zavart okozni, addig a csáklyások minden eszközzel gyűlöletet akarnak kelteni a hazafias gondolkodású, különböző eszmei alapállású, de egymást kiegészíteni képes csoportosulások között.
Elvi szinten képtelenek bármit is ellentételezni, ezért visszanyúlva a senkit már nem érdeklő őskorba (az elmúlt század közepére) olyasmikre hivatkoznak, melyek ha meg is történtek, ma már semmilyen jelentőséggel nem bírnak. A cionbolsevista agymosógépezet még mindig a "Dunába lövéseknél" tart, és holmi felkoncolási műveleteknél, ami a politikai horror világában is egy semmiség a mai történésekhez viszonyítva. Amikor azt látjuk nap mint nap, hogy kivágott szíveket marcangolnak a terroristák, minden ok nélkül családokat, településeket irtanak ki brutális módon, akkor ez az ósdi történet csak mint idegnyugtató szerepelhet a mai világunkban. De hát nem is az az igazi cél, hogy idegbajossá tegye az olvasóit, hanem arra a reakcióra számítanak, hogy erre válaszul előjön majd a cionbolsevista ÁVH iszonyatos őrülete, a húsdarálóval, a perverz és szadista kínzásokkal és az óriási számú legyilkolt, bebörtönzött, nyomorékká tett magyar ember történetével. És ennek az őskori sérelmekre alapozott adok-kapoknak az az eredménye, hogy azokat, akiket igen sok hasonló cél összekötne, ezek a történetek szembe állítanak, és kizárják az együttműködés érzelmi feltételeit.
Nem kívánhatunk felejtést sem a nemzeti kommunistáktól, sem a saját híveinktől, de egy igen lényeges szempontot vegyünk figyelembe. Két-háromszáz évvel ezelőtt a katolikusok és a protestánsok szabályszerű irtóhadjáratot folytattak egymás ellen, melynek következményeként egész térségek néptelenedtek el Európa szerte. Pedig szinte semmiség volt az a különbözőség, mely a két vallási irányzat között fennállt. Ma már nem is érdekel ez senkit, pár abszolút elvakultat kivéve. A hazafias népi szocialisták (hungaristák) és a nemzeti kommunisták között még ennél is kevesebb ma az elvi különbözőség. Politikai vonalon szinte semmi, szellemi vonalon pedig az idealista és a materialista világlátás. Ez pedig ma már nem egy sorsdöntő különbözőség.
Ezt felismerték népünk ellenségei is, és még mielőtt kialakulna valamiféle együttműködés, előjönnek a csáklyáikkal, az őskori történeteikkel, a gyűlölet sárkányfogait elvetve, a hazugságaikat terjesztve.
Csáklyások! Ne fárasszátok magatokat ilyen kreténségekkel, nem vagyunk sem mi, sem mások (akik fontosak a jövő vonatkozásában) vevők az ilyesmikre. Ez a történet esetleg az őskor kutatóit érdekelhetné, vagy a pszichológusokat, de mi csak a jövővel foglalkozunk, tehát teszünk a szövegeitekre, írásaitokra.
Nem tudtok már provokálni, mert túl kicsik vagytok hozzá. És hogy tudjátok azt is, hogy milyen eredménnyel romboltok, közöljük: rövidesen sor kerül egy egyeztető tárgyalásra köztünk és a nemzeti kommunisták között. Ha pedig majd megismeritek az egyeztető tárgyalás célját, akkor megismeritek milyen a politikai hideg zuhany. A jéghideg, mely infarktust is okozhat.
Kassai Ferenc

Szellemvárosok Amerikában

Az Egyesült Államokban 150 olyan város van, amely a csődöt jelentő Detroithoz hasonló helyzetbe került.
detroit
A világ legdemokratikusabbnak tartott országában az érintett önkormányzatok vezetése feudális előjogok alapján "nyerte el" hivatalát.
Detroit július közepén fizetésképtelenséget jelentett, mely helyzetért a város vezetése a járműipar recesszióját okolta. Kétségtelen, hogy az amerikai gépkocsigyártás visszaesett, ugyanakkor a massachusettsi kutatási központ tanulmánya országszerte 150 olyan várost sorol fel, amely csőd közeli állapotban van. Az egész Egyesült Államokat behálózzák a szellemvárosok, ahonnan menekül a szakképzett fehér középosztály, helyükre képesítés nélküli afroamerikaiak költöznek. Ezeken a településeken akadoznak a közszolgáltatások és fokozatosan tűnnek tova a normális élet feltételei.
Detroit után Buffalo van a legközvetlenebb veszélyben. A New York államban található várost sokáig az Erie-csatorna éltette, de a vízi út a '60-as években elvesztette jelentőségét. Veszélyeztetettségi sorrendben a következő nyolc város szerepel még a toplistán, ahol a hagyományos iparágak és szolgáltatások bajba kerültek: Flintben a General Motors autógyár, Hartfordban a biztosítócégek, Clevelandben a kohászat, New Orleansban, Galvestonban, valamint Albanyban az óceáni, illetve a folyami kikötő, Atlantic Cityben a szerencsejátékipar, Allentownban a vasúti átrakodó.
Forrás: hetivalasz.hu

NE ÖNGYILKOLJ MAGYAR!

Naponta legalább tiz rövidke, pársoros hir tudatja a borzalmat: elgázolta a vonat, felakasztotta magát, megmérgezte magát, főbelőtte magát, végzett előbb a családtagjaival majd önmagával.
Naponta két-három ilyen szűkszavú tudósitás jelenik meg a fősodratú médiában, a többi a megyei vagy helyi portálokon. Két-három-szigorúan a tényekre szoritkozó-soros hirecske, azzal lezárva, hogy a rendőrség közigazgatási eljárás keretében…stb.
Vannak viszont látens esetek! Amiről senki-semmi nem tudósit. Hogy mennyi lehet?-ki tudja! A nem “látványos” esetek. Amikor “valaki csak úgy kilép”! Mert elege lett. Mint annak a fiatal-huszonöt éves srácnak-aki egy mai hir szerint-mert az autó nem ütötte el-fejjel rontott az autó szélvédőjének. “Elegem van ebből az egész kurva életből”-orditotta a kiérkező rendőröknek, akik bevitték őt a pszichiátriára.
Ritka eset az, amikor a tudósitások beszámolnak az okokról. Csak az olvasó fantáziájára van bizva, hogy találgasson: miért lett elege ebből az egész kurva életből az önmaga életét kioltó szerencsétlennek.
Ha valami nagy publicitást kapó öngyilkosság kerül szóba-mint legutóbb a 11 éves drávaszerdahelyi kislány esete-akkor rendszerint megszólalnak a lélekbúvárok is. Tudálékos fejtegetésekbe bocsátkoznak a vélhető okokat illetően.
Öngyilkosságok mindig voltak-és sajnos mindig is lesznek. A szakértői magyarázatok rengeteg lehetséges kiváltó okot felhoznak. Alkoholizmustól a sima tudatzavarig mindent! Ha nincs búcsúlevél, akár bármelyik igaz lehet. Ám a tudósitások rendre mellőzik a búcsúlevelek tartalmát-akár érthető okokból is.
Mondjuk pl. a búcsúlevél az önmaga ellen forduló társadalmi talajvesztettségről is árulkodhat. Tartunk tőle, hogy az esetek igen nagy hányadában erről van szó. Szociális “lerobbanásból” fakadó kilátástalanság! Munkahelyvesztésből eredő feleslegesség-érzés! Nyomor elől a halálba való menekülés!
Tegnap az öngyilkos kislány szomszédasszonya elborzadva mondta: 52 életéve alatt ilyesmiről még csak nem is hallott. (Pedig-sajnos hallhatott volna! Tavaly is, tavalyelőtt is!) Igen! Úgy látszik egy “új trend” kezd kialakulni a szemünk láttára, és mi tehetetlenül nézzük ennek a trendnek a “hóditását”! Öngyilkossági tippek, elövetési tanácsok a neten! Megáll a józan emberi ész! Hiszen ezek a szerencsétlenek olyanoktól kapnak “jótanácsokat”-akik nem követtel el ilyen hülyeséget!
Igen! Lehet hogy a net. komoly befolyásoló tényező lehet! Inspiráló hatású! Nemzethy kormányunknak talán az ilyen tartalmakat kellene oly buzgalommal megkisérelni eltüntetni a világhálóról, mint mondjuk amilyen buzgalommal a “szélsőséges” hirportálok beszüntetésén munkálkodik. (Pl. a Kuruc.)
Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy ezek az információk azért-dacára a kártékonyságuknak-még talán mindig kevesek ahhoz, hogy valaki önmaga ellen forduljon. Más okokban gyökerezhet a baj! Ennyi lelkibeteg azért nem véletlenül van! Ennyi elmeháborodott ember nem lehet!
Úgy véljük, hogy társadalmi rendszerünkben kell keresni az okokat! Ebben a deviáns, magából kifordult, a gyengébbeket út szélén hagyó, embertelen rendszerben. Amely a leszakadók számára még az esélyt sem kinálja fel a talpon maradásra. Amely rendszer csak a kilátástalanság érzését generálni képes az elesettek irányába. Amely rendszer a társadalmi szolidaritás alapvető elemeit sem hordozza magán.
Amely rendszer szerint mindenki annyit ér, amennyije van!
Ha semmid sincs, vagy csak kevesed van!-nem érsz semmit! Nem vagy senki! Szemét vagy, egy eldobandó-eltaposandó kis senki! Egy fölösleges kolonc! Mindegy hogy öreg vagy vagy fiatal, mércéd a vagyonod!
Magyarország hihetetlenül komoly bajban van! Magyarországon-a fenti mérce szerint-négymillió ember nem ér semmit!
Magyarországon évente mintegy 3800 ember lesz öngyilkos! Ennek az Istenverte-embertelen rendszernek az ideje alatt legkevesebb 87 000 ember vetett véget életének önkezével!
Ha most ez a 87 000 feltámadhatna! És úgy gondolná, hogy inkább az ok elpusztitásával oldaná meg a problémáját!
Rendszerváltás ótai politikai elitünk óriási szerencséje, hogy feltámadás nincs! (Legalábbis egyhamar még nem lesz!)
DE ITT VAN EZ A NÉGYMILLIÓ! HA MI NÉGYMILLIÓAN ÚGY DÖNTÜNK…!
NA! AKKOR LESZ FELTÁMADÁS! MAGYAR! MAGYAR FELTÁMADÁS!
Nem az öngyilkosság a megoldás!


http://balrad.wordpress.com/2013/08/05/ne-ongyilkolj-magyar/