2013. szeptember 3., kedd

Sziria a cél? Kilőttek egy ballisztikus rakétát – pánik a tőzsdéken

Oroszország egy Földközi-tenger térségéből kilőtt ballisztikus rakétát észlelt – jelentette a Reuters.


Az orosz honvédelmi minisztérium közlése szerint két “tárgyat” lőttek ki a Kelet-Mediterrán térség felé, amelyeket radaron észletek – írta a Reuters az orosz RIA hírügynökségre hivatkozva.
A hír megjelenése után az európai tőzsdeindexek bezuhantak: az FTSE-100 a délelőtti enyhe pluszból 0,4 százalékos mínuszba esett, a DAX fél 12 előtt pár perccel 0,5, a CAC-40 pedig 0,7 százalékos veszteségben járt. A Stoxx Europe 600 indexe is rövid időre átkerült a piros zónába. A tőzsdemutatók rövid ijedtség után visszapattantak és elindult a korrekció, de maradtak a veszteséges zónában. A hírre az októberi kőolaj határidős előjegyzések is 0,5 százalékkal kerültek lejjebb a Marketwatch szerint.
Az izraeli katonai szóvivő a hír megjelenése után nem sokkal Jeruzsálemben úgy nyilatkozott a Reuters tudósítása szerint, hogy Izrael nem észlelte a Fölközi-tegner közepe felől a keleti partvidék felé tartó ballisztikus rakéták kilövését.
(napi.hu )


A RIA hírügynökség szerint az orosz védelem kedden két ballisztikus "eszközt" érzékelt, amelyeket a Földközi-tenger közepe felől lőttek ki - adta hírül a Reuters. A rakéták kilövését Izrael és az USA vállalta.



Orosz radarok két ballisztikus rakétát érzékeltek kedden a mediterrán térségben. A ballisztikus "eszközöket" a tenger közepe felől lőtték ki a térség keleti része felé moszkvai idő szerint délelőtt 10 óra 16 perckor - írta a Reuters a RIA orosz hírügynökségre hivatkozva. A RIA pedig az orosz védelmi minisztérium közlésére alapozta értesülését. A RIA forrásai szerint a rakéták a tengerbe estek.

Egyelőre nem tudni, hogy mindennek köze van-e a szíriai konfliktushoz.

A rakéták kilövését egy Fekete-tenger-közeli radar érzékelte. Az armaviri védelmi eszközt iráni és európai rakéták észlelésére telepítették. Szergej Sojgu védelmi miniszter értesítette Vlagyimir Putyin elnököt a támadásról.

Az orosz védelmi tárca nem nyilatkozott a Reutersnek. A minisztérium egy tisztségviselője korábban bírálta az Egyesült Államokat amiatt, hogy a térség Szíriához közeli részén fegyverkezik. Mint arról beszámoltunk, az USA hadihajókat vezényelt, illetve hagyott a Szíria-közeli vizeken. Oleg Dogajev szerint az Egyesült Államok nyomásgyakorlása komoly aggodalmat vált ki, szerinte az egyoldalú erődemonstráció aláássa a politikai-diplomáciai erőfeszítéseket.

Izrael és USA gyakoraltozott

Izrael közölte: az USA-val közösen tesztelte rakétáit a Földközi-tengeren.

Korábban a damaszkuszi orosz nagykövetség közölte: nem tud becsapódásról, nem szólaltak meg a légvédelmi szirénák sem. Az első izraeli megnyilatkozások szerint pedig Izrael nem tudott arról, hogy rakétatámadás történt volna.

Eleinte az amerikai védelmi minisztérium is tagadta, hogy közük lenne a ballisztikus rakéták kilövéséhez a Földközi-tengeren. A francia védelmi minisztériumnak szintén nem voltak értesülései az eseményről.

A NATO brüsszeli és monsi főhadiszállásán nem kommentálták a rakétakilövést. Mindkét helyen csak annyit közöltek, hogy "igyekeznek ellenőrizni az információt", de amíg nem kapnak a NATO struktúráitól hivatalos tájékoztatást, nem kommentálják a sajtóértesüléseket.
http://hvg.hu/vil...ek_az_oros


Moszkva rakétacirkálót küld Szíria partjaihoz


Oroszország egy rakétacirkálót küld a Földközi-tenger keleti részébe, hogy az átvegye az orosz haditengerészeti tevékenység irányítását a térségben – idézett az Interfax állami hírügynökség szerdán egy katonai forrást.
Az Egyesült Államok eközben egy lehetséges katonai csapásra készül Szíria ellen. Barack Obama amerikai elnök elnyerte a washingtoni kongresszus fő alakjainak támogatását a korlátozott szíriai csapásokhoz, hogy megbüntessék Bassár el-Aszad szíriai államfőt, amiért gyaníthatóan vegyi fegyvereket vetett be civilek ellen. A Moszkva nevű orosz hajó veszi át a térségbeli műveletek irányítását egy haditengerészeti egységtől, amire moszkvai közlés szerint a nemzeti érdekek védelmében van szükség. Csatlakozik hozzá az orosz balti-tengeri flotta egy rombolója és a fekete-tengeri flotta egy fregattja is. A hét elején az Interfax azt jelentette, hogy Oroszország egy felderítőhajót is küld a térségbe, de az állítólag a haditengerészeti egységtől elkülönülten tevékenykedik majd.
“A Moszkva cirkáló a Gibraltári-szoros felé tart. Körülbelül tíz nap alatt ér el a Földközi-tenger keleti részébe, hogy ott átvegye a haditengerészeti erő zászlóshajójának szerepét” – mondta el a forrás.
Moszkva Aszad legnagyobb hatalmú szövetségese, s megvédi őt az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) egymást követő határozati terveitől, amelyekkel a BT nyomást gyakorolna a szíriai vezetőre, hogy az véget vessen az erőszaknak. Moszkva azt hangsúlyozza, hogy a konfliktust politikai párbeszéddel kell megoldani, amelyben Aszadnak is részt kell vennie.
Vlagyimir Putyin orosz elnök mindamellett egy szerdán közölt interjúban nem zárta ki egy Szíria elleni katonai művelet elfogadását, amennyiben egyértelmű bizonyíték van arra, hogy a damaszkuszi rezsim a felelős a vegyi fegyverek bevetéséért. Hozzátette azonban, hogy bármilyen támadás törvénytelen lenne az ENSZ jóváhagyása nélkül.
Az orosz védelmi minisztérium már a múlt héten közölte, hogy újabb hadihajókat küldenek a Földközi-tengerre, köztük a Moszkvát, de e mozgásokat rutinműveletnek mondták. Szergej Lavrov külügyminiszter azt hangoztatta, hogy Oroszország nem szándékozik belesodródni semmilyen katonai konfliktusba Szíria ügyében.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése