Előzmények
2011 október 4-én az Izvestia újság publikálta Vlagyimir Putyin orosz
elnök posztszovjet országok újraegyesítéséről megfogalmazott írását,
mely előirányozta a posztszovjet országok uniójának 2015-ig történő
megalapítását. A Putyin által beharangozott Eurázsiai Unió gazdasági
alapját az Oroszország, Belorusszia és Kazahsztán által alkotott vámunió
képezi. Ez a modern világ legerősebb pólusaként fellépő
szupranacionális egység megteremtését is jelenti, amely egyben a világ
földgáztartalékainak 33%-ával rendelkezik, így energetikai
nagyhatalomként léphet fel. A tagságra az alapító államokon kívül a
posztszovjet közép-ázsiai országok is igényüket jelentették be, valamint
Ukrajna is nagy valószínűséggel csatlakozik a vámunióhoz. Putyin
szerint a belépő országok az unió támogatásával alkalmassá válnak arra,
hogy az európai piacon versenyképessé válva gazdasági expanzióba
kezdjenek.
Még abban az évben a három alapító tagállam, Oroszország, Belorusszia
és Kazahsztán elnöke aláírta a megállapodást az Eurázsiai Gazdasági
Térség 2015-ig történő kialakításáról. A kérdéskör Keleten a média és a
szakértői körök figyelmének középpontjába került, Nyugaton a felvetéssel
kapcsolatos médiacsendet csak egy-egy vezető politikus által adott
ellenséges válasz törte meg. Az amerikai kormány nyíltan ellenséges
retorikával reagált és felszólította a nyugati országokat a
kezdeményezés megvalósításának ellehetetlenítésére, míg Hillary Clinton
volt amerikai külügyminiszter imperialista törekvésnek nevezte a keleti
tömbben kezdődő integrációt.
A Hagyaték Alapítvány június 27-én kerekasztal-beszélgetést
szervezett, ahol a résztvevők által kifejtett nézetek az amerikai
kormány haragját váltották ki. Az amerikai külügy fenntartásai főként a
következőkre egyszerűsíthetők le:
- Azok az országok, melyek a majdani Eurázsiai Unió térségével
szorosabb kapcsolatot alakítanak ki, az orosz érdekszféra
kiterjesztésévé fejlődnek, ami azt jelenti, hogy Moszkva
monopolhelyzetbe kerül a térség biztonságpolitikájában. Ez az amerikai
külügy szerint a tagállamok gazdasági és politikai szabadságának
aláásását jelenti. Moszkva nagy hangsúlyt fektet a partnerországokkal
való kétoldalú kapcsolatok bővítésére és a térségi integráció
segítésére, hogy a térség államait saját befolyási övezetében tartsa és
befolyást gyakorolhasson politikájukra, annyiban, hogy azok ne bővítsék
kapcsolataikat más nagyhatalmakkal;
- Az USA kormánya szerint ez az amerikai nemzeti érdeket sérti, ezért fel kell lépni ellene.
Hillary Clinton és más, agresszív megnyilatkozásaik miatt már
eltávolított nyugati politikusok rendszerint nem tudták megindokolni,
miért is kellene felemelkedő imperialista hatalomként tekinteni a keleti
tömbre, bár az azonnali ellenséges retorikának ez az egyik fő eleme
volt. Az integráció ellen a politikusokon kívül katonai szakértők is
felszólaltak, hogy a különböző szakértői körök egységes véleménye
hitelesebb képet nyújtson és nagyobb meggyőző erőt képviseljen. Stephen
Blank a US Army War College nemzetbiztonsági karának professzora szerint
az Eurázsiai Unió létrehozása nem csak a nyugati világra, de magára
Oroszországra is veszélyt jelent, amit így az összeomlás fenyeget majd
és "az álom katasztrófába fog torkollni". Blank szintén az imperialista
hatalmak felemelkedéséről, terjeszkedéséről és bukásáról értekezett, a
felsorolásból éppen csak az összeomlás előtt álló amerikai birodalmat
felejtette ki.
A nyugati vezetők körében és a médiában kiváltott ellenreakció
azonban a posztszovjet országok újraegyesítésében rejlő lehetőségekre
hívta fel a figyelmet, illetve egy olyan erőre, melyre az amerikai
imperialista hatalom már megalapítása előtt félve tekint.
Béke és stabilitás
A nyugati országokban a béke zálogaként emlegetett Európai Unió és
Észak-Atlanti Szerződés egyetlen felmutatható eredménye, hogy a
tagállamaik mindeddig nem támadtak egymásra. Bár a világ távolabbi
pontjain zajló gyarmatosító műveletek esetében már ez a megállapítás sem
állja meg a helyét. Ezzel szemben az Eurázsiai Unió szervezete már a
megalapítása előtt stabilizáló erőként lép fel a puskaporos hordóként
jelen lévő térségi konfliktusok kezelésében, és figyelembe véve a
hatalmi tömb gazdasági teljesítményét, valamint kiváló emberanyagát, a
jövőben az eurázsiai tömbtől kimagasló gazdasági, technológiai
eredmények és szociális vívmányok várhatók.
A közép-ázsiai térség stabilitása most Oroszországtól függ. Az
Örményország és Azerbajdzsán közti feszültség bármelyik pillanatban
újabb térségi háborúba torkollhat, és az egyetlen, ami képes kezelni ezt
a feszült helyzetet, az egy azonos hatalmi központhoz való igazodás.
A közép-európai országok közti feszültséggel ugyanez a helyzet. Az
Európai Unió és a NATO az egyre fokozódó nyugatellenesség miatt már
alkalmatlan a közös nevező szerepének betöltésére. Az Európai Uniós és
NATO integráció mára már nem cél, még a közép-európai elitek számára
sem, inkább egy mellékes kellemetlenség, amit az egyéni érdek
érvényesítése közben ilyen-olyan úton, de meg lehet kerülni.
Ma már a közép-európai - szabadkőműves - elitek egyéni
érdekérvényesítése is a kelet felé húz, vagyis nyugodtan kijelenthetjük,
hogy a nyugati kötődés mind az országok, mind pedig a hatalmon lévő
demokrata politikusok egyéni érdekérvényesítésének is kerékkötőjévé
vált. Az egyetlen, ami még megtartja ezt az egyre vékonyodó köteléket,
hogy NATO tagállam nem támadhat NATO tagállamra. Pedig a NATO az elmúlt
tíz évben több alkalommal is bebizonyította működésképtelenségét, így
egyértelmű, hogy térségünkben a nyugati katonai jelenlét mint
stabilizáló tényező a közeljövőben meg fog szűnni. Márpedig a
közép-európai országok közti - kizárólag történelmi okokra
visszavezethető - feszültségek miatt elengedhetetlen, hogy egy külső
stabilizáló erő jelen legyen a térségben. Ellenkező esetben háború lesz.
A NATO visszaszorulásának jelei már tettenérhetőek hazánkban és a
térségben is. A Magyarország és Románia közt kiéleződő agresszív
retorika és háborús uszítás közben a térség más államai közt is
feszültté válik a viszony, külpolitikájuk mérsékelten (esetenként
radikálisan) expanzívvá válik. A politikai elitek számára nyilvánvalóvá
vált, hogy a térséget stabilizáló erő felbomlóban van. Ez a háború
előszelét jelenti, mert a stabilizáló erő megszűnése utat enged a térség
újrafelosztását szorgalmazó erőknek.
Ennek kapcsán fel kell tennünk a kérdést: ma a magyar haderő mennyire
alkalmas arra, hogy a térség más országainak expanzióját
megakadályozza, vagy akár a saját határainkat megtartsa? A román
külügyminiszter szerint, az elszámolás legjobb módja Magyarországgal a
focipályán való győzelem. Ami igaz is, mert a térségben Magyarország ma
nem katonai tényező, legfeljebb egy futball bajnokságon tudna
ellenállást felmutatni.
Ennek okán, ha el akarunk kerüli egy újabb pusztító, Magyarország
további csonkításához vagy teljes megszűnéséhez vezető háborút,
hazánknak nem a közeljövőben, hanem most azonnal szorosabbra kell fűznie
a viszonyt egy új, a térséget stabilizáló erővel. Könnyen belátható,
hogy bármilyen rendszerváltozás is történjék, bármilyen új politikai erő
is jusson hatalomra, az Európai Unió és a NATO tagság többé nem lehet
stabilizáló tényező, mert a folyamat eljutott odáig, hogy a lakosság
többsége vagy teljes mértékben ellenzi a tagságot, vagy mérsékelten
szkeptikus. A nyugati integráció tovább erőltetése az ország biztonsága
szempontjából kockázatnak tekinthető, a belpolitikában pedig fokozottan
instabillá teszi az országot. Az egyetlen irány, amit a külpolitikában
és a védelmi politikában megszabhatunk, az Oroszország és a posztszovjet
országok integrációja.
Magyarország mindenkori vezetésének ezt az irányt kell képviselnie. A
nyugati integrációs törekvés fenntartása pedig a háborús uszítással és
gazdasági öngyilkossággal egyenértékű.
Új irány, új feltételek
Egy radikálisan átszervezett magyar biztonságpolitika mellett a
keleti integráció egyben az ország gazdasági újjáépüléséhez is ideális
feltételeket biztosít. Az újonnan csatlakozó tagállamok nem csak magas
felvásárlóerővel bíró piacokhoz, olcsó erőforrásokhoz jutnak, hanem
ellentétben az Európai Unió tagállamokat kizsigerelő politikájával, az
Eurázsiai Unió tagállamai az unió támogatását évezik a külső piacok
megszerzésében.
Ellentétben az Európai Unióval, a keleti tömb nem állít olyan
irreális és képmutató elvárásokat az újonnan csatlakozó tagállamok elé,
mint a "demokratizálódás", vagy a társadalom alapértékei ellen működő
erők egyenjogúként kezelése. Az új tagállamok felvételének azonban
kulturális feltételei vannak, vagyis a közös történelmi örökség és
alapértékek szabják meg az unió majdani határait.
Éppen emiatt az alapvetően konzervatív közép-európai országoknak is
felajánlják a tagság lehetőségét. A nyugati országok által képviselt
dekadenciával szemben a keleti tömb tradicionális társadalmi egysége
képviseli majd az új irányt. Ez egy teljesen természetes folyamat; a
tradicionálisan konzervatív országok elfordulnak a Nyugat
dekadenciájától, ahogyan az is, hogy az új katonai-gazdasági-kulturális
tömb azon országokat foglalja magában, melyek megelégelték a Nyugat
általi leckéztetést politikai szabadságról, emberi jogokról. Így az új
szövetségi rendszerben uralkodó feltételek is egészen mások lesznek.
Ez az átmenet a közeljövőben azon kívül, hogy a közép-európai
országok közti egyensúlyt felborítja majd, a határvonalakat is
radikálisan átrendezheti. Ez a hazai és határon túli nemzeti
szervezetekre is újra fokozott felelősséget helyez, mert egyre nagyobb a
veszély, hogy a nemzeti önszerveződések eszközzé válhatnak a
határvonalak átrendezésében érdekelt, kormányszinten és nemzetközi
szinten működő soviniszta erők kezében.
Magyarországnak, a magyarságnak törekednie kell a stabilitásra. Mivel
a kormány egyre inkább az instabilitásban válik érdekeltté, ebben a
politikai helyzetben a nemzeti önszerveződéseknek kell ügyelniük arra,
hogy a sovinizmus teret ne nyerhessen. Kifutottunk az időből, és az
újabb háborút elkerülni csak egy új stabilizáló erőhöz való közeledéssel
lehet.
Molnár István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése