2012. április 1., vasárnap

Törökország választás előtt áll

A szíriai terroristák felfegyverzésére történő felhívások egyre hangosabbak, Szaúd-Arábiával az élen, ugyanis az arab állam nemrég bejelentette, hogy a szíriai lázadók felfegyverzése "kötelesség". Nem véletlenül hangzott el ez a felhívás, amely a nagyhatalmi támogatást hivatott kifejezni éppen akkor, mikor a szíriai terroristák a szomszédos országoknál lobbiznak, hogy engedjék át a Szíriába tartó fegyverszállítmányokat. Hillary Clinton is ma jelentette be, hogy nemsokára "a legkiemelkedőbb arab és nyugati tisztviselők" fognak határozni azügyben, hogyan lépjenek fel az Asszád-kormánnyal szemben. Ez az ígéret a látszat kedvéért több humanitárius jellegű segélyt is tartalmaz, de a lényeg a szomszédos országok állandó, nagyhatalmi nyomás alatt tartása. Azon kívül ne legyenek illúzióink - ahogy a szaúdi felhívás is egyértelműsíti, azok a humanitárius szállítmányok nem csak takarókat és gyógyszereket tartalmaznak. Ahogy a szaúdi külügyminiszter fogalmazott a Clintonnal történő találkozón, a szíriai ellenzék "nem tudja megvédeni magát, csak fegyverekkel".
A felhívás természetesen a Törökországban 70 ország részvételével zajló "Szíria barátai" találkozón is elhangzott.
Hillary Clinton azt követően egyesével konzultációt tartott valamennyi öböl-menti állam küldötteivel, hogy a felszólítást kellőképpen nyomatékosítani tudja. Mint az USA régi szövetségese, Szaúd-Arábia is kifejezte egyetértését abban, hogy Asszád nem tudja megakadályozni a vérontást (amit a nyugati államok arab szövetségeseikkel közösen kiviteleznek), ezért az Arab Liga küldötteinek meg kell határoznia egy határidőt, amin túl az országnak "további következményekkel" kell számolnia. Clinton képmutató módon az általa lelövetett civileket sajnálta, és a még le nem lövetett civileket felszólította, hogy működjenek együtt a lázadókkal.
Mivel a szír haderő folyamatosan támadás alatt tartja és nem engedi újjászerveződni a "lázadókat", ezért a nyugati országoknak az a lehetőség maradt, hogy az általuk parancsba adott robbantásokra és merényletekre hivatkozva vonják kétségbe Asszád vezetői képességeit, mondván hogy nem tud rendet tenni.
A szaúdi külügyminiszter szerint az Asszád-kormány "emberiség elleni bűncselekményeket követ el", és a "Szíria barátai" találkozón lezajlott megbeszéléseket követően biztosak lehetünk abban, hogy az ilyen kijelentéseknek megfelelően a szír kormányra még nagyobb nemzetközi nyomás fog nehezedni - ami elsősorban Törökországot állítja választás elé.
Miközben Isztambul házigazdája volt a "Szíria barátai" találkozónak, az ország kétoldalról is nyomás alatt találja magát. Egyrészt a nyugati országok és arab szövetségeseik felől, másrészt az Asszád-rendszer részéről. Bár Törökország szolgál a találkozók helyszínéül, kiképzőközpontokat biztosít a szíriai terroristák számára, támogatja a "Szír Nemzeti Tanács" fedőszervezetet, a török belpolitikában egyre nagyobb feszültségeket okoz a Szíria ellen folytatott tevékenység. A török média erre csak rátesz egy lapáttal, ugyanis a főbb napilapok nyomás alatt tartják a kormányt és nem mulasztanak el egyetlen alkalmat sem arra, hogy kihangsúlyozzák, Szíria és Törökország közös történelemmel rendelkezik, és igazságtalan egy baráti ország elleni ilyen kemény fellépés, mellyel a török vezetés végleg elveszti becsületét.
Törökország és Szíria közt még mindig nagy jelentőségű gazdasági kapcsok állnak fenn, és a Katar, illetve Szaúd-Arábia általi sorozatos felhívások a szír rendszerváltásra a török gazdaságot is aláássák, így a belső ellenzéknek nem csak erkölcsi, hanem gazdasági alapjai is vannak a kormány Szíriával szemben folytatott politikájának kritizálására. Ennek a politikának gyengeségeit mutatja az is, hogy miközben Törökország néha még a nyugati kormányoknál is messzebb megy a Szíria elleni retorikában, a Szír Nemzeti Tanács szinte teljesen elvesztette támogatói bázisát, mivel a szervezet még a látszat szintjén sem képviseli a szír nép érdekeit, a nyugati felforgatókat és szír kollaboránsokat pedig a kormányerők szép sorban elfogják. Így a török kormány egy virtuális szervezetet támogat, már annak a látszatát sem tudják fenntartani, hogy nem a nyugatiak utasításai szerint politizálnak, hanem egy valós szír szervezetet támogatnak.
Még a Szír Nemzet Front egy képviselője, Kamal Labwani is kijelentette, hogy a szervezet ma már csak azokból áll, akik külföldön tartózkodnak, Szírián belül gyakorlatilag nincsenek is jelen. Elmondása szerint a szervezetből rengeteg liberális és egyéb aktivista kilépett, mivel egyre nő a Muszlim Testvériség befolyása, és ez több szinten is szakadást okozott. Gyakorlatilag egy a nyugatiak által létrehozott fedőszerv fölött átveszi az irányítást egy muszlim mozgalom, így a nyugatiak is csak vonakodva támogatják, a liberálisaik, jogvédőik pedig szép sorban kilépnek a szervezetből.
Miközben a Szír Nemzeti Tanács saját belső bomlasztásával küszködik, a török politika választás előtt áll, mivel Szíria képviseli számára a hidat az arab világ felé - ha ez a kapocs megszűnik, az a nyugatiak felé történő végleges állásfoglalás, és Törökországon hosszú időre eluralkodik a belpolitikai káosz, akár polgárháborús helyzet is elképzelhető. A helyzetet csak fokozza az a törésvonal, miszerint egyes politikusok szerint elkerülhetetlen a szír haderővel való nyílt összeütközés, mások azonban minden áron ennek elkerülésére törekednek, akár területi veszteség árán is. Szíria kérdése Törökország számára nem csak egy végső választás lesz, hanem egyre inkább saját területi egységét érintő kérdéssé válik.
Molnár István


Minden a "legnagyobb rendben"! A dél-európai, az afrikai és a közel-keleti tűzfészkek "szépen" termelik a híreket és az áldozatokat. Szíriában egy olyan választásra lenne szükség,amelynek időpontját és feltételeit jól határozzák meg. Fontos az, hogy az kerüljön hatalomra, akit a nép választ meg- így fogalmazott a török miniszterelnök, miközben az Amerikai Egyesült Államok egyre határozottabban vezet be szankciót azon országokkal szemben, amelyek nem csökkentik az iráni olaj exportálást. A Dél-Szudán, Jemen, Szíria, Nigéria és Észak-tengeren olajpiacokon keletkezett fennakadások ellenére, nem keletkezett olajhiány. A fogyasztó országok figyelme Irán helyett más olajtermelő országok felé terelődött. Az amerikai kongresszuson jóváhagyott törvény ismeretében Barack Obama amerikai elnöknek minden hatodik hónapban egyszer nyilatkozatot kell adnia, hogy vajon elegendő a kereslet-kínálat egyensúlya a piacokon, hogy lecsökkentsék az Iránból vásárolt olaj mennyiségét, bár a Kína és India iráni olajbehozatalról nem esik szó.

Valahogy nem hozott megoldást Kadhafi kiiktatása sem, nem enyhül a feszültség Líbiában.Az ország déli részében a Sebha város lakói és Tubu törzs tagjai között összecsapások zajlanak. Három napja tartanak. Halottak száma elérte a hetvent.Közel 150 személy pedig megsérült. A Nemzeti Átmeneti Tanács illetékeseitől arról értesülhetünk, hogy az összecsapások helyenként zajlanak és a tubu törzs illetékesei pedig azt állítják, hogy etnikai tisztogatást végeznek. Irak 22 év eltelete után hazigazdája az Arab Liga csúcstalálkozójának. Az Arab Liga tagállamai találkoznak ez alkalommal. Mint köztudott, Tunézia, Egyiptom, Líbia és Jemenben hatalomváltás történt az elmúlt évben.

Az Arab Liga iraki csúcstalálkozója középpontjában leginkább a szíriai válság áll. Az izraeli-palesztin kérdés, Jemen és Egyiptom jelenlegi helyzete is szóba kerül. Valószínűleg bosszantó lehet Izrael számára, hogy harapófogóba kerül. Ha Izrael megtámadná Iránt, akkor nagy katasztrófa lenne. Törökország nem támogat semmilyen katonai beavatkozást Iránnal szemben. Ezt közölte Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök Obama amerikai elnökkel is. Ali Hamanei ajatolláh, Irán legfelső vallási és politikai vezetője hangot adott annak, hogy Irán nem szándékozik nukleáris fegyvert előállítani és úgy fogalmazott, hogy az iszlám vallás elvei szerint nagy bűn a tömegpusztító fegyverek használata. Irán hajlandó visszatérni a tárgyalóasztalhoz, hogy nukleáris programjáról egyeztessen az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal.

Magyar vonzata ezeknek a híreknek, hogy Izrael látszólagos és júniusra ígért Irán elleni támadása izraeli menekülthullámot indít el a "korábban megbeszéltek szerint", az első iráni rakéták megérkezése után. A célországokat ismerjük...

Valahogy Görögországban sem akar haladni az "átalakulás". A demokrácia csődjének tekinthetjük azt, ami a görög parlamenti választásokkal kapcsolatban történik. Mint ismeretes, az adósságválság kikényszerítette megszorítások elfogadásának feltétele az volt, hogy a kormány lemond, ideiglenes kormány alakul és előrehozott parlamenti választásokat tartanak. Az ezzel kapcsolatos megállapodást megkötő két nagy párt már meg is egyezett abban, hogy ezeket a választásokat február 19-én megtartják. Alig közölték azonban ezt a dátumot, máris megszületett az új döntés: a választásokat áprilisra halasztják, de a dátumot nem határozták meg. Április itt van, de ez e sorok írásáig sem történt meg. A nemzetközi választási naptár még mindig csak annyit mond, hogy áprilisban, egyes lapok azonban már lehetséges időpontként májust emlegetik. Az igazság az, hogy a parlamenti demokrácia történetében most történik meg először, hogy egy biztos győzelemre számító ellenzéknek nem sürgős a hatalomra kerülés. Ez azért jelenti a parlamenti demokrácia csődjét, mert azt jelzi, hogy a parlamenti erők számára nem sürgős a hatalom megszerzése, mert nem sietnek vállalni azt a felelősséget, amit a választások megnyerése akaszt a nyakukba. Ez azért csőd, mert egyrészt az a természetes, hogy egy biztos választási győzelem előtt álló erő mindent megtesz az előrehozott választások kikényszerítésére, mert le akarja rövidíteni azt az időt, amely őt a hatalom megszerzésétől elválasztja. De milyen hatalomét?

Erre jó példa az itthon közelmúltban történt eset. A Fidesz annak idején mindent megtett a választások kikényszerítéséért, holott tudta, hogy neki is jobb ha a Bajnai-kormány viszi el a balhét. Szlovákiában pedig az Európai Unió által megkövetelt döntés elfogadásának feltétele lett a rendkívüli választások kiírása, amit aztán az addig ellenzéki párt fölényesen – az abszolút többség megszerzésével – meg is nyert. Párizsban egymillió ember tüntetett De Gaulle ellene, majd alig tíz napra rá egymillió mellette, mert közben Párizsban nem hordták ki a szemetet, így a franciáknak hirtelen elment a kedvük a forradalomtól. És De Gaulle nem volt valami nagy híve a parlamenti demokráciának. Az ország krónikus válságára leghatásosabb gyógyszernek azt tekintette, hogy a parlamenti rendszer helyébe az elnöki rendszert állította. A legfontosabb döntések meghozatalát pedig nem bízta a parlamenti vitákra, hanem népszavazásra vitte. (Benne legalább volt annyi karakánság, hogy a hatalmát tette minden népszavazás tétjévé, és lemondott, amikor az elsőt elveszítette.)
Ahogyan a Nouvel Observateur jellemezte a helyzetet: „A munkabérek csökkennek, az üzletek sorra bezárnak
- "a görög nép egy végeláthatatlan gazdasági és politikai válság elé néz.”. Sajnos ez vár mindenkire Európában, köszönhetően a korlátlan hatalmat "kiharcoló" EU vezetésnek, az IMF-nek a Világbanknak, az EKB-nak.és a Golmansachsnak, egyszóval a Bilderberg Groupnak.
Nem lusták a görögök – a bécsi Die Presse nemrég megírta, hogy dolgoznak annyit, mint a németek, sok más lap célzott arra, hogy nem üldögélnek többet uzójuk mellett, mint a franciák a borocskájuk mellett. Az pedig csak természetes, hogy mint a világ bármelyik népe, jobban szeretnének élni, pénzhez akarnak jutni, hisz ki vannak téve a fogyasztói társadalom szakadatlan bombázásának, állandóan azt látják, hogy egyesek milyen jól élnek. Kár lenne őket még azért is kárhoztatni, hogy fáj nekik minden megszorítás, tiltakoznak minden kiharcolt kedvezmény megvonása ellen. Ahogy lapjuk, a To Tima írta: „Ez alkalommal sorsunk a körülményektől függ,
Olyan eseményektől, amelyekért nem vagyunk felelősek, nem ellenőrizhetjük lefolyásukat, és nem vagyunk képesek befolyásolni őket.” Felelősek a politikusok, akik leépítették az ipart, és felelős a parlamenti demokrácia, mert felelőtlen ígérgetéssé teszi a politikát.

Dolgozzon nekik az apjuk "fityulája", és kimentem, hogy eltörjem az összes szerszám nyelét, de meggondoltam magam. Drága a nyél, mire megyek egy törött vasvillával, amikor egyben dárdának is használható?

Miközben az amerikai elnökválasztás látszólagos küzdelmei zajlanak, csend van a katonai megszállások területén. Mondhatni, erőt gyűjtenek a felek. India nyíltan felvállalta Irán iránti szimpátiáját, elfoglalva helyét ott, ahova "tartozik". Nevezhetnénk ezt véletlenek sorozatának, csak az a baj, hogy ez nem igaz.

USRael erőt gyűjt, hagyva a veszet fejsze nyelét. Az "Angolszász Missziónak" India ugynolyan, ha még nem nagyobb célpontja, mint Kína. Katonai szempontból Oroszországnak és Indiának nagyon tartós kapcsolata van. Manapság az indiai Haditengerészet nem csak orosz gyártmányú tengeralattjárókkal, de repülőgép hordozókkal, rombolókkal és naszádokkal is rendelkezik. Az indiai gyárakban orosz mintára gyártják a tankokat és a páncélozott szállító harcjárműveket – tájékoztat a Politikai és Hadi elemző Intézet igazgatóhelyettese, Alekszandr Hramcsihin: - " India napjainkban a fegyver import tekintetében, amelynek 70%-a Oroszországból származik, az első helyen áll".
Szerencsére a chamtrailező repülőgépeket is lelővik...

Mondhatni, mindenhol forrongások tapasztalhatók, Mexikótól, Thaiföldig. Robbannak a bombák, átalakulások sora van folyamatban, de igazából semmi nem változott, "minden a tervek szerint halad", a szakadék felé.

Itthon Snitt Pali bukása, és az, hogy a rinocérosz bőre selyempapír az ő bőréhez képest, amit a képes felén visel, nem szokatlan. Máshol is akadnak köztörvényes és politikai okok miatt lesittelt bűnözők a vezetésben és a jelöltek között is. Nálunk talán annyi a különbség, hogy a FIDESZ, az MSZP-s vásárolt, vagy politikai érdekek alapján "megdiplomásodott" emberkéi még reklamálni mernek. Ahogy az emberi hülyeségnek és Világegyetemnek nincsenek határai, úgy pofátlanságnak sem!
"Monnyon le"! Ha megbilincselnék magukat, és tömegtüntetésen bevallanák elkövetett bűneiket még mindig akadna ott is annyi hülye, aki bocsánatos bűnnek tartaná az 1989-óta, esetleg előtte is elkövetett aljasságaikat, bűncselekményeiket. És még a vakondra mondják, hogy vak...

Tulok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése