2013. október 25., péntek

AZ ÜGYÉSZSÉG VÉDI A TERRORISTÁKAT

„Mind a két oldalon történtek jogellenes bűncselekmények.” - állította Fazekas Géza 2006-ról, a HírTV adásában, októberben. Ez a piszkos szöveg ugyanaz, mint amit az ÁVO-sok utódai hazudnak 1956-ról, miszerint akkor a barikádnak két oldala volt. Ez nem igaz! Sem 1956-ban, sem 2006-ban nem volt két oldal Magyarországon, hanem csak EGY NEMZETI ODLAL. A szovjetbérenc patkányok és söpredékek a magyar nemzet ellen voltak. Akárcsak ma az „eurokommunisták” és a demokraták. Az ügyészségnek hivatalból már 2006-ban vádat kellett volna emelni az ÁLLAMI TERRORISTÁK ellen és ezt máig nem tették meg. A videón nyilatkozó vérlázító szövegét érdemes végignézni és amilyen pofákat vág közben...



A 2006-OS ÁLLAMI TERRORNÁL SOK MAGYAR SZEMÉT LŐTTÉK KI
Eddig csak két áldozat képét sikerült fölfedezni, de sokkal többen vannak és őket a tévlk nem emlegetik, nem mutatják sorsukat. Az első képen Csorba Attila, aki öngyilkos lett, megrendítő sorsa olvasható a neten, 37éves volt. A másik képen Nagy László, aki a YT-on meséli el hogyan lőtték ki a szemét. És a többiek?


http://amagyaroldal.hu/hirek/content/eltitkolj%C3%A1k-h%C3%A1ny-magyar-szem%C3%A9t-l%C5%91tt%C3%A9k-ki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése