2013. március 13., szerda

Pénzügyi szuperrendőrséget készül létrehozni Ukrajna

Csaknem korlátlan hatalommal felruházott, közvetlenül Viktor Janukovics elnök alá rendelt pénzügyi rendőrséget készül létrehozni az ukrán vezetőség.

A Kommerszant-Ukrajina című lap írása szerint az ötlet a kormány legnagyobb befolyással bíró tagjától, Szerhij Arbuzov első miniszterelnök-helyettestől származik.

Az új szerv feladata elsősorban a költségvetésből finanszírozott vállalatok ellenőrzése és a korrupció elleni küzdelem lenne. A testületbe tömörítenék a belügyminisztérium, az ukrán titkosszolgálat (SZBU), a vámőrség és az adórendőrség gazdasági bűnügyekkel foglalkozó részlegeit.

Az új pénzügyi "szuperrendőrség" munkatársainak a készülő törvénytervezet szerint joguk lesz a nap bármely szakában házkutatást tartani nemcsak cégeknél, hanem magánszemélyek lakásában is. Bírósági vagy ügyészségi határozat nélkül 24 órára bárkit őrizetbe vehetnek.

A pénzügyi rendőrség tagjainak joguk lesz fizikai erőszakot, gumibotot, gázspray-t, sőt akár lőfegyvert is használni.

A széles körű jogkörök mellett szociális juttatásokban is részesülnének, azaz kapnának egyebek mellett szolgálati lakást, amelyben ott lakhatna a munkatárs halála után is a család, továbbá kompenzációként megkapnák az elhunyt tízévi fizetését is.
http://kulfold.ma...place=srss

Páncélosok az amerikai utcákra

Többször írtuk már, hogy a felfordulás csúcspontja, melyet a már megkezdődött nyugati bomlás elér, az Egyesült Államok lesz. Amikor ott is elkezdődik a nagy "móka", akkor jön el a világszabadságharc kezdete. Addig csak helyi fellángolások lehetnek.
Azt, hogy merre is halad az USA, jelezte sok olyan információ, melyeket megosztottunk az olvasókkal. Kezdve az amerikai műanyag koporsóhegyektől, a kész koncentrációs táborokon és a speciális roncsoló lőszereken át, a politikai folyamatokig. Most itt egy újabb bizonyítéka annak, hogy mire is készül az amerikai állam. Az amerikai rendőrség 2700 városi használatra alkalmas páncélost rendelt. Kihangsúlyozzuk, hogy nem páncélozott terepjárókról van szó, a tender kifejezettet TANK szót ír. A tender kiírása szerint, a megrendelendő jármű páncélozott legyen, 6 fegyveres személy szállítását tudja elvégezni, és lövegtoronnyal rendelkezzen.
Ezek mellett 30 000 (!) darab pilóta nélküli repülőt különböző mértekeben, a legkisebbektől a legnagyobbakig, melyek már komoly fegyverzet és rakéták szállítására is alkalmasak lehetnek. E mellett megrendeltek 2 milliárd darab lőszert. Vajon mire készül az amerikai rendőrség ekkora arzenállal? Mivel a terrorizmus a nullával egyenlő, azt nem mondhatja senki, hogy a mindennapos terrortámadások leverésére.
Aki tudja mit jelent ekkora haderő megrendelése, és azt is tudja, hogy a rendőrség ezeket a saját területén fogja használni, az nagyjából tudja mit jelent ez.
Hídfő.net

Mi a titka? A 70 éves nő aki 30 -nak néz ki!

Oroszország a BRICS befolyásának növelését javasolja

Oroszország azt javasolja, hogy erősítsék meg a BRICS informális klub globális befolyását, amelyhez rajta kívül tartozik Brazília, India, Kína és Dél-Afrika. A kezdeményezést az orosz szakértők beszámolójában fogalmazták meg, amelyet a BRICS csúcstalálkozójára készítettek. A csúcsértekezletre március 26-án – 27-én kerül sor a dél-afrikai Durban-ban.

A szakértők szükségesnek tartják a BRICS állandó titkárságának létrehozását. Először az virtuális lehet, majd pedig teljes formátumú. Tavaly India javasolta a Fejlesztési Bank létrehozását. A beszámoló továbbfejleszti a kezdeményezést, és javasolja, hogy a bank székhelye Moszkvában legyen, alaptőkéje 50 milliárd dollár.

Tavaly tavasszal a New Delhi-ben megtartott csúcstalálkozón úgy döntöttek, hogy a partnerek közötti kereskedelmi és egyéb elszámolásokat nem dollárban, hanem nemzeti valutában végeznek majd. Ehhez az orosz szakértők javasolják a Nemzetközi Elszámolási Bank létrehozását, hogy megvédjék a BRICS-tagok gazdaságát a dollár éles ingadozásától és a „deviza háborúktól”. Megfogalmaztak egy másik kezdeményezést is: a 240 milliárd dolláros válságkezelő alap létrehozását.

Az orosz kezdeményezések lényege: az integráció megerősítése, vélik a szakértők. Az is javasolják, hogy a gazdasági integrációt bővítsék a biztonsági problémák közös megoldásával. Ide tartozik, többek között, tömegpusztító fegyverek elterjedése, a számítógépes bűnözés, a kábítószer-kereskedelem és a kalózkodás elleni küzdelem.

A szakértői beszámoló felhívja a figyelmet a BRICS-en belüli ellentmondásokra. A beszámoló szerzői késleltetett aknáknak nevezik Kína és India közötti területi vitákat, a nyersanyagok-forrásokért folytatott versenyt, kereskedelmi konfliktusokat, és azokat a különbségeket, amelyek az éghajlatváltozás problémája terén tapasztalhatók. A beszámoló szerzői azonban nem kételkednek benne, hogy Moszkva képes „semlegesíteni” ezeket az aknákat. Tekintélyének köszönhetően Oroszország ösztönözheti a BRICS-beli partnereit arra, hogy számolják fel a súrlódásokat, véli Joszif Gyiszkin politológus:

Oroszország partnerei kívánják, hogy az aktív állást foglaljon a gazdasági és külpolitikai kérdésekben. A kérdés most az, hogy milyen mértékben felelnek meg Oroszország javaslatai ezeknek az igényeknek.
Szakértők rámutatnak, hogy a Nyugat geopolitikai riválisát látja a BRICS-országokban. Ezért mindent megtesz, hogy az ötök ne erősítsék meg pozícióikat a nemzetközi porondon. Az orosz szakértők dokumentuma javasolja, hogy akadályozzuk meg ezt a helyzetet. A beszámoló Oroszország nemzeti stratégiája alapját képezi majd a BRICS keretein belül.
Oroszország Hangja

Két héttel előre hozzák az EP-választást?

Két héttel, június elejéről május végére hozná előre az európai parlamenti választásokat az a javaslat, amelyet kedden fogadott el a Coreper, a tagállamok állandó képviselőiből, lényegében uniós nagyköveteiből álló testület.

Az Európai Unió Tanácsának közleménye hangsúlyozza, hogy a döntést még a miniszterek tanácsának formálisan is el kell fogadnia, ráadásul egyhangúlag. Közben az Európai Bizottság kedden elfogadta azt az ajánlást, amelynek értelmében a pártoknak az EP-választásokon világossá kellene tenniük, melyik európai pártcsaládhoz tartoznak, és kit jelölnének az Európai Bizottság elnökének.

A tanács közleménye azzal indokolja a döntést, hogy a tagállamok azt szeretnék, hogy optimálisak legyenek az EP-választások feltételei, ezáltal pedig az EP nagyobb legitimitással rendelkezzen. Az eredeti szabályok szerint ugyanis június 5. és 8. között kellett volna megtartani az EP-választásokat, ez pünkösd hétvégére esett volna. Az Európai Parlament is azért kérte a voksolás előbbre hozatalát, mert így várhatóan többen mennek majd el szavazni, mint pünkösdkor, amikor inkább szabadságra mennek az emberek, mint választani. A tanács közleménye emlékeztet rá, hogy nem példa nélküli, hogy az EP-választást az eredetileg előírtnál korábban tartják, így történt 1984-ben és 1989-ben is.
Közben az Európai Bizottság kedden elfogadta azt az ajánlást, amelynek értelmében a pártoknak az EP-választásokon világossá kellene tenniük, melyik európai pártcsaládhoz tartoznak, és kit jelölnének az Európai Bizottság elnökének. A bizottság közleménye szerint a javaslat célja, hogy a választók tájékozottabbak lehessenek azzal kapcsolatban, hogy mi is forog kockán az EP-választáson. Ezzel a bizottság fokozottabb társadalmi vitát szeretne beindítani az európai kérdésekről és a választókat is részvételre szeretné ösztönözni. A brüsszeli testület emellett azt kéri a tagállamoktól, hogy az EP-választást az egész Európai Unióban ugyanazon a napon tartsák meg.
MNO

2013. március 12., kedd

A zászlóözön margójára

Napjainkban egyre több önkormányzat és közintézmény homlokzatán tűnik fel a székely lobogó. Az előzményeket, ha máshonnan nem is, a médiából biztosan ismerik, így ezzel foglalkozni, most nem szeretnék, sem pedig kronológiai sorrendbe állítani a történéseket.
Egy kérdésre azonban senki nem keresi a választ, és ez hatványozottan igaz az úgynevezett nemzeti körökre. Ez pedig az idő! Miért most?
Azzal illik tisztában lenni, hogy az önkormányzatokra azért kerülhet ki a zászló, mert a jelenleg regnáló Fidesz kormány, és természetesen a mögötte húzódó szabadkőműves páholyok erre „áldásukat” adták, pontosabban fogalmazva jelenleg ez áll az érdekükben. A jelenlegi pártok közvetve, vagy közvetetten az úgynevezett rendszerváltás idején gyökereznek, így tehát jogos a kérdés, hogy miért nem akkor kezdtek el aggódni Székelyföld autonómiájáért. Ha visszapörgetjük az idő kerekét, akkor azt sem szabad elfeledni, hogy a Fidesz 1990-ben még kirohant a Parlamentből, amikor trianoni megemlékezés lett volna napirenden.
Nos, tudom, hogy az emberek feledékenyek, de ennyire?
Érdemes azonban kirakni a mozaikot, mert a mai világban semmi nem az, aminek látszik. Kezdjük talán a tavalyi évben nagy port kavart magyar-izraeli barátságos labdarúgó mérkőzéssel, ahol a zsidóknak egy gólos vereséggel kellett elhagyniuk kiszemelt új hazájukat. A fordulat csak ezután következett, ugyanis zokon vették, hogy lezsidózták, és elküldték a szurkolók „táborozni” őket. Nos, aki járt már focimeccsen, az tudja, hogy a szurkolás közben fűt-fát kiabálnak egymásnak, mégsem kell olyan retorziókkal számolni, mint esetünkben. De legyünk biztosak benne, hogy ez így volt eltervezve. Azt mindenki tudhatta, hogy a radikális tábor ki fog menni a meccsre, és elküldi a zsidókat oda, ahová valók.
Nem kellett túl sokat várni a FIFA döntésére, mely minden bizonnyal „közel-keleti” ráhatásra született meg. Magyarországnak a következő vb-selejtező mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania, ami teljesen „véletlenül” pont a Románia elleni. Ez már önmagában is elegendő ahhoz, hogy a két ország között feszültség generálódjon, amit a Jobbik úgy igyekszik megoldani, hogy olajat önt a tűzre. Politikai érdekből, a stadion elé hívja a szurkolókat, és a szimpatizánsait. Ezzel addig nem is lesz probléma, amíg néhány busznyi román drukker is erős késztetést érez arra, hogy ők is a stadion előtt szurkoljanak, mert azt hiszem, abból semmi jó nem fog származni.
Nem sokra rá, pedig beindult a székely zászló „háború”. Azt, hogy hogyan is kezdődött, szintén nem ennek a cikknek a témája, de a folytatás, az mindenképp megér néhány gondolatot. Miután Martonyi János szolidaritást vállalt a székelyekkel, gyakorlatilag rohamtempóban elkezdődött a zászlók kirakása. Volt olyan település, ahol még a község zászlaját is levették, és helyébe rakták a székely lobogót.
Románia élesen bírálta a kialakult helyzetet, és válaszokat követelt hazánktól. Martonyi nemrég kint járt Bukarestben, ahol a zászlóval kapcsolatban is tárgyalt a két fél. A találkozótól a két ország közötti feszült viszony enyhülését várják.
Azzal mindenképp tisztában kell lenni, hogy külügyminiszterünk is akolbeli, aki már a pártállami időkben is fontos szerepet játszott a politikában. Ha valamit nem támogatott a hazai és nemzetközi cionizmus, az a székely, felvidéki, délvidéki, vagy bármilyen autonómiát, egyáltalán bármit, ami a Trianon előtti Kárpát-medence egységet idézné. Hogyan is lehetne, amikor ezek a cionista férgek darabolták fel az országot.
Nos, két oka lehet ennek a hirtelen „nemzeti” köntösnek, és a székely autonómia melletti markáns kiállásnak. Az egyik, hogy a focimeccs és a „zászlóháború” kapcsán megpróbálják összeugrasztani a két népet, amiből természetesen hasznot tudnak kovácsolni.
A másik talán kézenfekvőbb megoldás, hogy Székelyföld megkapja az autonómiát, ami precedens értékű lehet a felvidéki, délvidéki, valamint kárpátaljai magyarok számára. Ezzel két legyet is ütnek egy csapásra, egyrészt befogják a politikában még bízó radikálisok száját, előkészítik a terepet a betelepülő zsidók számára, és ami talán a legfontosabb, hogy a Fidesz ezzel a lépéssel bebetonozza magát a hatalomba a külhoni szavazatok jóvoltából.
Mielőtt bárki azzal vádolna meg, hogy nem szeretném, ha Székelyföld autonómiát kapna, erről szó nincs, azonban nem mindegy milyen áron, és ki kínálja azt fel. Zsidóval üzletet kötni amúgy sem érdemes, mert arra csak ráfaragunk.
A legszomorúbb az egészben az, hogy politikai érdekből ismét felhasználják a székely népet, mint már megannyiszor a történelem viharaiban.
Horváth László

Az EU és a „jéghegy” katasztrófája

Mára az EU, az eurozóna, a süllyedő Titanichoz hasonlatos leginkább, mely egy alattomos jéghegynek ütközött, minden irányban billeg, – mostanság leginkább hátra – és a nagy billegéstől pedig lassan mindenki tengeri beteg lett. A víz is be-beömlik a repedéseken, és elkezdett merülni, bár ezt még nem mindenki látja.
Majd, ha a nyakáig ér a dermesztő hideg víz.
A jéghegy nem más, mint a cionista bankoligarchia, mely alattomosan, láthatatlanul irányítja az eseményeket.
Németországban létrehozzák „Alternatíva Németország számára” nevű pártot, programjának főpontja: az ország kilépése az euróövezetből. A németek negyede mutat érdeklődést arra, hogy visszatérjenek a német márkához, melyet a Daily Express 2011-es információja szerint újranyomtatták, tehát csak a visszavezetésre vár.
Németországban még 2012-ben is fizethettünk régi márkával és a váltópénzével, a pfenniggel, sőt a Deutsche Telekom németországi utcai telefonfülkéinek 90 százaléka még most is elfogadja a márka és a pfennig-érméket! Németország-szerte havonta körülbelül százötvenezer márka kerül a C&A kasszáiba. A németek ragaszkodását a márkához, mi sem mutatja jobban, mint hogy 2011-ben még mindig 13 milliárd német márkát nem váltottak be.
Nem csak a mi meglátásunk szerint, sem az EU, sem az euró nem szolgálja annak a Németország érdekét, mely a legfőbb húzó országa az uniónak.
Egy felmérés szerint az öt bevont öt európai állam (Görögország, Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország) lakosságának 55 százaléka helyeselné, ha népszavazás lenne a jelenleg használt közös valuta sorsáról. A németekben és az olaszokban fogalmazódik meg a legtöbb kétely náluk, 43 százaléknyian búcsút vennének az eurótól.
EU_taállamokA franciák is függetlenségre vágynak, no meg az import cigány bűnözőkből is elegük lett. Le Pen attól tart ugyanis, ha a románokra és bolgárokra is érvényes lesz az Európán belüli szabad mozgás, akkor a már jelenleg is tarthatatlan cigányprobléma meg fog sokszorozódni. Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke Franciaországnak az Európai Unióból való kilépéséről szeretne 2014 januárjában népszavazást rendezni. Azt mondta arra kérnek majd mindenkit, hogy az Európai Unióból való kilépésre szavazzon, feltéve, ha addig a kormánynak sikerül elérnie a négy minimális reformot, a nemzeti valutákhoz való visszatérést, a schengeni övezet megszüntetését, a gazdasági patriotizmus engedélyezését és a nemzeti jog elsőbbségét az európai joghoz képest. Le Pen azonban nincs egyedül ezzel az elképzelésével, mert még 2011-ben Sárközy is azt hangoztatta, hogy Franciaország egy új európai szerződésért küzd (Németországgal), amellyel újraalapítja és újragondolja Európa működését. Több szolidaritás, több felelősségvállalást sürgetett az emberek előtt egy valódi gazdasági kormányzással. Európa újraalapítása nem azt jelenti, hogy elindultunk az államok felettiség felé.
Mivel Németország után Franciaország a második húzó erő az EU-ban, ezért Sárközy anno joggal mondhatta, ha Németország és Franciaország egységes, akkor egész Európa egységes és erős. Ha Franciaország és Németország széthúz, egész Európa széthúz és meggyengül.
A harmadik erősségnek számító Nagy-Britannia sem túl elégedett.
A brit lakosság körében David Cameron szerint minden eddiginél nagyobb a kiábrándultság az EU-val szemben. A cél az, hogy Nagy-Britannia egy olyan Európai Unió tagja legyen, amelynek központi eleme az egységes piac, és amelyben az egyes tagállamok kormányai elsősorban saját nemzeti parlamentjeiknek tartoznak beszámolással. A legnagyobb veszélyt az EU fennmaradására nem a változtatásokat sürgetők jelentik, hanem azok, akik ezt eretnekségként bélyegzik meg. Hosszú történelme során Európa már megtapasztalhatta, hogy vannak olyan eretnekek, akikről kiderült, hogy igazuk van – mondta ugyanő. Hozzátéve, hogy a brit választók megítélése szerint az Európai Unió által célba vett politikai integráció már messze túlmegy azon szinten, amelyben még jól éreznék magukat. 2012-ben egy közvélemény-kutatás során azt a kérdést tették fel, hogy miképp voksolnának az EU-ból való kiválásra, a válaszadók 51 százaléka kilépne, 15 százalékuk pedig nem tudja.
EU_tagállamokAz EU-ból való kilépés épp így joggal megfogalmazódott a görögöknél is, nálunk is. Az EU-ban a “PIGS” (Portugália, Írország, Görögország és Spanyolország) országokkal kapcsolatban külön is foglalkoztak az esetleges kilépés vagy kizárás következményeivel.
A törökök sem erőltetik nagyon az EU-ba való belépést 1987-ben nyújtottak be kérelmet, és 2005 óta tárgyalgatnak róla, ahogyan, több európai ország sem lépett be. Svájc például leállította a tárgyalásait az EU-val, mivel népszavazáson elutasították a svájciak, Norvégiában szintén népszavazással akadályozta meg a nép – kétszer is – , Grönland, mihelyst autonómiát kapott a dánoktól, máris távozott az EU-ból, Andorrának szándékában áll, de felvételi kérelmet azóta sem adott be. Aztán meg vannak még jelölt országok, és olyanok is akik be sem adták a kérelmüket.
De lássuk be az egyre inkább elhatalmasodó EU vezetés csak kolonc a legtöbb ország nyakán.
Zöld_foki_szigetek_Marokko_IzraelUgyanakkor némely más Európától igen csak távol eső országok, mint a Zöld-foki szigetek, Marokkó is szerettek volna EU-tagságáért folyamodni, de őket azzal utasították el, hogy nem európai ország.
No és ne feledkezzünk el ama bizonyos “jéghegy” terrorállamáról, Izraelről sem, amely voltaképpen már nem csak hogy betette a kezét-lábát, de irányít is.
2010-ben Liberman Budapesti látogatása során úgy vélte Izraelnek mindenképpen az Európai Unió teljes jogú tagjává kell válnia. Eme látogatásán a (be)fogadó felek, Balázs Péter, Bajnai Gordon, Orbán Viktor és a magyarországi zsidó vezetők tárgyaltak vele, nyilván támogatásukról biztosították eme cionista zsidó törekvést. A megbeszéléseken Liberman rendíthetetlenül azt hangoztatta, hogy a Palesztina és Izrael megoldás hiányáért a palesztinok a felelősek. Hosszan sorolta, hogy a múltban mennyi engedmény tettek, hány megállapodást írtak alá, s minden erőfeszítés bukásáért a palesztinokat tette felelőssé. Szerinte a nemzetközi közösség hibát követ el azzal, hogy megpróbálja a békét ráerőltetni. Majd utasította partnereit, mondván, Magyarországtól, úgyis mint az EU jövendő soros elnökétől előítéletek nélküli, kiegyensúlyozott megközelítést vár. És még sok egyébről is esett szó, de azokkal most nem foglalkozunk. Amúgy e kérdéshez csak annyit teszünk hozzá az igazság kedvéért, hogy csak a Jobbik nem szavazta meg az EU és Izrael közötti társulást az Országgyűlésben. Az pedig senkit nem zavart, hogy ahogyan Afrika, úgy a Közel-Kelet sem tartozik Európához. Igaz, nem ez az egyetlen dolog, ami nem zavar senkit az országgyűlésben, no meg az EU-ban sem.
Szász Gerda