2012. november 30., péntek

Bogár László: Ez az EU igazi drámája

Bár az Európai Unió csúcsértekezletének kudarca „borítékolható” volt, ez a sikertelenség azonban önmagában nem tragédia. Európa legfelsőbb uralmi körei az első menetben képtelennek bizonyultak a döntéshozatalra, ennyi történt. De azért van min elgondolkodni. Például azon, hogy vajon miért is süllyed kontinensünk egyre mélyebbre, és ha erről beszélni sem lehet a legszélesebb nyilvánosság előtt, akkor ugyan hogyan képzelhető el egyáltalán e süllyedés megállítása.

A hanyatlás ténye ma már közhely, de azért érdemes lenne alaposabban megvizsgálni ezt a kérdést, hogy minél pontosabban értsük, hogy az az elemi szintű elosztási konfliktus, amelynek megoldhatatlansága elvezetett a mostani kudarchoz, valójában miből is táplálkozik. Abból kellene kiindulni, hogy bár Európa, azaz a történelmi értelemben vett Nyugat soha sem volt ugyan teljesen egységes birodalom, de újra és újra születtek kísérletek ennek a létrehozására. Az egység megalkotásának legfőbb akadálya valószínűleg az volt, hogy mindig több, egymással élesen szemben álló értelmezési logika és erre épülő szerveződési mód volt jelen, és ezek összekapcsolása lehetetlennek bizonyult.

A „vallásháborúk” krónikája drámai módon írja le ennek a történetét. Az európai nagyhatalmak rivalizálása is — ami sokszor vezetett iszonyú pusztítással járó háborúkhoz —, valójában ennek az ellentmondásnak a következménye. A XX. század szörnyű tragédiái vezettek el oda, hogy Európa uralmi elitjei újra felvessék az egységes birodalom megteremtésének kérdését. Az egyes nemzetek, például a németek és franciák pusztító ellenségeskedése mögött nemcsak az erőforrások elosztásának kérdései húzódtak meg, hanem kulturális, sőt civilizatórikus jellegű kérdések is. Az egyik döntő fontosságú, máig is elbeszélhetetlen és kibeszélhetetlen probléma, hogy milyen mechanizmusokkal és hogyan kezelhető a „centrum és a periféria” kérdése.

A XVI. századtól nekilendülő modernitás ugyanis olyan új munkamegosztási rendszert hozott létre a kontinensen, amelynek lényege egyre inkább az lett, hogy a gazdag északi és nyugati centrum folyamatosan erőforrásokat szív el a keleti és déli perifériákból. Egyszerűen azért, mert a technikai evolúciót vezérlő tőke kezdettől fogva meglévő helyzeti előnye állandósult, sőt egyre jelentősebb lett. Minden ellenkező híreszteléssel szemben ez a különbség és az ebből eredő feszültség az elmúlt évszázadok során legfeljebb átmenetileg csökkent csak, hosszú távon egyértelműen a periféria leszakadásáról tanúskodnak a jelek. A második világháborút követő békerendszer, amelyre az egész európai integráció is épül, felismerte ugyan ezt az alapkérdést, és próbált is tenni valamit a kezelésére hosszú távon, ám a kezdeményezés összességében egyre fenyegetőbb kudarcnak látszik.

A déli periféria, amelyet mostanában csak PIGS („disznó”) (Portugália, Itália, Görögország és Spanyolország) országokként szokás emlegetni, és amelyek a sikeres felzárkózás kirakatországai voltak eddig, most éppen szabadesésben zuhannak ismeretlen mélységek felé. (És lényegében ugyanez mondható el a nyugati periféria egyetlen „bezzeg gyerekéről”, Írországról is.) Ha, és amennyiben van feneke ennek a kútnak, az bizonyosan sokkal mélyebben található, mint ahonnan a kérdéses országok felzárkózása indult annak idején. A volt szocialista periféria egyelőre nem zuhan ilyen látványosan, de az a tény, hogy az itt élők döntő többsége eleve történelmi kudarcnak véli a rendszerváltást, sokat elárul a lényegről. A fokozódó társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális és etnikai feszültségek itt is bármikor működésbe hozhatják azokat a „pokolgépeket”, amelyeknek a pusztító hatását néhányszor már megtapasztalhattuk.

A perifériák integrálása tehát teljes kudarccal zárul, és ennek végső oka nagyon egyszerű. Európa uralmi körei a hetvenes évekig képesek voltak az 1933-as Roosevelt-féle „New Deal” mintájára új egyezséget kötni a globális tőkével. E megállapodás lényege, hogy a tőke fizet elég adót és elég bért ahhoz, hogy a centrumtérségek történelmileg megszokott életnívója megtartható legyen, s a déli és keleti perifériák lassú felzárkózását is hajlandó megfinanszírozni. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a perifériákról éppen a globális tőke által kiszivattyúzott erőforrások töredéke azért visszajuthat a perifériákra. Persze csak nagyon célzott módon. A nyolcvanas évektől kezdve azonban Európa meghatározó tőkés körei fokozatosan felmondták ezt az alkut. Globális mozgásterük kitágításával olyan profitokhoz jutnak ugyanis az Európán kívüli perifériákról, hogy az európai centrumokban egyre kevésbé hajlandók adót és bért fizetni. Az állam és annak polgárai ott is elindultak az egyre veszélyesebbnek látszó lepusztulási lejtőn.

A déli és keleti perifériák felzárkózásának kérdése és további támogatásuk már szóba se kerül. Újra hangsúlyozzuk azonban, hogy valójában ez a támogatás, ami főként a kohéziós alapokat és az agrártámogatásokat foglalja magába, mindössze azt jelentené, hogy a globális tőke az általa innen kamat (adósságszolgálat) és profitként kivont erőforrások egy csekély részét juttatná így vissza. (Az „etetni is kell a birkát, ha nyírni akarjuk” mintájára.) A 2014 és 2020 közötti időszak költségvetési döntéseinek látványos kudarca azt igazolja, hogy sem a valóságos hatalmat gyakorló tőkés körök, sem a nevükben az uralmat gyakorló „birodalmi adminisztrátorok” nem értik, vagy, ami még rosszabb, nem akarják érteni a helyzetet. És ez az igazi dráma!

Bogár László


forrás. Hitel-világ-stádium


Az EU új marxista forradalmat hoz, mondja egy brit politikus

Időkjelei: Az Antikrisztusról és az eljövendő világkormányról hallva sok embernek egy katonai puccs vagy hasonló erőszakos hatalomátvétel jut eszébe. A Biblia azonban arra enged következtetni, hogy a megjövendölt világvezető más módszerekhez folyamodik majd a hatalom megszerzéséhez és „alattomban [más fordítások szerint békével] jön, és hízelkedéssel jut az országhoz”. (Dániel 11:21) A mai világra jellemző politikát figyelve nem nehéz elképzelni, hogyan hitetheti el egy megnyerő, jó képességekkel rendelkező vezető a világgal, hogy legfőbb szándéka a világ gazdasági és társadalmi megmentése.
Pál apostol is arra figyelmeztet, hogy „amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk.” (I. Thessalonika 5:3)
Több bibliai próféciából is arra lehet következtetni, hogy az Antikrisztus a vagyon újraelosztását használja majd népszerűségének növelésére, így a tömegek tényleg gazdasági megváltóként, a nép, vagy manapság népszerű kifejezéssel a 99% megmentőjeként üdvözlik majd. Az antikrisztusi világkormány minden jel szerint egy szocialista hatalom lesz.
„Zavartalanul [más fordítások szerint békésen] eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek.” (Dániel 11:24)
Ismét a békéről és a bőségről, a vagyon elosztásáról olvasunk.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy uralmát kizárólag a béke és bőség jellemzi majd, hiszen mindenkit nem fog tudni megtéveszteni és nem mindenki fogadja majd el az általa képviselt elveket, így számos háborút vív majd a teljes hatalom megszerzéséért illetve annak megerősítéséért (Dániel 11:22, 25-26, 29-31, 40-43, 44), azonban a vagyon újraelosztása valószínűleg stratégiájának fontos eleme lesz, főleg a nép elismerésének megszerzésében.
Az LaTimes.com  a következőket írja:

A Csatorna túlfeléről nézve Peter Reeve, brit képviselő nem egy kedves, szerethető kontinenst lát, ami pizzájáról, a Burgundiról vagy a BMW-iről híres. Ő a gonosz szovjet hatalmat látja.
Ez alkalommal azonban Brüsszel, nem Moszkva áll az egyre terjedő szuperkormány mögött, amelynek egyik legfőbb célja, hogy a Franciaországhoz és Németországhoz hasonló nemzeteket hűbérállamokká alakítsa. Nem a Szovjetunió, hanem az Európai Unió miatt aggódik.
A Brit Függetlenségi Párt (UKIP) képviselőjeként Reeve szeretné, ha országa minél előbb kilépne az Unióból, amíg még lehetséges.
„Őszintén hiszem, hogy egy Marxista forradalom van kialakulóban,” mondja Reeve. „Ez az ország is benne van, de ugyanakkor ágáll is ellene,” ami szerinte bátorítandó reakció.
Reeve disztópikus jövőképe az euró szkepticizmus szélsőségesebb kategóriájába tartozik Nagy-Britanniában, de az Európai Unióval szemben érzett elégedetlenség, sőt kifejezetten ellenséges érzelmek tagadhatatlanul erősödnek, egyre elképzelhetőbbé téve a brit kilépést.
Egyre több brit szerint az EU tagság többet árt az országnak, mint használ, legjobb esetben is visszatartja az országot gazdasági céljai elérésében, de sokak szerint minden szuverenitásától megfosztja és a hatalmat barátságtalan, választás nélkül kinevezett eurokraták kezébe helyezi Brüsszelben.
Egyes elemzők szerint ugyanakkor Nagy-Britannia hatalma jelentősen csökkenne az Unión kívül.
„Az amerikaiak mindig is azt mondták, hogy az angolok azért fontosak, mert nagy befolyással rendelkeznek Európában,” mondja Philip Whyte, a londoni székhelyű Európai Reformközpont kutatója. „Ha Anglia kilép ez EU-ból, Önök [az Egyesült Államokban] nem biztos, hogy Londont fogják felhívni fontos kérdésekben. Nem Nagy-Britanniát hívnák elsőként, hanem Németországot.”
David Cameron halogatja országa kapcsolatának rendezését az Unióval. Túlságosan elevenen él emlékezetében két korábbi konzervatív kollégájának, John Major és Margaret Thatcher esete, akik az európai kérdés körüli vitáknak köszönhették hatalmuk végét. Nem szeretné, ha ő lenne a harmadik a sorban.
Előbb utóbb azonban döntenie kell. Az európai vezetők legutóbbi brüsszeli találkozóján egyértelműen látható volt a brit miniszterelnökre nehezedő nyomás. A hazájában érzett düh, hogy több pénzt követelnek a britektől az EU költségvetésébe, arra kényszerítette Cameront, hogy elutasítson minden olyan javaslatot, ami szerinte egyet jelent a brit adófizetők kifosztásával. A tanácskozás sikertelenül zárult.
A brit lépések ugyanakkor dühítik az ország kontinentális partnereit, akiknek eltökélt szándéka az euró megmentése, miközben a saját valutájához ragaszkodó Nagy-Britannia az ellenkező irányba húz. Egyes EU tagállamok azt fontolgatják nem lenne-e jobb ajtót mutatni az együttműködést ily módon megtagadó klubtagnak, aki amúgy is kifelé húz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése