2013. december 18., szerda

Kis (szomorú) magyar valóság! Kenyérgyár helyett kézilabdacsarnok

Siófok: Százmilliókból javuló siófoki létesítményhelyzet: itt kenyérgyárvég, ott új lelátó.
A kenyérgyár bontására van engedélyünk, erről egyeztünk meg az önkormányzattal is, áttervezésben, vagy más, költségnövelő változtatásban nem gondolkodunk – felelte kérdésünkre Fodor János, a siófoki kézilabdaklub ügyvezető igazgatója annak kapcsán, hogy a klub lehetőséget kapott rá: 800 millió forintnyi Tao-pénzt (támogatást a cégek társasági adójából – a szerző) összegyűjtve nemcsak kézilabda-meccsek, hanem más rendezvények lebonyolítására is alkalmas, ezer fős befogadóképességű sportcsarnokot építhet.
A siófoki képviselő-testület tavaszi döntésével kivették a védendő épületek sorából az 1955-ben épült, régóta üzemen kívüli kenyérgyárat, egyben a testület ekkor áldását adta arra is, hogy a kézilabdaklub elbontsa és sportcsarnokot, valamint parkolót létesítsen a helyén. Lemondtak ezzel arról a korábbi elképzelésről, hogy megépüljön ugyanott a 320 fok tudományos és kulturális központ.
Ahogyan akkor megírtuk, e döntés után Pártényi Gyula helyi építész kiadta a jelszót: mentsük meg a kenyérgyárat! „Hatvanhárom építész adott be annak idején tervet, több mint harmincmillió forinttal díjazták a legjobbakat a kiírók – emlékeztetett Pártényi a 320 fok három éve lezárult pályáztatására. – Valahány tervező egyetértett abban, hogy a kenyérgyár megtartandó érték. A jobbnál jobb pályamunkákat még kiállításra is vitték, ország-világ előtt felhívta rá Siófok a figyelmet, hogy van egy védett épület, amit meg akar tartani továbbfejlesztve. Ne bontsuk hát most el, amúgy is nagyon kevés a védendő épület a városban!”
Az építész azt javasolta: a tervezők készítsenek pályamunkákat arra, hogy miképpen lehetne az elképzelt funkciókat megvalósítani a kenyérgyár-épület felhasználásával. „A sportcsarnokon kívüli kiszolgáló létesítmények kialakíthatók lennének benne – vélte. – A bontás árából akár ki is jöhet az átalakítás”.
Fodor János válasza alapján azonban a kenyérgyár sorsa eldőlt. A kézilabdaklub amúgy ugyancsak Tao-forrásból idén nyárra építette fel munkacsarnokát 367 millió forintos beruházásban a városi sportcentrum mellé, ezzel együtt a siófoki képviselő-testület legutóbbi ülése elé is került egy kérelmük, ami a huszonöt évre használatba kapott sportcentrum korszerűsítésének a támogatását tartalmazta. Nettó 133 millió forintba kerül a felújítás, melynek keretében többek között öltözők is épülnek, s ehhez nyújt a város önerőként harmincmillió forintos támogatást.
Némileg nagyobb falat lesz a sportcsarnok és talán nem is a megépítése, hanem a nyolcszázmilliós Tao-támogatás összeszedése. Balázs Árpád siófoki polgármester ezzel kapcsolatban jegyezte meg a testületi ülésen: több helyi vállalkozást is felkért, hogy legyenek a kézilabdaklub segítségére társasági adójuk felajánlásával. A sportcsarnokkal – hangsúlyozta a polgármester a városnapon – a siófokiak régi álma valósulhat meg.
De Siófokon nem csak a kézilabda-létesítményhelyzet javul: az országos futballstadion-program keretében (tehát az állami költségvetésből és nem a cégek társasági adójából) a siófoki stadion felújítására-átépítésére is juthat jövőre hatszázmillió forint. Horváth Károly, a futballklub ügyvezetője, egyben az NB II-es csapat szakmai vezetője érdeklődésünkre azt mondta:  rövid időn belül megindulhat a tervezési folyamat, s az engedélyeztetés után néhány hónap múlva a kivitelezés is. – Az átalakítás a mérkőzéseinket nem zavarná, hiszen szakaszosan történne. Új lelátórész épülne a Fő utca felől, hat méterrel közelebb a pályához a mostanihoz képest és abban kapna helyet a VIP-helyiség, illetve az öltözők is. A nemrég elkészült balmazújvárosi stadion lelátója lehet a minta. Világításunk van, a játéktér a nyáron újult meg, már csak ez a fejlesztés hiányzik.
(sonline )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése