Akár tetszik, akár nem, az
emberiség egy olyan korszakhoz érkezett, amikor a nagy rizikótényezők
konvergenciája eddig még sohasem tapasztalt nagyságú és mind az egyének,
mind az államok szintjén beláthatatlan következményekkel járó
válságokat gerjeszthet. Már több mint hétmilliárdan vagyunk a Földön, és
egyre többen a nyugati vagy amerikai fogyasztási modell szerint életet
akarják élni. A népesség és a fogyasztás szakadatlan növekedése azonban
óhatatlanul is az objektív valóság falába fog ütközni, mégpedig inkább
előbb, mint utóbb.
Először
is, az energia- és nyersanyagigény exponenciálisan növekszik, miközben a
források kezdenek kimerülni, nevezetesen az olcsó kőolaj, amely pedig
alapvető fontosságú a globalizált piacgazdaság zavartalan működéséhez.
Olcsó kőolaj nélkül nincs szállítás, nincs termeléskoncentráció, nincs
lépcsőzetes gazdálkodás, tehát modern életmód sincs, mert a városi
agglomerációk éppen időben történő ellátása is lehetetlenné válik, nem
beszélve bolygónk hétmilliárd lakójának az élelmezéséről.
Másodszor,
a mezőgazdaság mind jobban függ az ugyancsak egyre ritkuló
édesvízforrásoktól, miközben a gépesítés mint a zöld forradalom pillére,
szintén a kőolajtól függ. Ráadásul az intenzív mezőgazdasági művelés
kimeríti a földet és tovább terheli az ökoszisztémát, amelyre pedig a
nyugati életmód már amúgy is roppant nyomást gyakorol hatalmas
mennyiségű hulladék és minden elképzelhető formájú szennyezés
formájában, környezeti, egészségügyi, élelmezési, biológiai
katasztrófákkal fenyegetve világszerte. Eközben vészesen hanyatlik a
biodiverzitás, a szárazföldön és a tengerekben megállíthatatlanul és
egyre gyorsabb ütemben folyik az állat- és növényfajok kipusztulása, a
kedvezőtlen éghajlati változások által súlyosbítva. Mindennek drámai
következményei lesznek a világ népességére, a mezőgazdasági termékek
árrobbanásával, éhínségekkel és egyre gyakoribbá váló éhséglázadásokkal,
háborúkkal, a politikai extrémizmus erősödésével és történelmileg is
példátlan migrációs hullámokkal.
Harmadszor,
mivel gazdasági rendszerünk a növekedésen alapul, bármire készek
vagyunk a növekedés fenntartásáért, még a vég nélküli eladósodásra is,
holott teljesen nyilvánvaló módon a valós növekedés folyamatosan csökken
a ’70-es évek óta. A leginkább eladósodott országok között (mint Japán
és az Egyesült Királyság) legveszélyesebb helyzetben a világ jelenleg
még vezető gazdasága, az Egyesült Államok van, egészen kolosszális
adóssággal: államadósságának mértéke 17 ezer milliárd dollár, a
vállalatok, bankok és háztartások adósságával együtt 50 ezer milliárd,
ha azonban hozzávesszük a társadalombiztosítás és a bankok mérlegen
kívüli adósságát is, akkor 250 ezer milliárd dollárra tehető az összeg.
Gyakorlatilag visszafizethetetlen. Annál is inkább, mert az olyan
feltörekvő gazdaságok, mint Kína, India és Brazília, előbb-utóbb
kétségbe fogják vonni a dollár nemzetközi tartalékvalutaként játszott
szerepét. Akkor pedig az USA gazdasága stagnáló válságból hiperinflációs
válságba fog átbillenni, katasztrofális következményekkel – sajnos –
nem csak az amerikaiakra nézve.
Világunknak,
a bőség és pazarlás világának vége, rövidesen beköszönt az ínség és
hiány korszaka. Márpedig a történelem és az antropológia azt tanítja,
hogy az ember mint biológiai tényező – akárcsak az összes emlős – harcol
a forrásokért, a területért és a szaporodásért. A hiány tehát
elkerülhetetlenül a feszültségek növekedéséhez, vagyis háborúkhoz, a
politikai szélsőségek térnyeréséhez, éhínségekhez, tömeges
népvándorlásokhoz fog vezetni. A világnépesség exponenciális
növekedésének és fogyasztási módjának konvergenciája a források
kimerülésével, az ökológiai problémák súlyosbodásával és végül a
pénzügyi rendszer összeomlásával az általunk ismert globális gazdaság
végét vetíti előre – maximum egy évtizeden belül. Az elkövetkező években
a szociális, politikai, gazdasági, energetikai, ökológiai és pénzügyi
kockázati tényezők csak egymást fogják erősíteni anélkül, hogy bármi is
megfordíthatná a tendenciát egészen addig, amíg egy kiszámíthatatlan
esemény, az „utolsó cseppnyi” megrázkódtatás össze nem omlasztja az
egész jelenlegi struktúrát.
Számos
társadalmi, gazdasági, földrajzi, kulturális és antropológiai tényező
fogja befolyásolni a csapás kiterjedését és sebességét. A globális
válságra legjobban felkészült országok között mindenekelőtt a
hagyományosan rendkívül szolidáris társadalmú és homogén népességű
Japánt említhetjük, amely a 2011. márciusi tóhokui földrengés és szökőár
során is példamutató helytállásról tett tanúbizonyságot (ellentétben
például a Katrina hurrikán idején mutatott amerikai fejetlenséggel).
Rajta kívül még Oroszországnak jók az esélyei az általános összeomlás
átvészelésére (elegendő természeti erőforrás, a nehézségekhez szokott
kultúra, alacsony népesség egy rendkívüli mezőgazdasági potenciállal
rendelkező óriási területen), és kisebb mértékben a skandináv
országoknak (feltéve, hogy képesek lesznek megbirkózni a
bevándorlással), néhány dél-amerikai fehér államnak (Argentína, Chile,
Uruguay és valószínűleg Brazília) meg talán Kanadának (ha nem
destabilizálja vagy egész egyszerűen nem annektálja a déli szomszédja).
Kríziselviselő
képességüket tekintve a legtörékenyebb országok Nyugaton az Egyesült
Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország, a harmadik világban
Egyiptom, Nigéria, Pakisztán és Szaúd-Arábia, és mindenhol a
metropoliszok, Mexico Citytől Lagoson, Párizson, Londonon, Atlantán, New
Yorkon és Los Angelesen át Delhiig, amelyek minden valószínűség szerint
városi gerillaharcok és tömegmészárlások színterei lesznek. Míg
1950-ben a világnépesség 30 százaléka élt városi övezetben, 2030-ra ez
az arány 60 százalékra fog nőni, és már most is 25 olyan város van a
világon, amelynek a lakossága meghaladja a tízmillió főt. A közeljövő
kínai, indiai és nyugat-afrikai megapoliszaiban akár 50 millióan is
élhetnek majd, de hogy közülük hányan fogják túlélni az általános
összeomlást, az már más kérdés. Rousseau „Vissza a természethez!”
jelszava napjainkra aktuálisabbá vált, mint valaha volt, de immár nem
pusztán filozófiai elvként, hanem a szó szoros értelmében véve.
2013. VII. 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése