2013. május 27., hétfő

Mellár: a permanens vagyonfelélés stádiumában vagyunk

A magyar gazdasági válság nem a világválság következménye, mivel a visszaesés Magyarországon már 2006-ban elkezdődött, a gazdaság 2002-2008 között nem fenntartható pályára állt, s hiába volt évi 4 százalékos a GDP-növekedés, ebből a gazdaság belső forrásból csak 1-2 százalékot produkált, a többi külső forrásból valósult meg – mondta Mellár Tamás egyetemi tanár a Magyar Franchise Szövetség közgyűlésén tartott előadásában hétfőn, Budapesten.

Ugyancsak tévesnek nevezte a professzor azt, hogy az unió és az eurózóna válsága okozta a magyar gazdaság válságát, mert egyrészt a Magyarország nem tagja az eurózónának, másrészt az ország évek óta az uniós átlag alatt teljesít. A mai kormány unortodoxnak nevezett gazdaságpolitikáját neokonzervatívnak minősített Mellár Tamás. Ezt mutatja szerinte például, hogy az egykulcsos jövedelemadóval növelte a jövedelmi egyenlőtlenségeket, miközben az adócsökkentés nem hozta magával a kereslet bővülését. A magyar válság strukturális jellegű, ez pedig nem kezelhető sem monetáris, sem fiskális politikával – mondta.Kifejtette, a kormányzati kiadás növelése és az olcsó hitel nem lesz hatásos. A gazdaság egyik szegmensében versenyképes, zömében nemzetközi cégek, míg a másikban hazai tulajdonban lévő és zömmel versenyképtelen cégek tevékenykednek.
Az előbbieket különadóval bünteti a kormány, az utóbbiak hiába kapnak olcsó hitelt, csak a versenyképességüket konzerválják, anélkül, hogy érdemben növelnék a munkahelyek számát. Azt kellene elérni, hogy a magyar tulajdonú cégek hozzáadott értéket adjanak azokhoz az exporttermékekhez, amelyeket a multi cégek állítanak elő – mondta a kutató. A magyar gazdaság 30-40 éve vergődik ebben a csapdában, de máig nem sikerült kitörni belőle – hangsúlyozta. Mellár Tamás kifejtette: a rendszerváltáskor 62-65 százalékos GDP-arányos adóssága volt az országnak, (Külső-belső. B-R szerk.) jelenleg az adósság 80 százalékos, de közben – a privatizációval – az ország felélte az állami vagyon 80-85 százalékát. A mostani kormány sem tudott csökkenteni érdemben a hiányon, miközben felélte a 3 ezer milliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári vagyon nagy részét. “Magyarország a permanens vagyonfelélés stádiumában leledzik” – vélte Mellár Tamás.
A professzor kitért arra is, hogy miközben 1969 és 1989 között a gazdaság éves átlagban 3 százalékkal növekedett, addig azóta 1 százalék az átlag. Ma már a többi visegrádi ország is megelőzte Magyarországot, amely továbbra is az EU átlag 60 százalékán áll.Hiányzik a nagy elosztó rendszerek – nyugdíj, felsőoktatás, egészségügy – reformja is. Felesleges 40 helyen képezni közgazdászt, miközben a fűnyíróelven működő megszorítás a legjobb intézményekből küldi nyugdíjba a kvalifikált oktatókat. Nem a szellemi tőke hiányzik a reformok kidolgozásához, hanem a társadalmi körülmények olyanok, hogy megakadályozzák azt – hangsúlyozta az előadó.A kitörési pontokhoz érve hármat említett a professzor. A mezőgazdaságban termelési láncokat kell létrehozni, amelyek az alapanyagból készterméket hoznak létre.
Az alapanyag termelésbe sok kis gazdaság kapcsolódhat be, munkát adva a vidéki népességnek. Jelenleg a nagybirtokokon kukoricát és búzát termel modern technológiával néhány ember, és ez az alapanyag hagyja el exportként az országot.A másik két kitörési pont lehet a helyi zöld erőművekben előállított megújuló energia, illetve a technikai-technológiai réseket kihasználó kutatás-fejlesztés.Végül a vélhetően hamarosan megszűnő túlzott deficit eljárásról szólva kiemelte: a 3 százalék alatti hiányt úgy érte el a gazdaságpolitika, hogy felszámolta a következő évek növekedési lehetőségét. Egyúttal nagy lesz a csábítás a gazdaság élénkítésére, amihez forrásként ott van az MNB devizatartaléka, illetve az államháztartás finanszírozásához is hozzájárulhat a jegybank azzal, hogy a másodlagos piacon állampapírokat vásárol. Ez a gazdaságélénkítés átmenetileg 1-2 százalékos növekedést hozhat, azonban nem gyógyítja a strukturális bajt, sőt a versenyképtelen cégek segítése növeli az importot, ami az infláció növekedésével és a forint gyengülésével járhat – mondta. A kormánynak előnyös az infláció, mivel csökkenti az adósságot – tette hozzá.Kérdésre válaszolva az előadó így jellemezte a jövő évi választások után várható helyzetet: ha a jelenlegi kormány marad, a külföldi tőke elkezdi elhagyni az országot, ha új kormány jön, az béna kacsa lesz.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése