2012. január 19., csütörtök

A S&P görög államcsőddel számol

A Standard and Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő intézet előrejelzése szerint Görögország a közeljövőben fizetésképtelenné válik. "A görög államcsőd nemsokára bekövetkezik" mondta Moritz Kraemer, az S&P európai ügynökségének vezetője hétfőn a Bloomberg televíziónak adott interjújában. "Nem mondhatom, hogy a jelenlegi tárgyalások a probléma megoldásával végződnének".
"Rengeteg spekuláció látott napvilágot és egy irányítatlan államcsődnek más országokra nézve is lennének következményei. Úgy hiszem, a törvényhozók ezt el akarják kerülni... de ez a játszma még mindig zajlik."
Az EU és az IMF eddig két "mentőcsomagot" adott Görögországnak újabb megszorító intézkedésekért, a bérek és nyugdíjak csökkentéséért, az adók növeléséért, és a nyugdíjrendszer az általuk előírtak szerinti átalakításáért cserébe. Úgy tűnik azonban, hogy a görög államcsőd nagyon is irányított lesz (az unió vezetésének célja a görög államcsőd, hogy ezzel más folyamatokat irányítás alatt tarthasson) mivel a februári görög fizetésképtelenséget már egy éve előre jelezték, az azóta zajló tárgyalások pedig semmilyen eredményhez nem vezettek abba az irányba, ami a görög államcsődöt megakadályozhatná, vagy akár a bekövetkeztét késleltethetné.
Miközben a megszorító intézkedések egy teljes évet adtak a görög költségvetésnek, a bérek csökkenése a vásárlóerő csökkenésével sokkal nagyobb károkat okozott a görög gazdaságnak, mint amennyit segítettek az állami költségvetésen.
Az Európai Unió és az európai gazdasági térség most a szakadék szélén táncol, két lehetőség közül az egyik nemsokára megtörténhet:
Ha a tagállamok irányított államcsődjeinek láncolata fog bekövetkezni, az Európai Unió tagállamai a gazdasági helyzetre hivatkozva hivatalosan is egy központosított európai kormányzat felügyelete alá kerülhetnek. Ha a tagállamok irányítatlan államcsődjeinek láncolata fog bekövetkezni, vagyis a folyamat kicsúszik az irányítás alól, abban az esetben felbomlik az eurózóna és megbomlik az Európai Unió területi egysége.
Az Európai Unió tagállamai közül Görögország államadóssága a legnagyobb, azt követően Portugália, Olaszország, Írország és Spanyolország gazdasága a legveszélyeztetettebb - de ha az Orbán-kormány megcsinálja az államcsődöt, Magyarország is könnyen az IMF "szakértői kormányának" karmaiba kerülhet.
Molnár István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése