A nyers valóság: így nyomorognak a magyarok Orbán országában

Amikor az Orbán-rendszer morális lesüllyedése már olyan nyilvánvaló jelekben is megmutatkozik, mint az ózdi romák közkifolyóinak hatósági lezárása és korlátozása (nehogy már a szegények lopják az állam vizét) és a Fideszes klientúra zsebeinek közpénzekkel való teletömése, a rezsim erkölcsi rothadása az egész világ szemében egyértelművé válik.

Elmondhatjuk: ez az ország már nem a miénk! Magyarország 2013 –ban nem a tisztességes embereké, nem azoké, akik nap mint nap munkába indulnak, nevetséges fizetésekért gürcölnek, hiteleket nyögnek, rezsire és a mindennapi vacsorákra kuporgatnak, és küszködve boldogulnak. Ugyan ők alkotják a többséget, a jövőt mégis elvették már tőlük. Kétszeresen is. Egyrészt akkor, amikor olyan rendszert építettek számukra, melyben a felemelkedés lehetőségét kiiktatták, másrészt akkor, amikor ugyanezt a rendszert leválthatatlanná változtatták. Sorsuk jobbra fordításának esélye nagyjából akkor veszett el, amikor a munkalehetőségeket beszűkítették (a külföldi befektetők elüldözésével és a helyi vállalkozások ellehetetlenítésével), amikor az igazságtalan adókkal rabszolgák lettek saját hazájukban, amikor a továbbtanulás vagyoni kérdéssé változott, és amikor a kitörés lehetőségénél a politikai hovatartozás is szempont lett.

Az ország 2010 –ben vitathatatlanul a Dél-Amerikára és a harmadik világ országaira jellemző, legrosszabb fajta kapitalizmus útjára lépett, melyben a legigazságtalanabb törvények diktálnak, és amelyben a 90% számára csak a legfelső kaszt dogmatizmusa marad, afféle szellemi táplálék, mely kárpótolja őket a folyamatos nyomorért. Ez a szellemi táplálék részint a keresztény – nemzeti – konzervativizmus (melyben együtt élhetjük át magyarságunk felemelő katarzisát, miközben közösen szidhatjuk a szemét nyugatot, dicsőítve múltunkat, és visszakövetelve a Trianon előtti országunkat), másrészt a mocskos baloldal egyetemleges és felemelő csoportos gyűlölete, harmadrészt pedig a felülről jövő aktuális „ajándékok” élvezete, mint például a foci stadionok, nemzeti létesítmények és slágertémák (zsidók, cigányok, komcsik, liberálisok elítélése, hazaárulózása)! Itt tartunk! De alapvetően nem is ez a legrosszabb, hanem az, hogy a többség mindezt nem is veszi észre. Vagy elfogadja fenntartás nélkül, vagy alkalmazkodik hozzá, és túlélése érdekében azonosul vele. (A francia forradalom rendőrminisztere, Fouché mondta: „a farkasokkal együtt kell üvölteni” – Il faut hurler avec les loups”) Persze az emberek nagyobb része ezzel a felfogással mintegy bele is törődik lehetőségei korlátozásába, és kényszerből elfogadja a neki szánt szerepet: “dolgozz, küszködj, ne pofázz a rendszer ellen”. Ez most a helyzet, de közben ne felejtsük el: hónapról hónapra nagyobb embertömegek tartoznak azok közé, akik veszítenek az Orbán-rezsim működésével. Egyre többen szegényednek el, csúsznak le, vagy lehetetlenednek el. De nézzük a számokat a KSH és a Tárki felmérései alapján:

Magyarországon 2013 –ban összesen 4,6 millió ember él  létminimum alatt. Az ország végzetesen kettészakadni látszik: a legjobb helyzetben levő egymillió ember több pénzből él, mint az alsó négy jövedelmi tizedben lévő négymillió ember összesen. (Tegyük hozzá: statisztikai szempontok alapján a szegények közé azokat kell sorolni, akik az átlagjövedelem hatvan százalékánál kevesebből élnek.) A nettó átlagkereset hazánkban 144 ezer, ennek a hatvan százaléka 86 400 forint. A nettó minimálbér viszont nem éri el ezt az értéket – hiszen csak 64 190 forint (bruttó 98 000) tehát ez azt jelenti, ha valaki 2012-ben egyedül élt, és minimálbért keresett, akkor 25 százalékkal a szegénységi szint alatt élt. Egészítsük ki a dolgot azzal, hogy bár a nemzeti átlagkereset 144 ezer Ft, a mediánjövedelem (vagyis a leggyakoribb kereseti összeg) mégis csak 110 ezer Ft –ot tesz ki! Ez a különbség úgy jön ki, hogy a felső jövedelmi tizedben élők keresete sokszorosan kompenzálja a többség jövedelmét. Egyértelműen megindult az alsó középosztály lecsúszása. Az alsó három tizedben egyre nagyobb azoknak a családoknak száma, ahol még közmunkás sincs. Ennek az a következménye, hogy az átlagjövedelem felénél kevesebb pénzből 1,4 millió ember él, és ők a teljes kilátástalanság és reménytelenség szintjén tengetik napjaikat. Ezekből a csoportokból egyre kevesebben lesznek nyugdíjasok, mivel el sem érik a nyugdíjkorhatárt, ezért keletkezik az a hamis látszat, hogy a nyugdíjasok között csökkent a létminimum alatt élők száma.

Az említett elkeserítő számoknak pedig a hétköznapi életben jól látható gyakorlati jelei vannak. Vidéken, főleg a falvakban egyre gyakoribb, hogy a boltosok hitelben kénytelenek kenyeret, tejet, cukrot adni az egyes települések lakóinak, a nagyvárosokban pedig drasztikusan csökken a boltok húsforgalma (a frissen vágott tőkehús fogyasztás idén felére csökkent). A nélkülözők aránya 2007-hez viszonyítva 2012-re 3,8 százalékról 8 százalékra ugrott, a hónapról hónapra megélhetési gondokkal küzdők aránya 18 százalékról 26 százalékra nőtt. A szegénységi ráta a fiataloknál a legmagasabb: 26 százalék. A háztartások 80 százalékának nincs annyi tartaléka, hogy egy váratlan nagyobb, százezer forintos kiadást állni tudjon. Ez az érték 2007-ben még nem érte el a 60 százalékot. A fűtés hiánya húszról 27 százalékra nőtt az elmúlt két év alatt. Saját bevallásuk szerint a családok 45 százaléka még kétnaponta sem képes húsfélét fogyasztani, ez az érték 2007-ben negyven százalék alatt volt. A helyzetet jól érzékeltetik a következő számok:

• Létminimum alatt élők: 4,6 millió fő

• Mélyszegénységben élők (átlagjövedelem fele alatt): 1,4 millió fő

• Regisztrált munkanélküliek: 0,5 millió fő

• Közmunkások: 0,3 millió fő

• Minimálbérből élők: 0,3 millió fő (becsült)

• Törlesztés-képtelenné vált devizahitelesek: 0,23 millió fő

• Közüzemi számlabefizetésekkel tartósan tartozók: 0,3 millió fő

• Éhező gyermekek: 40 ezer fő

• Hajléktalanok: 30 ezer fő

• Nemzeti átlagjövedelem: 144 ezer Ft (nettó)

• A nemzeti átlagjövedelem alatt keresők: 65%

• Nemzeti medián jövedelem (leggyakoribb kereset): 110 ezer Ft

Zárásul nehéz bármit is mondani. Talán csak a következő kérdést érdemes feltenni: ha az ország 80-90 százaléka veszít Orbán-rendszerével, és ennek a tömegnek legalább a fele 2010 óta mind jobban nyomorog, akkor miért nem radikálisan kormányváltó az országos közhangulat? Adódik a válasz: mert nem hisznek abban, hogy az ellenzékkel jobb lenne a helyzet. Pedig ha ezen nem változtatnak az ellenzéki pártok, akkor hiába mutogatnak később egymásra (az E14 az MSZP –re, és fordítva) az mindannyiuk közös kudarca lesz. Ebbe a kudarcba pedig belerokkanhat az ország, ugyanis egy újabb négy éves Fidesz-uralom állandósíthatja és megszilárdíthatja a most még csak kiépülő, terjeszkedő latin-amerikai mutyi-rendszert. Ezt pedig nem hagyhatjuk! És nem is fogjuk!

(democrat.blog)