2014. március 1., szombat

Élelem – A forradalom mozgatója

A föld szó szerint reng, ahogy egyre több földrengés rázza folyamatosan szerte a világon.
Sajnos azonban a rengéseken kívül más is megrázza. Egyre több nemzetet ér el az a politikai rengés, amelynek közös mozgatórugója az étel.
A világ élelmiszerellátásnak összetett rendszere nyitja meg a politikai rezsimek előtt a kijáratot és a bejáratot egyaránt.
Az élelmiszerhiány képes olyan forrongások parazsát is belobbantani, ami vezetőket buktat meg és felperzsel mindent, ami útjába kerül. Ez történt Zine El Abidine Bel Alival, Tunézia elnökével, ez a tűz érte el Egyiptomot, Líbiát és Jement 2011-ben és ma a nemzetek új csoportját fenyegeti az emelkedő élelmiszerárak miatt, a New England Komplex Rendszerek Intézetének munkatársa, Yeneer Bar-Yam elméleti kutató szerint.
Brian Merchant leírja, hogy Bar-Yam az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO adatai alapján elkészített egy táblázatot a FAO élelmiszer árindex emelkedéséről és azt találta, hogy amikor az a 210-es érték fölé emelkedett, világszerte élelmiszerlázadások törtek ki. Ez történt 2008-ban a gazdasági összeomlást követően, majd ismét 2011-ben, amikor egy tunéziai utcai árus tiltakozásul felgyújtotta magát, mert többé nem volt képes ellátni a családját.
Bar-Yam összeállított egy listát azokról az országokról, amiket szerinte a forradalom veszélye fenyeget az élelmiszerhiány miatt. Ezek a következők:
Dél-Afrika, Haiti, Argentína, Egyiptom, Tunézia, Brazília, Törökország, Kolumbia, Líbia, Svédország [?], India, Kína, Bulgária, Chile, Szíria, Thaiföld, Banglades, Bahrein, Ukrajna, Venezuela és Bosznia.
Láthattuk miként söpört végig az „arab tavasz” a közel-kelet és Afrika egyes országain, lázongásokat és kormányok bukását hozva magával. Egy hasonló vihar most más nemzetek felett tornyosul.
„Nyilván számos egyéb oka van a tömeges tiltakozások kirobbanásának, azonban az éhség, vagy annak veszélye, gyakran bizonyul gyújtópontnak, ami végül berobbantja a folyamatot. Venezuelában, ahol a diákok az utcákon tiltakoznak és ahol a megmozdulásoknak számos áldozata van már, az élelmiszerárak 18 éves rekordot döntöttek,” mondja Merchant.
Azonban nemcsak az élelmiszerhiány táplálja az elégedetlenséget.
Azok a tényezők, amelyes az élelmiszerellátás gyökereit érintik, érzékeny pontnak számítanak a politikai csatározásokban.
Thailand_Rice_Farmers_540_359_100Thaiföldön, a kormányellenes tüntetéseken, egyértelműen hallani a gazdák panaszos hangját. Orthai Sriring és Amy Sawitta Lefevre szerint „a választási bizottság jóváhagyta egy 712 millió Baht összegű (4,9 milliárd forint) segély kiutalását a központi költségvetésből a rizstermesztő gazdák számára, akik közül a kétségbeesés sokakat már az öngyilkosságba kergetett.”
„Az összeg azonban csupán csepp a tengerben ahhoz a 130 milliárd Bahthoz (895,5 milliárd forint) képest, amivel a kormány az ország egymillió gazdájának tartozik.”
„Ha ezen a héten sem kapjuk meg a pénzünket, visszatérünk, hogy emlékeztessük a miniszterelnök asszonyt,” nyilatkozta a gazdák egyik vezetője egy légi bázis előtt tartott tüntetés után, ahol Yingluch Shinawatra, miniszterelnök asszony kabinetgyűlést tartott.
Az amerikaiak megszokták az élelmiszerhiányokról szóló hírek rendszeres megjelenését, de mi van saját házuk táján?
„Kalifornia, az Egyesült Államokon belül a legtöbb zöldséget termelő állam, történelmének egyik legnagyobb aszályával küzd. Az állam 91,6 százalékában súlyos, helyenként kiemelkedően súlyos aszály van. 2013 az eddig legrosszabb év volt számára, és eddig 2014 sem hozott javulást. A CNBC előrejelzései szerint a kaliforniai gazdák hozzávetőleg félmillió holdnyi (202 millió hektár) földterületet hagynak bevetetlenül az idén a mindent megbénító aszály miatt. Az USA nyugati vidékének nagy része már hosszú idő óta küzd a súlyos szárazsággal, ami rendkívül sok gazdát érint Texastól egészen a nyugati partig.”
drought
Figyelembe véve az élelmiszertermelési gondokat, plusz az amerikai gazdák hihetetlen mértékű függőségét az állami támogatástól, ami évente hozzávetőleg 20 millió dollárt tesz ki, megtetézve a 2014-re előre jelzett 514 milliárd dolláros költségvetési hiánnyal, fel kell tennünk azt a kényes kérdést, hogy vajon mennyi ideig remélhetik az amerikaiak távol tartani a robbanóanyagot a szikrától?
Forrás: prophecynewswatch.com

http://idokjelei.hu/2014/03/elelem-a-forradalom-mozgatoja/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése