2013. október 15., kedd

Kína hivatalos hírügynökségi cikke új tartalékvaluta és az Új Világrend bevezetését sürgeti

Íme, néhány gondolat Kína részéről, amely nem mellesleg az amerikai állampapírok legnagyobb offshore tulajdonosa, ezzel második helyet szerezve magának ezen a különleges piacon, közvetlenül a Federal Reserve után:
- A világ pénzrendszerének reformját ki kell terjeszteni egy új nemzetközi tartalékvaluta bevezetésére, ami a dollár helyébe léphet,
- A nemzetközi közösségnek véglegesen távol kell magát tartania az Egyesült Államokban kialakult és egyre erősödő belpolitikai zűrzavartól,
- A fiskális patthelyzet jó lehetőség a „megzavarodott világ” számára, hogy fontolóra vegye egy „Amerika-mentesített világ” felépítését,
- A patthelyzet eredményeként számos ország dolláreszközei veszélybe kerültek, ami komoly gyötrelmet okoz a nemzetközi közösségnek,
- További sarokkövek lefektetése is szükséges, amelyek alátámasztanák az Amerika-mentesített világot, beleértve a szuverenitás tiszteletben tartását, az ENSZ fennhatóságának elismerését globális válsághelyzetek kezelésére valamint nagyobb beleszólás biztosítását a feltörekvő piacgazdaságoknak a nemzetközi pénzintézetek dolgaiba,
- Az ilyen változások célja nem „az Egyesült Államok teljes mellőzése,” inkább arra lennének hivatottak, hogy ösztönözzék Washingtont a globális ügyek kezelésében történő építő jellegű részvételre.
Természetesen, amikor ez a nap eljön, ha eljön, az Egyesült Államok búcsút inthet minden hatalmának, hiszen ez jelenleg szinte kizárólag a dollár tartalékvaluta státuszának és az amerikai költségvetési hiány Fed általi pénzesítésének köszönhető.
Erről se feledkezzünk meg:
A tartalékvaluta státusz nem tart örökké…
A fiskális csőd garantálná az Amerika-mentesített világot
Miközben az amerikai politikusok, párthovatartozástól függetlenül, továbbra is eredménytelenül ingáznak a Fehérház és Capitol Hill között, a megzavarodott világ megragadhatja a lehetőséget, hogy elkezdje egy Amerika-mentesített világ felépítését.
A II. Világháború vérfürdőjéből a világ leghatalmasabb nemzeteként kerülve ki, az Egyesült Államok egy háború utáni világrendet diktálva és az európai kilábalást támogatva próbált globális birodalmat alapítani, miközben támogatta a rezsimváltást az irányába barátságtalannak mondható országokban.
Látszólag páratlannak mondható gazdasági és katonai erejének demonstrálása mellett kijelentette, hogy létfontosságú érdekei vannak a föld szinte minden pontján és erre hivatkozva szokásává vált akár a föld másik oldalán található országok ügyeibe is beavatkozni.
Eközben az amerikai kormány mindent megtett annak érdekében, hogy erkölcsileg feddhetetlennek tűnjön a világ előtt, ugyanakkor titokban a legszörnyűbb bűnöket követte el, a rabok kínzásától, a civilek lemészárlásán keresztül, a más országok vezetői után való kémkedésig.
Az Amerikai Béke uralma alatt valahogy nem sikerült meglátnunk azt a világot, amelyben az Egyesült Államok véget vet az erőszaknak és a konfliktusoknak, amelyben enyhíti a szegénységet és javítja a menekültek helyzetét, vagy amelyben igazi, tartós békét hoz.
Sőt. Ahelyett, hogy eleget tett volna egy felelős hatalomtól elvárható kötelességeinek, a saját érdekeit szolgáló Washington kihasználta szuperhatalmi státuszát és még nagyobb káoszt hozott a világba azáltal, hogy a fiskális kockázatokat külföldre exportálta, a már amúgy is összetett territoriális vitákat regionális feszültségekkel tetézte és hazugságokon alapuló, jogtalan háborúkat indított.
Ezek és a Wall Street-i elit kiolthatatlan étvágyának eredményeként a világ máig nem volt képes kimászni a gazdasági veremből, miközben például Irakban a bombázások és merényletek évekkel azután is szinte rutinszerűen történnek, hogy Washington állítólag felszabadította az iraki népet a diktatórikus uralom alól.
A legújabb periodikus stagnálás eredményeként pedig, amelyben a két politikai párt rendszeres időközönként zsákutcába fut az állami költségvetés és az adósságplafon megemelésének kérdésében, számos ország dollártartaléka vált kockázatos eszközzé a nemzetközi közösség pedig tovább szenved.
Véget kell vetni azoknak az időknek, amikor mások sorsa egy képmutató nemzet kezében nyugszik és egy új világrendet kell a helyére állítani, amelyben minden nemzet, kicsi és nagy, gazdag és szegény, egyformán számíthat arra, hogy tiszteletben tartják kulcsfontosságú érdekeit és egyenlő védelmet kaphat.
Ennek érdekében számos sarokkő lefektetése szükséges, amelyek alátámasztanák az Amerika-mentesített világot.
Kezdetnek például valamennyi nemzetnek kötelessége lenne tiszteletben tartani a nemzetközi törvényeket, beleértve a szuverenitás tiszteletben tartását és a más országok belügyeibe való beavatkozástól való tartózkodást.
Továbbá el kell ismerni az Egyesült Nemzetek fennhatóságát a globális válsághelyzetek kezelésére. Ez azt jelenti, hogy senkinek nincs joga semmilyen katonai akció végrehajtására mások ellen ENSZ felhatalmazás nélkül.
Ezek mellett, a világ pénzrendszerének néhány jelentős reformra van szüksége. Nagyobb beleszólást kell biztosítani a fejlődő és feltörekvő piacgazdaságoknak a legnagyobb nemzetközi pénzintézetek dolgaiba, beleértve a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot is, hogy ezek jobban tükrözhessék a világ gazdasági és politikai színterének átalakulását.
Egy hatékony reform kulcsfontosságú elemeként egy új tartalékvalutát kellene bevezetni, ami a ma domináns amerikai dollár helyébe léphetne, hogy a nemzetközi közösség véglegesen távol maradhasson az Egyesült Államokban kialakult és egyre erősödő belpolitikai zűrzavartól.


Forrás: zerohedge.com

http://idokjelei.hu/2013/10/kina-hivatalos-hirugynoksegi-cikke-uj-tartalekvaluta-es-az-uj-vilagrend-bevezeteset-surgeti/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése