2014. február 3., hétfő

Üzemblokád Budapesten

Blokád alá vették hajnalban a dolgozók az EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zrt. Cinkotai úti telepét, és sztrájkőrséget állítottak minden kapuhoz, hogy megakadályozzák a hetekkel ezelőtt leállított gépek további elszállítását – erről és a célokról tart sajtótájékoztatót tart a folyamatot levezénylő vegyipari szakszervezet (VDSZ) részéről Székely Tamás elnök.
A Munka törvénykönyvében előírt konzultációs folyamat megsértése miatt bírósághoz fordul a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) a rákoskeresztúri EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zrt.-nél történtek miatt – mondta Székely Tamás elnök múlt hét szerdán az MTI-nek.
Az ügy előzménye az, hogy elkezdték leszerelni a gyár gépeit, anélkül, hogy erről az ott dolgozó mintegy 100 munkavállalót értesítették volna. Ezért a helyi szakszervezet szerda reggel megalapította a sztrájkbizottságot.
Az elnök elmondta, hogy felvették a kapcsolatot a tulajdonos magyar képviselőjével, de a leszereléssel kapcsolatos érdemi információt ő sem adott.
A hivatalos céginformáció adatai szerint az EVM jegyzett tőkéje 835 millió 950 ezer forint. Tulajdonosa a cseh Bochemie a.s., amelynek egy magyar ügyvéd a kézbesítési megbízottja. A cég képviseletére két cseh és egy szlovák magánszemély jogosult, az ő kézbesítési megbízottjuk ugyanaz az ügyvéd, aki a tulajdonosnál is betölti ezt a funkciót.
A társaság a mérlegadatok szerint 2010 és 2012 között 3-3,5 milliárd forint árbevételt ért el. Az üzemi eredménye 2012-ben fordult veszteségbe, 370 millió forinttal. A cég adózott eredménye 2010-ben még 24 millió forint volt, de 2011-ben már 115 millió, 2012-ben pedig 359 millió veszteséget mutatott a mérlegbeszámoló.

(napi.hu )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése