2012. január 9., hétfő

20 milliárd EURO

A kormány 20 milliárd euró nagyságrendű IMF kölcsönfelvételre készül. Ez 20 x 320 milliárd forint, azaz 6.400 milliárd forint, mely a duplája a magánnyugdíj-pénztárak pár hónapja államosított vagyonának (aminek már csak a hűlt helye van meg). A 6.400 milliárd forintos új kölcsönfelvétel azt jelenti, hogy minden magyar állampolgár adóssága 640.000 forinttal megnövekszik, és így az egy főre eső adósság meghaladja a 4 millió forintot, melynek a kamatai is évi 400.000 forint körüli összeget jelentenek. Az eddig felvett kölcsönök visszafizetése sem lenne lehetséges az új kölcsön felvétele nélkül, így egy olyan adósság-spirálba kerültünk, melyből nincs kivezető út. Mert ha az eddigi adósságainkat sem tudtuk törleszteni, akkor miből tudnánk a megemelkedett adósságunkat? Újabb kölcsönökből? Ki és mekkora kamatra ad kölcsönt egy olyan országnak, melynek nincs fedezete és a - zsidó szóval fogalmazva - 'bóvli' kategóriába sorolták a gazdasági elemzők? A kölcsönadóknak nincs kidobni való pénzük, ezért annak, aki valamilyen fedezetet nem tud felkínálni, kölcsönt nem adnak. Milyen fedezetről lehet szó hazánk esetében? Állami vagyon nincs, az adókból, illetékekből, büntetésekből befolyó összegek az eddigi kölcsönök törlesztésére sem voltak elégségesek, mert az állam működésének biztosítása is egyre nagyobb összegekbe kerül, és nincsenek új értékteremtő létesítmények. Magyarország egyetlen megmaradt kölcsönfedezete a föld.
A kölcsöntárgyalások nyilvánosságra hozott részletei mindennek nevezhetőek, csak valóságosnak nem. Porhintés a tömegek szemébe, de a lényeges kérdéseket hétpecsétes titokként elzárják még a bennfentesek elöl is. Ennek ellenére aki egy cseppnyi logikai érzékkel rendelkezik, pontosan ki tudja számítani a lehetséges kölcsönszerződés feltételeit. Már csak azért is, mert olyan szűk kényszerpályán mozog a kormány, ami nem tesz lehetővé többféle kombinációt és megoldást. A kormány a kölcsönfelvételek során most először tanúsított némi ellenállást a kölcsönadók elvárásaival szemben. Harminc év alatt. Mi lehet ennek az oka? Nyilván olyanok az elvárások, melyeket az Orbán kormány nem akar teljesíteni, vagy legalább egy enyhébb formában akar elfogadni. Mi lehet ez az elvárás?
Más nem lehet, csak az utolsó nemzeti vagyonunkra, a földünkre terhelése a kölcsönöknek. A magyar föld döntő többsége magántulajdonban van, ezért csak olyan műveletek során lehet megszerezni, melyek rendkívül erkölcstelenek, és ezért érthető a kormány ellenállása az IMF elvárásokkal szemben. Ha a magyar gazdáktól megvonják a földalapú és más támogatásokat, ráadásul hasonló nagyságrendű vagyonadókat vetnek ki rájuk, óriási földterületek kerülnek ki a szabadpiacra, és nyomott árakon felvásárlóhatóak lesznek. A felvett kölcsönök törlesztéseiből és kamataiból ezeket felvásárolva a teljes nemzeti vagyon lényegében idegenek kezébe került. Bevégeztetett.
Ez logikai következtetés, még nem bizonyítható művelet. A körülmények viszont minden vonatkozásban alátámasztják ezt az elképzelést. Az ország elleni pénzügyi machinációk, a bóvli kategóriába sorolás, az államcsőd réme, a kormány ellenállása, a liberálisok (neo-cionbolsevisták) szervezett támadása a kormány ellen (célja a kölcsönfelvétel kierőszakolása) és sok más tényező teljes mértékben beilleszthető az alapelképzelésbe. A kormány ellenállása megtörik, ha nem érzi maga mögött a többség támogatását. Nem a hazafiasság, vagy az igazságérzet vezérli a kormányt, hanem a hiúsága. Nem akar az ország kiárusítójaként bekerülni a történelembe. De ebben az esetben teljesen lényegtelen az indok, az eredmény számít.
Ezért a hazafias gondolkodású magyarok semmilyen vonatkozásban ne azonosuljanak a neo-cionbolsevisták machinációival, ítéljék el az IMF-rokonszenv tüntetéseiket, ne hallgassanak a primitív populista hazugságaikra. Eljött az az idő, mikor mindenkinek felelősségteljes döntéseket kell hoznia, és tudomásul kell vennie, hogy rajtunk múlik minden és cselekedni kell. Amíg nem késő.
Kassai Ferenc


Az unió és az IMF Janus-arca

2008 őszén leállt hazánk finanszírozása, beállt a csőd. Ez előtt évekig a pénzpiac a magyar állam finanszírozásán rekordméretű profitot ért el. A csőd miatt azonban a hazánkban tevékeny nemzetközi pénzügyi közösséget hatalmas kár érhette volna az IMF és az Európai Unió kettős, gigantikus kölcsöne nélkül, amit a kérelmező kormány néhány nap alatt megkapott.

A pénzhez pedig a szokásos megszorítási recept is járt.

A pénzügyi egyensúly helyreállításában a kormány a választások után nem a hagyományos megszorítások útját választotta, hanem a két évtizede szinte adóteher nélkül működő, alapvetően külföldi, nem termelő szektorokat vonta be a közteherviselésbe.

Csekély (a GDP egy százaléka alatti) újraelosztást hajtott végre a hazai jövedelmeken, a megtermelt jövedelemből a korábbinál több maradt hazánkban.

A gazdaság makroszámaiban látványos javulás állt be. A költségvetés éves hiánya a rendszerváltás óta először került három százalék alá, a külkereskedelem rekordméretű devizatöbbletet termel, annyit, hogy még a fizetési mérleg is többletet mutat. Ez azt jelenti, hogy a kamatok kifizetése után is marad pénz a kasszában. Több idegen devizát adnak el a magyar gazdaság rendeltetésszerű működtetői, mint amennyit vásárolnak. Emiatt a forintnak erősödnie kellene. A jegybanknak minden eddigit meghaladó, harmincnyolcmilliárd euró tartaléka van.

A forint erősödés helyett mégis gyengül.

Miniszterelnökünk sorra kapja a szigorú kritikákat, újabban aggódó leveleket is, hol az unió vezetőitől, hol meg az Egyesült Államok külügyminiszterétől. Szinte posztgraduális levelező képzésben részesítik. A leveleket forintgyengülés és a hazai adósság finanszírozásának drágítása követi. Az aggódók nem a változások lényegéről beszélnek, hanem szinte vezényszóra féltik a demokráciát azoktól a törvényektől, amelyeket a parlament az új típusú egyensúlypolitika megvalósításának érdekében hozott.

Féltik a demokráciát a modern (képviseleti) demokrácia erősen legitim letéteményesétől, a kétharmados parlamenttől. Attól a lehetőségtől meg napokig ájultan hevertek, hogy Görögországban egy, az ország sorsának kulcsfontosságú kérdésében (kiválás az euróövezetből) a nép – vagyis minden hatalom forrása – népszavazással dönthet. Görögországban már üzemel a demokrácia leghaladóbb válfaja, a „szakértői demokrácia”, amihez az urnákhoz sem kell már fáradni.

Amikor az egyensúly helyreállításához drasztikus megszorításokat foglaltak törvénybe hazánkban, amivel megkurtították a hazai jövedelmeket a külföldi részesedések javára, nem volt demokratikus kifogás, egy aggódó levél sem érkezett. Sem a Bokros-csomag, sem az egymást követő Gyurcsány- és Bajnai-csomagok után. Most meg sorozatban jönnek a kioktató, demokráciaféltő levelek. Akkor ugyan nemzetközi visszhang nélkül, de magyar családok milliói aggódtak a magyar demokráciáért, majd 2010-ben új demokráciát csináltak maguknak.

Az aggódó levelekkel mindig szinkronban érkeznek a „piacról” a fenyítések, leminősítések. Az a rossz látszat keletkezik, mintha a „piac” és a demokráciáért aggódók egy húron pendülnének. Mintha az unió és az IMF is ezekkel az aggodalmakkal lenne tele ahelyett, hogy a szabályaiban rögzített feladatát végezné. Az uniós tagságért a másfél évtizedes felkészülés során hazánk gigászi áldozatokat vállalt, amikor kialakította a deregulált piaci működést. Nemcsak több százmilliárd dollár értékű, nemzeti tulajdonú termelő vagyon vált köddé, de az állam és polgárai adóssága is az egekbe nőtt. A piacból nekünk már csak a munkaerő-kínálat maradt, s az is korlátok közé szorult, mert másfél millió hely elveszett. Minden más piacunk a piacnyitás áldozata lett.

A csatlakozásunk utáni hét év azonban nem a várt felzárkózással, hanem további leszakadással járt. Ezt nyilván az Európai Bizottság elnöke is jól tudja. Ő mégis azért aggódik, hogy a felzárkózáshoz szükséges jövedelmeket a parlament otthon tartja ahelyett, hogy továbbra is kiengedné az országból, növelve a leszakadást. Beszélni viszont nem erről beszél, hanem a demokráciát félti. Félti tőlünk a demokráciát, amit mi hoztunk létre, ami a mi érdekeinket kezdi végre szolgálni. Neki jobban tetszik az a demokrácia, ami növeli a lemaradásunkat, pedig a szervezetet, amit ő képvisel, ennek éppen az ellenkezőjére alapították a gyengébbek felzárkóztatására, az egész európai közösség érdekében. Mi ez, ha nem Janus-arcú viselkedés?

Az IMF esete még ennél is átlátszóbb. Ők is, mi is tudjuk, hogy hazánk megérdemelné a fair piaci finanszírozást. Lemondani a két évtizedes extrákról „a piac” nem hajlandó, ezért zsarol, ellenünk spekulál. Remek hazai támaszuk az ország jegybankja, kártékony monetáris politikájával.

A demokráciaféltő levelek fokozzák a piaci hangulatot, és az összejátszás látszatát keltik. A jegybank függetlenségéért kiváltképpen aggódnak, de elfelejtik, hogy a jegybanknak a kormány gazdaságpolitikájának támogatása is kötelessége, független intézményként. Most pedig ennek éppen az ellenkezőjét teszi, de emiatt sem aggódnak a levélírók. A kormány a piaci zsarolás ellen kér védelmet, amikor feltételek nélküli elővigyázatossági megállapodást akar. Az IMF válasza, hogy rendben, de legyen ez a megállapodás feltételekhez kapcsolva, vagyis az IMF ellenőrizze minden negyedévben, hogy „teljesítettétek-e” az ukázt.

Az IMF nem üzen mást, mint hogy megvéd minket a spekulációtól, ha mindent visszaadunk nekik, amiért ellenünk spekulálnak. Ezért viszont nincs védelemre szükségünk. Keserűen kell megállapítani, hogy a két szervezet Janus-arcú viselkedése nem véletlen, hiszen vezetői szinteken építkeztek olyan „piaci” szereplőkkel, akik az Európát pusztulással fenyegető, shortoló válságot elindították, és azon csillagászati összegeket kerestek. Az IMF tagországainak kormányai pedig ezt tűrik, és nem tesznek ellene semmit.
Boros Imre 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése