2014. április 18., péntek

Janukovics a napokban visszatérhet Ukrajnába


A napokban visszatérhet Ukrajnába Viktor Janukovics, a Kijevben februárban megbuktatott ukrán államfő – olvasható a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap pénteki számában.
Vlagyimir Muhin, a független újság külpolitikai elemzője emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin csütörtöki élő televíziós fórumán megvédte az ukrán parlament döntésével február 22-én leváltott politikust. Közölte, hogy a február vége óta Oroszországban tartózkodó Janukovics “nem elmenekült, hanem kénytelen volt elhagyni az országot (Ukrajnát)”, és “úgy teljesítette feladatát, ahogy lehetségesnek és szükségesnek tartotta”. Putyin azt is kijelentette, hogy a május 25-re kitűzött ukrajnai elnökválasztást törvénytelennek tekinti, minthogy Ukrajnának (Janukovics személyében) van legitim elnöke.
A Nyezaviszimaja Gazeta cikkírója szerint az orosz államfő kijelentései alátámasztják azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a Moszkva támogatását élvező Viktor Janukovics a közeljövőben visszatérhet Ukrajnába és ezt a politikus sem cáfolta korábban. A cikkíró azt állította, hogy orosz és ukrán szakértők, valamint az Oroszországhoz csatolt Krím félsziget vezetői is lehetségesnek tartják a megbuktatott ukrán elnök hazatérését.
A nemrég ideiglenes krími kormányzónak kinevezett Szerhij Akszjonov a Twitter közösségi oldalon azt írta: “Viktor Janukovics elnök húsvétra visszatér Ukrajnába. A hadsereg a törvényes elnöknek engedelmeskedik, tehát utasítást adhat a junta őrizetbe vételére”. Akszjonov arra szólította fel a délkelet-ukrajnai megyék lakosait, hogy keljenek Janukovics védelmére.
Az elemző kifejtette: ha ez a forgatókönyv valósul meg, az is érthetővé válik, miért nem járnak szinte semmilyen eredménnyel a kijevi hatalom erőfeszítései az Ukrajna lakosságának egyhatodával rendelkező donyecki és luhanszki régióban működő “szeparatisták” semlegesítésére, akik gyakorlatilag minden katonai szempontból fontos települést és közlekedési útvonalat, létesítményt ellenőrzésük alatt tartanak, és a régió politikai és közigazgatási hálózatát is előkészítették Janukovics számára. A Nyezaviszimaja Gazeta az ukrán hadsereg és a belügyi egységek anyagi és morális válságára is felhívta a figyelmet. A kijevi hatalomnak szerinte nincs kellő tekintélye a fegyveres erők előtt.
A cikkíró arra is utalt, hogy Vlagyimir Putyin a csütörtöki televíziós műsorban emlékeztetett rá: az orosz törvényhozás felsőháza felhatalmazást adott neki (március 1-én), hogy az orosz ajkú lakosság védelme érdekében bevethesse országa fegyveres erejét Ukrajna területén. Az orosz államfő hozzátette, erősen reméli, hogy erre nem lesz szükség.
A Nyezaviszimaja Gazeta külpolitikai szakírója lehetségesnek tartja, hogy sem a koszovói, sem a krími forgatókönyv nem fog megvalósulni Ukrajnában. Ha visszavonják az ukrán fegyveres erőket Délkelet-Ukrajnából, akkor Moszkva nem viszi be csapatait, de nem akar ott ENSZ-békefenntartókat sem látni, amit Kijev szorgalmaz. Vlagyimir Muhin lehetségesnek tartja, hogy már a közeljövőben megnő Viktor Janukovics szerepe “a törvényes ukrán hatalom visszaállításában”


Körözést rendeltek el Janukovics fia ellen - elvennék a felhalmozott gáz- és szénipari vagyont


Az Ukrán Biztonsági Szolgálat körözést rendelt el Viktor Janukovics államfő idősebbik fiára, - áll a belügyminisztérium mai közleményében.

Hídfő.net | Olekszandr JanukovicsOlekszandr Janukovics
Olekszandr Janukovicsot okirat-hamisítással és hamis személyazonosság igazoló okmányok használatával vádolják. A minisztérium szerint több mint 5 év szabadságvesztést róhatnak ki rá, "ha bűnösnek találják". Olekszander Janukovics egyike Ukrajna leggazdagabb embereinek, és többségi tulajdonosa a MAKO cégcsoportnak, hatalmas vagyont halmozott fel a villamosenergia-termelés, gázkitermelés és szénbányászat terén, valamint jelentős tulajdonosi hányadai vannak az ország energiaszektorában. Emellett Olekszander Janukovics tulajdonában van az ország egy bankja is.
Olekszander Janukovics február 23-án elhagyta az országot, holléte egyelőre ismeretlen.
Februárban az ukrán kormányt nyugatról pénzelt szélsőjobboldali szervezetek és civilben tevékenykedő nyugati különleges alakulatok távolították el a hatalomból. A jelenleg is legitim államfőt, Viktor Janukovicsot tömeggyilkossággal vádolják, ellene is körözés van érvényben.
Nem lehet nem párhuzamot vonni a Líbiában történtek és az ukrán események közt. Alig néhány éve Líbiát felforgatta majd lerohanta és porig rombolta az észak-atlanti szövetség, melynek során az ország vezetőjét, Moammer Kadhafit (Nicolas Sarkozy, volt francia államfő kampányának anyagi támogatóját) meggyilkolták, a Líbiai Központi Bank aranytartalékát pedig elhordták.
Akkor Kadhafi meggyilkolását követően a nyugati országok líbiai bábkormánya elfogatóparancsot adott ki a volt vezető fiai ellen. Kadhafii legidősebb fiát többször is halottnak nyilvánították, majd mondvacsinált ürüggyel elfogták. Úgy tűnik, a nyugati országok vezetésében hagyomány lett a vérbosszú, mert a nemrég felforgatott Ukrajnában is ennek megfelelően járnak el.
Emellett nem elhanyagolható tény, hogy a kijevi rezsim anyagiak híján van, amit ellensúlyozni próbálnak a Janukovicshoz közel álló oligarchák vagyonának "elvételezésével". Ezt legegyszerűbben úgy tudják elérni, ha mondvacsinált indokkal eltávolítják őket a közéletből, vagyonukat pedig lefoglalják. Janukovics fiát valószínűleg amiatt vették körözés alá, hogy az így megszerzett gáz- és szénipari érdekeltségek privatizálásából befoltozhassák a költségvetési hiányt. Ha a Jacenyuk-kormány pozícióban marad, Janukovics idősebb fiának tulajdona nagyon hamar valamelyik nyugati cég birtokában lesz.

http://www.hidfo.net/2014/04/18/korozest-rendeltek-el-janukovics-fia-ellen-elvennek-felhalmozott-gaz-es-szenipari-vagyont

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése