2013. augusztus 21., szerda

Új kül- és biztonságpolitika garantálhatja Közép-Európa stabilitását

Előzmények
2011 október 4-én az Izvestia újság publikálta Vlagyimir Putyin orosz elnök posztszovjet országok újraegyesítéséről megfogalmazott írását, mely előirányozta  a posztszovjet országok uniójának 2015-ig történő megalapítását. A Putyin által beharangozott Eurázsiai Unió gazdasági alapját az Oroszország, Belorusszia és Kazahsztán által alkotott vámunió képezi. Ez a modern világ legerősebb pólusaként fellépő szupranacionális egység megteremtését is jelenti, amely egyben a világ földgáztartalékainak 33%-ával rendelkezik, így energetikai nagyhatalomként léphet fel. A tagságra az alapító államokon kívül a posztszovjet közép-ázsiai országok is igényüket jelentették be, valamint Ukrajna is nagy valószínűséggel csatlakozik a vámunióhoz. Putyin szerint a belépő országok az unió támogatásával alkalmassá válnak arra, hogy az európai piacon versenyképessé válva gazdasági expanzióba kezdjenek.
Még abban az évben a három alapító tagállam, Oroszország, Belorusszia és Kazahsztán elnöke aláírta a megállapodást az Eurázsiai Gazdasági Térség 2015-ig történő kialakításáról. A kérdéskör Keleten a média és a szakértői körök figyelmének középpontjába került, Nyugaton a felvetéssel kapcsolatos médiacsendet csak egy-egy vezető politikus által adott ellenséges válasz törte meg. Az amerikai kormány nyíltan ellenséges retorikával reagált és felszólította a nyugati országokat a kezdeményezés megvalósításának ellehetetlenítésére, míg Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter imperialista törekvésnek nevezte a keleti tömbben kezdődő integrációt.
A Hagyaték Alapítvány június 27-én kerekasztal-beszélgetést szervezett, ahol a résztvevők által kifejtett nézetek az amerikai kormány haragját váltották ki. Az amerikai külügy fenntartásai főként a következőkre egyszerűsíthetők le:
- Azok az országok, melyek a majdani Eurázsiai Unió térségével szorosabb kapcsolatot alakítanak ki, az orosz érdekszféra kiterjesztésévé fejlődnek, ami azt jelenti, hogy Moszkva monopolhelyzetbe kerül a térség biztonságpolitikájában. Ez az amerikai külügy szerint a tagállamok gazdasági és politikai szabadságának aláásását jelenti. Moszkva nagy hangsúlyt fektet a partnerországokkal való kétoldalú kapcsolatok bővítésére és a térségi integráció segítésére, hogy a térség államait saját befolyási övezetében tartsa és befolyást gyakorolhasson politikájukra, annyiban, hogy azok ne bővítsék kapcsolataikat más nagyhatalmakkal;
- Az USA kormánya szerint ez az amerikai nemzeti érdeket sérti, ezért fel kell lépni ellene.
Hillary Clinton és más, agresszív megnyilatkozásaik miatt már eltávolított nyugati politikusok rendszerint nem tudták megindokolni, miért is kellene felemelkedő imperialista hatalomként tekinteni a keleti tömbre, bár az azonnali ellenséges retorikának ez az egyik fő eleme volt. Az integráció ellen a politikusokon kívül katonai szakértők is felszólaltak, hogy a különböző szakértői körök egységes véleménye hitelesebb képet nyújtson és nagyobb meggyőző erőt képviseljen. Stephen Blank a US Army War College nemzetbiztonsági karának professzora szerint az Eurázsiai Unió létrehozása nem csak a nyugati világra, de magára Oroszországra is veszélyt jelent, amit így az összeomlás fenyeget majd és "az álom katasztrófába fog torkollni". Blank szintén az imperialista hatalmak felemelkedéséről, terjeszkedéséről és bukásáról értekezett, a felsorolásból éppen csak az összeomlás előtt álló amerikai birodalmat felejtette ki.
A nyugati vezetők körében és a médiában kiváltott ellenreakció azonban a posztszovjet országok újraegyesítésében rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet, illetve egy olyan erőre, melyre az amerikai imperialista hatalom már megalapítása előtt félve tekint.
Béke és stabilitás
A nyugati országokban a béke zálogaként emlegetett Európai Unió és Észak-Atlanti Szerződés egyetlen felmutatható eredménye, hogy a tagállamaik mindeddig nem támadtak egymásra. Bár a világ távolabbi pontjain zajló gyarmatosító műveletek esetében már ez a megállapítás sem állja meg a helyét. Ezzel szemben az Eurázsiai Unió szervezete már a megalapítása előtt stabilizáló erőként lép fel a puskaporos hordóként jelen lévő térségi konfliktusok kezelésében, és figyelembe véve a hatalmi tömb gazdasági teljesítményét, valamint kiváló emberanyagát, a jövőben az eurázsiai tömbtől kimagasló gazdasági, technológiai eredmények és szociális vívmányok várhatók.
A közép-ázsiai térség stabilitása most Oroszországtól függ. Az Örményország és Azerbajdzsán közti feszültség bármelyik pillanatban újabb térségi háborúba torkollhat, és az egyetlen, ami képes kezelni ezt a feszült helyzetet, az egy azonos hatalmi központhoz való igazodás.
A közép-európai országok közti feszültséggel ugyanez a helyzet. Az Európai Unió és a NATO az egyre fokozódó nyugatellenesség miatt már alkalmatlan a közös nevező szerepének betöltésére. Az Európai Uniós és NATO integráció mára már nem cél, még a közép-európai elitek számára sem, inkább egy mellékes kellemetlenség, amit az egyéni érdek érvényesítése közben ilyen-olyan úton, de meg lehet kerülni.
Ma már a közép-európai - szabadkőműves - elitek egyéni érdekérvényesítése is a kelet felé húz, vagyis nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nyugati kötődés mind az országok, mind pedig a hatalmon lévő demokrata politikusok egyéni érdekérvényesítésének is kerékkötőjévé vált. Az egyetlen, ami még megtartja ezt az egyre vékonyodó köteléket, hogy NATO tagállam nem támadhat NATO tagállamra. Pedig a NATO az elmúlt tíz évben több alkalommal is bebizonyította működésképtelenségét, így egyértelmű, hogy térségünkben a nyugati katonai jelenlét mint stabilizáló tényező a közeljövőben meg fog szűnni. Márpedig a közép-európai országok közti - kizárólag történelmi okokra visszavezethető - feszültségek miatt elengedhetetlen, hogy egy külső stabilizáló erő jelen legyen a térségben. Ellenkező esetben háború lesz.
A NATO visszaszorulásának jelei már tettenérhetőek hazánkban és a térségben is. A Magyarország és Románia közt kiéleződő agresszív retorika és háborús uszítás közben a térség más államai közt is feszültté válik a viszony, külpolitikájuk mérsékelten (esetenként radikálisan) expanzívvá válik. A politikai elitek számára nyilvánvalóvá vált, hogy a térséget stabilizáló erő felbomlóban van. Ez a háború előszelét jelenti, mert a stabilizáló erő megszűnése utat enged a térség újrafelosztását szorgalmazó erőknek.
Ennek kapcsán fel kell tennünk a kérdést: ma a magyar haderő mennyire alkalmas arra, hogy a térség más országainak expanzióját megakadályozza, vagy akár a saját határainkat megtartsa? A román külügyminiszter szerint, az elszámolás legjobb módja Magyarországgal a focipályán való győzelem. Ami igaz is, mert a térségben Magyarország ma nem katonai tényező, legfeljebb egy futball bajnokságon tudna ellenállást felmutatni.
Ennek okán, ha el akarunk kerüli egy újabb pusztító, Magyarország további csonkításához vagy teljes megszűnéséhez vezető háborút, hazánknak nem a közeljövőben, hanem most azonnal szorosabbra kell fűznie a viszonyt egy új, a térséget stabilizáló erővel. Könnyen belátható, hogy bármilyen rendszerváltozás is történjék, bármilyen új politikai erő is jusson hatalomra, az Európai Unió és a NATO tagság többé nem lehet stabilizáló tényező, mert a folyamat eljutott odáig, hogy a lakosság többsége vagy teljes mértékben ellenzi a tagságot, vagy mérsékelten szkeptikus. A nyugati integráció tovább erőltetése az ország biztonsága szempontjából kockázatnak tekinthető, a belpolitikában pedig fokozottan instabillá teszi az országot. Az egyetlen irány, amit a külpolitikában és a védelmi politikában megszabhatunk, az Oroszország és a posztszovjet országok integrációja.
Magyarország mindenkori vezetésének ezt az irányt kell képviselnie. A nyugati integrációs törekvés fenntartása pedig a háborús uszítással és gazdasági öngyilkossággal egyenértékű.
Új irány, új feltételek
Egy radikálisan átszervezett magyar biztonságpolitika mellett a keleti integráció egyben az ország gazdasági újjáépüléséhez is ideális feltételeket biztosít. Az újonnan csatlakozó tagállamok nem csak magas felvásárlóerővel bíró piacokhoz, olcsó erőforrásokhoz jutnak, hanem ellentétben az Európai Unió tagállamokat kizsigerelő politikájával, az Eurázsiai Unió tagállamai az unió támogatását évezik a külső piacok megszerzésében.
Ellentétben az Európai Unióval, a keleti tömb nem állít olyan irreális és képmutató elvárásokat az újonnan csatlakozó tagállamok elé, mint a "demokratizálódás", vagy a társadalom alapértékei ellen működő erők egyenjogúként kezelése. Az új tagállamok felvételének azonban kulturális feltételei vannak, vagyis a közös történelmi örökség és alapértékek szabják meg az unió majdani határait.
Éppen emiatt az alapvetően konzervatív közép-európai országoknak is felajánlják a tagság lehetőségét. A nyugati országok által képviselt dekadenciával szemben a keleti tömb tradicionális társadalmi egysége képviseli majd az új irányt. Ez egy teljesen természetes folyamat; a tradicionálisan konzervatív országok elfordulnak a Nyugat dekadenciájától, ahogyan az is, hogy az új katonai-gazdasági-kulturális tömb azon országokat foglalja magában, melyek megelégelték a Nyugat általi leckéztetést politikai szabadságról, emberi jogokról. Így az új szövetségi rendszerben uralkodó feltételek is egészen mások lesznek.
Ez az átmenet a közeljövőben azon kívül, hogy a közép-európai országok közti egyensúlyt felborítja majd, a határvonalakat is radikálisan átrendezheti. Ez a hazai és határon túli nemzeti szervezetekre is újra fokozott felelősséget helyez, mert egyre nagyobb a veszély, hogy a nemzeti önszerveződések eszközzé válhatnak a határvonalak átrendezésében érdekelt, kormányszinten és nemzetközi szinten működő soviniszta erők kezében.
Magyarországnak, a magyarságnak törekednie kell a stabilitásra. Mivel a kormány egyre inkább az instabilitásban válik érdekeltté, ebben a politikai helyzetben a nemzeti önszerveződéseknek kell ügyelniük arra, hogy a sovinizmus teret ne nyerhessen. Kifutottunk az időből, és az újabb háborút elkerülni csak egy új stabilizáló erőhöz való közeledéssel lehet.
Molnár István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése