A háború véget ért
1918-ban, az 1915-től 1919-ig az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó
terület Olaszország része lett, a hegyek pedig újra a természetjárást,
sportot jelentették. Egészen a közelmúltig, amikor a globális
felmelegedés egyre gyakrabban hozta elő a pusztító háború emlékeit.
A
gleccserekből fegyverek, katonai eszközök, menedékek olvadtak ki. Sőt,
előkerült néhány katona holtteste is, a jég által konzervált
állapotban. A közel kétszáz kilométeres frontvonalon főleg a központi
hatalmak hadseregének emlékei bukkantak elő, mivel ők – azaz mi – védtük
északról Trentino tartományt: az Osztrák–Magyar Monarchia serege a
gleccseren állomásozott. Az olasz állások délen, sziklás terepen álltak.
Az olaszok eleinte előnyben voltak, mivel hadseregük már rég
rendelkezett hegyi alakulattal, az osztrákok viszont az itt kialakuló
front miatt állították fel a magashegyi harcra specializált
Kaiserschützent. Az alakulat nem egyszerűen hegyi környezetbe küldött
katonákból állt. A csapatok tüzérséget, utászokat, az ellátást segítő
egységeket is felvittek a havas csúcsok közé. A fronton állóháború
alakult ki, úgyhogy a jégen létesített állások egyre bővültek. Az
osztrákok egész járatrendszereket fúrtak a jégbe: voltak lövőállások,
raktárak, műhelyek és hálótermek is. Ezzel magyarázható az olvadással
előbukkanó tárgyak nagy száma. A Telegraph cikke szerint találtak itt
jégben konzerválódott szerelmes levelet Mariának címezve, egy osztrák
katona naplóját, fegyvereket, lőszeresládákat, és szalmapapucsokat,
amelyekben a jégen közlekedtek a katonák. A hegyek alatti Peio
városkában múzeumot is alapítottak a tárgyaknak és a front emlékeinek.
Ennek vezetője, Maurizio Vicenzi találta meg 2005-ben a jég alatt azt a
mélyen a jégbe fagyott kalyibát, amely az ellátást biztosító felvonó
állomása volt. Ebben a kis építményben működött a motor, ami kábelen
élelmet és lőszert hozott fel a katonáknak a völgyből. Hosszas munkával
eltávolították a jeget a kalyibából és a hozzá tartozó járatból, és
emlékek egész sorára bukkantak. A sisakok, fegyverek, gépek mellett
három képet is találtak a falon. Az egyik a motor működtetését
magyarázta, volt egy újságból kivágott kép, amin a bécsiek élelemért
állnak sorba, továbbá egy képeslap, bizonyos Georg Kristof tábori
sebésznek címezve. Az alvó nőt ábrázoló képeslapra csehül azt írták:
Magányos szerelmedtől. A globális felmelegedéssel előkerültek az
elesett katonák is, akiket szinte mumifikált a jég. Vicenzi 2004-ben
három katona testére bukkant 4000 méter magasságban, egy jégfalba
fagyva. A katonák ruhájából egyértelmű volt, hogy az osztrák hadsereg
tagjai. A zsebükben kötszereket találtak, így valószínűleg szanitécek
voltak, akik az 1918 szeptemberében itt dúló harcokban eshettek el.
Tavaly szeptemberben két fiatal, 17-18 éves katona tetemére bukkantak,
akiket a jégbe temettek el. Mindkettőjük testében golyókat találtak. A
front külön tragédiája volt, hogy a két ország katonáit a környéket
ismerő helyiekből toborozta, így gyakran olyanok harcoltak egymás ellen,
akik ismerték a másikat a szomszédos faluból, vagy akár rokonok is
voltak.
Nem
maga a háború követelte egyébként a legtöbb áldozatot. A hadsereget
erősebben tizedelték a mostoha körülmények. Nem volt ritka, hogy akár
mínusz 30 fokra is leesett a hőmérséklet, gyakoriak voltak a viharok, és
mindehhez nem volt jó az ellátás és a katonák ruházata sem - Euronews
nyomán.
Gölöncsér Miklós
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése