2014. március 1., szombat

Nukleáris katasztrófa egy szomszédos országban? Hogy világos legyen Csernobil-344 kilométer

Február 20.-án az Oroszország Hangja leközölte a hírt, miszerint Ukrajnában a "tüntetők" elfoglalták a rivnei atomerőművet. Az épületet ismeretlen fegyveresek rohamozták meg, majd miután elfoglalták az adminisztratív blokkokat, felgyújtották a fő szervert. A fegyveresek ellenőrzésük alá vonták a terület fő energiaforrását.
Az esettel a nyugati fővonalú média nem foglalkozott. A hazai média szintén hallgat az atomerőmű elfoglalásáról, pedig egy a szomszédos országban bekövetkező nukleáris katasztrófa hazánk számára is biztonsági kockázatot jelent.
Érdekes, hogy a nyugati média irányítói teljes médiacsendet rendeltek el ezügyben. Miután a fegyveresek elfoglalták az erőművet, az ukrán biztonsági erők országos terrorelhárítási műveletbe kezdtek. Majd a fegyveres ellenzék megrohamozta a parlamentet. Ennek köszönhetően számos kormánypolitikus elhagyta az országot, így az atlantista ellenzék határozatképes többséget szerzett az országgyűlésben és megszavazta a terrorelhárítási művelet leállítását.
Látható, hogy se a fizetett ellenzék, se a nyugati országok nem tartják biztonsági kockázatnak az ukrán atomerőmű elfoglalását. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget láthatóan nem érdekli egy atomerőmű illetéktelen kezekre jutása. Mindebből valószínűsíthető, hogy a rivnei atomerőművet a NATO különleges alakulatai vették ellenőrzésük alá.
A média azóta hallgat az esetről. A nemzetközi médiában azóta nem jelent meg hír az elfoglalt atomerőművel kapcsolatban, így felmerül a kérdés: kinek a kezén van a rivnei atomerőmű?

Államközi szinten zajló terrorizmus, vagy egy újabb Csernobil, amiről hírzárlatot rendeltek el?
Mi történt a rivnei atomerőműben az elmúlt több mint egy hét során? A NAÜ miért nem indít vizsgálatot ezügyben? A nyugat ellenőrzése alatt tartja a helyzetet (és az atomerőmű elfoglalásával megzsarolta az ukrán államfőt), vagy a nyugat sem tartja ellenőrzés alatt helyzetet és láthatáron van egy nukleáris katasztrófa Európában?
Egy ilyen esemény Belorussziát is közvetlenül érintené, - elvégre az atomerőmű a belorusz határ közelében van. Lukasenko elnök sem nyilatkozott ezügyben, pedig az ország számára fokozott biztonsági kockázatot jelent az esemény. Teljességgel jogos lenne, ha elfoglalását követően a belorusz különleges alakulatok kitakarítják a terroristákat és saját ellenőrzésük alá vonják a helyzetet.
Kinek az ellenőrzése alatt van a rivnei atomerőmű? Vajon meddig hallgat még a média?

http://www.hidfo.net/2014/03/01/nuklearis-katasztrofa-egy-szomszedos-orszagban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése